Anglia: kiengedték a börtönből a válogatott szélsőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 12:18
null
Adam Johnson három év után szabadult a börtönből (Fotó: AFP, archív)
Kiengedték a börtönből a 12-szeres angol válogatott Adam Johnsont, aki 16 éven aluli lánnyal létesített szexuális kapcsolat miatt került rács mögé.

 

A Sunderland egykori játékosa a hatéves börtönbüntetés felét ülte le, pénteken engedték szabadon. A korábbi életét ugyanakkor nem kapja teljes egészében vissza: a telefonját bármikor ellenőrizhetik, köteles megadni a rendőrségnek a lakcímét és a pénzügyi adatait, illetve bejelenteni, ha külföldre utazik, továbbá a kislányával, Aylával kizárólag felügyelet mellett találkozhat.

Adam Johnsont 2015 márciusában tartóztatták le, mert a rendőrség gyanúja szerint egy 15 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatot, ezt pedig tiltják a szigetországi törvények. Az első bírósági meghallgatás augusztusban lett volna, de azt elnapolták, az új időpont pedig 2016. február 12. volt – a tárgyalás ekkor vette kezdetét.

Johnson korábban tagadta a vádakat, ám februárban elismerte, fiatalkorúval szexelt. A Sunderland labdarúgócsapata azonnal felbontotta a korábbi válogatott futballista szerződését.

Az esküdtszék (8 nő, 4 férfi) március elején majd tíz óra tanácskozás után másodfokon bűnösnek találta (10:2 arányban) a korábbi labdarúgót. A végleges ítélet a hónap végén született meg, a bíróság hat év börtönbüntetésre ítélte Johnsont, aki később ugyan fellebbezett, ám kérvényét elutasították.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik