Anglia: Fülöpöt meghívták a Ligakupa-döntőre

Vágólapra másolva!
2014.02.26. 14:53
Fülöp Mártont meghívta korábbi csapata, a Sunderland az angol Ligakupa döntőjére, amelyen vasárnap a „fekete macskák” a magyar kapus egy másik volt együttese, a Manchester City ellen lépnek pályára.
A magyar válogatott kapuját 24 alkalommal védő Fülöp 2007 és 2010 között tartozott a Sunderland kötelékébe (bár kölcsönben már 2006-ban is pályára lépett a csapatban), míg a manchesteriek a 2009–2010-es szezon hajrájában vészmegoldásként vették kölcsön.„Nagyon kedves dolog ez a csapattól – idézi a Sunderland gesztusával kapcsolatban a Hartlepool Mail Fülöpöt. – Három és fél szép évet töltöttem az együttesnél, míg a Manchester Citynél csak heteket kölcsönben, úgyhogy a Sunderland áll hozzám közelebb. Nagyszerű időket töltöttem itt, fantasztikus volt a Premier League-ben játszani, és előtte Roy Keane csapatába tartozni, amellyel kiharcoltuk a csodálatos feljutást.”Fülöpnél tavaly júniusban rákbetegséget diagnosztizáltak, ezt követően megműtötték és kemoterápiás kezelésre járt, de biztos abban, hogy vissza tud majd térni a futballpályára.„Ez az, amiben hinnem kell, és ez az, amiben hiszek is. Az orvosok azt mondták, nincs akadálya, hogy visszatérjek, amint teljesen magam mögött tudom a betegséget, és biztató volt számomra, hogy mennyi csapat érdeklődött irántam januárban.”Az angol Ligakupában vasárnap csúcsra érhet a Sunderland.„Amikor a Sunderlandnél játszottam, egyszer sem sikerült ilyen sokáig eljutnunk, viszont egy szezonnal később az Ipswichcsel bejutottunk a Ligakupa elődöntőjébe, úgyhogy tudom, ez milyen izgalommal jár. Csak jókat mondhatok a Sunderland drukkereiről, mindig nagyszerűen bántak velem, de alapjában véve is fantasztikusak, és amit a leginkább figyelemre méltónak tartok, az az idegenbeli szurkolásuk: minden vendégként játszott mérkőzésünkön megtöltötték a szektorokat. Ez az egyik oka, amiért annyira örülök, hogy a Wembleybe megyek ezen a hétvégén, nagyszerű lesz látni a Sunderland-szurkolókat, ahogy megtöltik a stadiont, és remélem, hogy igazán csodálatos napjuk lesz.”ANGOL LIGAKUPA
DÖNTŐ
DÖNTŐ

Manchester City–Sunderland március 2., 15.00
Wembley.
Legfrissebb hírek

Leadta kétgólos előnyét, de Foden 91. perces góljával megverte az újoncot a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.11.29. 18:02

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.11.22. 17:59

Tíz év, nélküle… – Fülöp Mártonra emlékezett édesanyja és édesapja

Magyar válogatott
2025.11.12. 06:42

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Csak ikszelt a Sunderland, de így is BL-indulást érő helyen áll a tabellán

Angol labdarúgás
2025.11.03. 22:53

A City győzelemmel alapozott a Liverpool elleni csúcsrangadóra

Angol labdarúgás
2025.11.02. 19:32

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
2025.10.25. 17:57

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22
Ezek is érdekelhetik