Anglia: kő-papír-ollót játszatott, eltiltották a játékvezetőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.13. 22:13
Habár sokan a pénzfeldobás alternatívájaként tekintenek a kő-papír-olló nevű játékra, egyes esetekben nem túl jó az utóbbi használata: Angliában egy játékvezető eltiltással bűnhődött a döntéséért.

A labdarúgás szabályai szerint a térfélválasztást, illetve a kezdés jogát kizárólag pénzfeldobással lehet eldönteni (a győztes határoz arról, hogy az első félidőben melyik kapura támadjon, és az ellenfél kezdi a meccset), ezt viszont David McNamara nem vette figyelembe: a Manchester City és a Reading női csapatának október végi bajnokiján (1–1) egyedi módszert talált a bevált módszer helyettesítésére.

„A játékvezető elfelejtett érmét hozni, és mivel a televízió is közvetítette a találkozót, igyekeznie kellett. Nyilvánvalóan azt gondolta, hogy helyesen cselekszik, de ez nem mentség. Fel kellett volna készülnie, de nem tette, ez csalódáskeltő és elfogadhatatlan. A játékszabályok egyértelműen kimondják, hogy pénzfeldobással kell dönteni” – mondta Joanna Stimpson, az angol Labdarúgó-szövetség női játékvezetői bizottságának tagja a kő-papír-olló használatáról.

McNamarát 21 napra tiltotta el az FA fegyelmi bizottsága, igaz, az angol játékvezető fellebbezhet a döntés ellen. A büntetés november 26-én lép érvénybe, így amennyiben nem jár sikerrel, december közepéig nem vezethet mérkőzést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik