Anglia: Ez minden volt, csak nem PL-szintű futball - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.30. 09:12
null
José Mourinho gyakorta reklamált az oldalvonalnál a West Ham elleni bajnokin (Fotó: Action Images)
Elszalasztotta a Chelsea a lehetőséget, hogy megelőzze a rivális Arsenalt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójában miután hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a West Hammel. José Mourinho, a londoni „kékek" portugál menedzsere a lefújást követően felháborodottan értékelte az összecsapást, amelyen szerinte csak az egyik csapat játszotta a futballt, a másik olyan volt, mintha a XIX. századból jött volna. A BBC statisztikái szerint a hazaiak 39-szer próbálkoztak kapura lövéssel, míg a „kalapácsosok” összesen egyszer.




„Nagyon nehéz jól játszani olyankor, ha csak az egyik fél akar futballozni – vélekedett José Mourinho, a Chelsea menedzsere a mérkőzést követően. – Egy focimeccs két játszani próbáló csapatról szól, ezen a találkozón viszont csupán az egyik tett így. Sam Allardyce-nak is mondtam, s tartom magam ehhez, a West Hamnek pontokra van szüksége. Ezért itt is erre kellett volna törekedniük, nem pedig azt tenni, amit tettek. Ugyanakkor talán ez a hozzáállás is érthető valahol. Nem lehetek túl kritikus, mert ha én lennék a West Ham trénerének helyében, lehet, hogy hasonlóan tettem volna. Vagy lehet, hogy nem.”

A BBC hivatalos statisztikáiba 39 kapura lövés került be a Chelsea neve mellé, míg a meccs nagy részében csak védekező West Ham mindössze egyszer kísérelte meg bevenni Petr Cech kapuját.

„Ez minden volt, csak nem Premier League-szintű összecsapás. Ez a mérkőzés nem a világ legjobb bajnokságát juttatta eszünkbe. Sajnos inkább a XIX. századi futballra emlékeztetett. Szimulálások, időhúzások, nem tudom, mi a megfelelő kifejezés erre. A kapus nem a hetvenedik percben, hanem már az elsőben is húzta az időt. Tíz játékos állandóan a saját tizenhatosán belül védekezett, s alig akartak kijönni onnan. De nekem nincs jogom kritizálni, ők boldogok, mert szereztek egy pontot” – fejezte be a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes portugál.

A túloldalon Sam Allardyce, a West Ham szakvezetője szerint taktikailag jobban felkészültek a találkozóra, mint Mourinhóék.

„José nem tudja elviselni, mi? – kezdte az összegzést Big Sam. – Azért nem tudja, mert taktikailag két vállra fektettük a csapatát. Azt mond, amit akar, őszintén szólva engem nem igazán érdekel. Nagyszerű volt látni, ahogy a Chelsea-játékosok próbálnak hatással lenni a játékvezetőre, és hogy José fel-alá ugrál az oldalvonalnál.”

A Chelsea 23 fordulót követően harmadik a tabellán, három ponttal lemaradva az élre ugró Manchester City mögött, a West Ham pedig feljött a még mindig kiesést jelentő 18. pozícióba.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ, SZERDA
Chelsea–West Ham United 0–0
Tottenham Hotspur–Manchester City 1–5 (Capoue 59., ill. Agüero 15., Yaya Touré 51. – tizenegyesből, Dzeko 53., Jovetics 78., Kompany 89.)
Aston Villa–West Bromwich Albion 4–3 (Weimann 12., Bacuna 25., Delph 37., Benteke 64. – tizenegyesből, ill. Brunt 4., Delp 9. – öngól, Mulumbu 43.)
Sunderland–Stoke City 1–0 (A. Johnson 17.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 23 17 2 4 68–26 +42 53
2. Arsenal 23 16 4 3 45–21 +24 52
3. Chelsea 23 15 5 3 43–20 +23 50
4. Liverpool 23 14 4 5 57–28 +29 46
5. Tottenham 23 13 4 6 30–31 –1 43
6. Everton 23 11 9 3 35–24 +11 42
7. Manchester United 23 12 4 7 38–27 +11 40
8. Newcastle 23 11 4 8 32–28 +4 37
9. Southampton 23 8 8 7 31–27 +4 32
10. Aston Villa 23 7 6 10 26–32 –6 27
11. Swansea 23 6 6 11 29–33 –4 24
12. Norwich City 23 6 6 11 18–35 –17 24
13. Hull City 23 6 5 12 22–29 –7 23
14. Crystal Palace 23 7 2 14 15–31 –16 23
15. West Bromwich Albion 23 4 10 9 27–33 –6 22
16. Stoke City 23 5 7 11 22–37 –15 22
17. Sunderland 23 5 6 12 22–36 –14 21
18. West Ham 23 4 7 12 22–33 –11 19
19. Fulham 23 6 1 16 22–50 –28 19
20. Cardiff 23 4 6 13 17–40 –23 18



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik