Anglia: Clattenburgöt a hétvégén hallgatja meg az FA

2012.11.13. 12:09
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) a hétvégén hallgatja meg Mark Clattenburgöt, az októberi Chelsea–Manchester United bajnoki mérkőzés (2–3) játékvezetőjét, akit a londoni klub képviselői azzal gyanúsítottak, hogy rasszista szavakkal illette játékosukat, John Obi Mikelt. A bíró tagadja a vádakat.

A 37 esztendős Clattenburg hétfőn bekapcsolódott a játékvezetők felkészülésébe, miután Mike Rileyval, a bírók főnökével közösen úgy döntött, három hétig nem kap megbízást az angol élvonalban. Az ügyben egyébiránt rendőrségi nyomozás is folyik.

Az angol szövetség már korábban meghallgatta a Clattenburg munkáját segítő két partjelzőt, Michael McDonough-t és Simon Longot, valamint a negyedik játékvezetőként tevékenykedő Michael Jonest, és egyik segítő sem hallotta az úgynevezett headsetjén (fülhallgatón) keresztül Clattenburg rasszista indíttatású megnyilvánulását.

Mint ismert, John Terry nemrégiben töltötte le a négymeccses eltiltását, amiért a bőrszínét sértő megjegyzéseket tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers védőjére – ezek után nagy érdeklődés övezi, hogy Clattenburg tettét miképp szankcionálja (ha szankcionálja) a sportági szövetség.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

Farkas Erik profi szerződést írt alá a Liverpoollal

Légiósok
2026.09.18. 12:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
2026.09.06. 19:28

A 96. percben lőtt hatalmas góllal mentett pontot az Everton a Manchester United ellen

Angol labdarúgás
2026.09.06. 17:00

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25

Haaland és Cherki is duplázott, a City könnyedén nyert Londonban

Angol labdarúgás
2026.08.28. 22:54