Anglia: pontlevonással büntethetik a túlköltekező PL-klubokat

2013.02.08. 11:13
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) a csütörtöki tárgyaláson a csapatok és a liga vezetése közösen fizetési sapkát szavazott meg, valamint a jövőben korlátoznák a klubok veszteségeinek felső határát. Richard Scudamore, a liga vezérigazgatója elmondta: azonnali pontlevonással büntethetik majd azokat, akik nem tarják be az új szabályokat. Az új rendszert áprilisban véglegesíthetik.

Százötmillió font – ennyiben határozta meg a Premier Legue a csütörtöki gyűlésén a csapatok három év alatti maximális veszteségét a 2013–2014-es szezontól kezdődően, amennyiben a liga véglegesíti a törvényt áprilisban.

A liga azt is megszabta, hogy a játékosok bére a hároméves ciklus alatt az első esztendőben négy, a másodikban nyolc, a harmadikban pedig maximum tizenkét millió fonttal növelhető. Ez az előírás azonban csak azokra a klubokra vonatkozhat majd, ahol a bérekre költött összeg meghaladja 2013–2014-ben az 52 millió fontot, 2014–2015-ben az 56-ot, 2015–2016-ban a 60-at.

A Premier League vezérigazgatója, Richard Scudamore elmondta, komoly eredményeket értek el, az új szabályokkal pedig mindenkinek kedvezni akartak.

„Megpróbáltuk megtalálni az egyensúlyt a kis és a nagy csapatok között. A célunk az volt, hogy ne vegyük el a befektetők kedvét az angol labdarúgástól, azonban megakadályozzuk azt, hogy százmilliókat szórjon el egy csapat egy hónap alatt" – mondta Scudamore.

„A klubok megértették, ha megszegik az új szabályokat, azonnali pontlevonás sújtja majd őket, ez így fair" – tette hozzá.

A megszorítások között szerepelt az is, hogy az első osztályú kluboknak folyamatosan bizonyítaniuk kell a fizetésképességüket. Ez a megállapodás azért született, hogy ne fordulhasson elő újra a Portsmouth esete. Mint ismert, a kék-fehér kikötővárosi együttes milliós adósságokat halmozott fel és becsődölt, jelenleg a harmadosztályban szerepel.

Az új szabályokat áprilisban véglegesíthetik, azonban a liga csapatainak támogatása meggyőző. A húsz gárdából tizenhárom igennel szavazott, hat klub, az Aston Villa, a Fulham, a Manchester City, a Southampton, a Swansea és a West Bromwich nemmel, a Reading pedig tartózkodott.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
9 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19