Elképesztő hajrában fordított az Arsenal a Norwich ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 18:17
null
Giroud hajrábeli mérlege: kiharcolt tizenegyes, az egyik főszerep az öngólnál (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában a Norwich hiába vezetett a 85. percig az Arsenal vendégeként, az „ágyúsok” a hajrában három gólt szerezve 3–1-re megnyerték az összecsapást, így megelőzték az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Chelsea-t.

Jó formában várta a mérkőzést az Arsenal, hiszen a Bayern München elleni idegenbeli BL-sikert (ettől függetlenül kiestek az „ágyúsok”) követően a Swansea City, a Reading és a West Brom ellen is nyert az együttes. A vendégek már kevésbé emelkedett hangulatban készültek, öt nyeretlenül megvívott mérkőzés után próbálták az őszi találkozóhoz hasonlóan (Norwich–Arsenal 1–0) megtréfálni az „ágyúsokat”.

Az első igazi lehetőségre egészen az első félidő derekáig kellett várni, akkor Sagna beadása után Giroud fejelt a léc fölé, majd Gervinho került nagy helyzetbe, de nem tudta bevenni Bunn kapuját.

Az első fél órához érkezve Sagna újabb beíveléséről maradt le kevéssel Giroud, így gól nélküli állás mellett fordultak a felek.

A második félidő elején egy tizenegyesgyanús eset után maradt néma a síp, Wilshere lövését blokkolták a védők, majd az 56. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat, a tizenhatos jobb oldaláról elvégzett Snodgrass-szabadrúgást Turner fejelte a jobb alsó sarokba (0–1).

A 78. percben Podolski révén közel került a házigazda az egyenlítéshez, de a német támadó lövését a léc hárította.

A 83. percben aztán a szakadó esőben büntetőt kapott az Arsenal, és bár az egész vendégcsapat próbálta zavarni Artetát, kapu bal oldalába tartó lövésébe csak beleérni tudott Bunn (1–1).

Sőt! A 88. percben már a hazaiak vezettek: a Sagna helyére a hajrában beálló Oxlade-Chamberlain kényszerítőzött Podolskival, majd az alapvonal közeléből az ötös bal oldaláról középre adott, ahol az érkező Giroud elől a menteni igyekvő Bassong az üres kapuba továbbított. Öngól (2–1).

A 92. percben aztán végleg eldőlt a mérkőzés, Giroud csúsztatott a lesen helyezkedő Walcotthoz, ő bevitte a tizenhatoson belülre, majd a büntetőterület előterében érkező Podolskihoz játszott, utóbbi pedig egy fordulás után a bal alsóba lőtt (3–1).


Az egyetlen mérkőzés, ahol még a szünet előtt született gól az Everton–QPR találkozó volt, ahol a hazaiak 2–0-ra nyertek. Pedig a vendégek egy csapat ellen sem szereztek még annyi gólt eddig a PL-ben (24), mint a liverpooli gárda ellen (a második legtöbb 17), de ez most még a szépítésre sem volt elég.

A Liverpool a legutóbbi tíz idegenbeli mérkőzésén betalált, így a leghosszabb ilyen jellegű sorozat birtokosaként lépett pályára a sereghajtó Reading otthonában. Hiába támadta azonban végig (a házigazda egy tízperces periódusban, a 66. és a 76. percben riogatta Reinát), és dolgozta ki helyzetek sokaságát a Mersey-parti együttes, a zseniálisan védő McCarthyn ezen a délutánon nem tudott kifogni, Coutinho szépségdíjas találatát pedig les előzte meg, így oda a szép sorozat (0–0).


A Fulham pocsék szériája viszont ezúttal sem szakadt meg a Villa Parkban, az Aston Villa otthonában a 12. mérkőzésén is nyeretlen maradt az együttes, és csak az ötödik pontját szerezte meg (1–1). A házigazda kellemetlen sorozata sem ért véget ugyanakkor, 17. mérkőzésén kapitulált zsinórban a birminghami gárda védelme.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ

Arsenal–Norwich City 3–1
(Arteta 85. – 11-esből, Bassong 88. – öngól, Podolski 91., ill. Turner 57.)
Aston Villa–Fulham 1–1 (N'Zogbia 55., ill. Delph 66. – öngól)
Everton–QPR 2–0 (Gibson 40., Anichebe 56.)
Reading–Liverpool 0–0
Southampton–West Ham United 1–1 (Ramírez 60., ill. Carroll 66.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 31 25 2 4 71–33 +38 77
2. Manchester City 31 19 8 4 57–27 +30 65
3. Arsenal 32 17 8 7 64–35 +29 59
4. Chelsea 31 17 7 7 61–33 +28 58
5. Tottenham 32 17 7 8 55–40 +15 58
6. Everton 32 14 13 5 51–37 +14 55
7. Liverpool 33 13 11 9 59–40 +19 50
8. West Bromwich Albion 32 13 5 14 42–43 –1 44
9. Swansea 32 10 11 11 43–42 +1 41
10. Fulham 32 10 10 12 44–48 –4 40
11. Southampton 33 9 11 13 47–54 –7 38
12. West Ham 32 10 8 14 36–45 –9 38
13. Newcastle 32 10 6 16 42–56 –14 36
14. Norwich City 33 7 14 12 31–52 –21 35
15. Stoke City 32 7 13 12 28–39 –11 34
16. Aston Villa 33 8 10 15 36–60 –24 34
17. Sunderland 32 7 10 15 34–45 –11 31
18. Wigan 31 8 7 16 37–57 –20 31
19. Queens Park Rangers 33 4 12 17 29–54 –25 24
20. Reading 33 5 9 19 36–63 –27 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik