Anglia: bajnok lett, óriási ünneplést csapott az amatőrcsapat – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 13:02
null
A bajnoki cím megszerzése után parádét tartottak Harwich utcáin a játékosok (Fotó: Duckpond FC/Twitter)
A 2011-ben, az essexi Harwichban alapított Duckpond FC megnyerte a Colchester és környéki amatőrbajnokságot, a siker után pedig úgy ünnepelt, hogy azt bármelyik profi klub megirigyelhette volna.

 

A BBC beszámolója szerint a bajnoki címmel és kupagyőzelemmel záruló idényt méltóképpen ünnepelte meg a Duckpond FC, ugyanis a klub játékos-edzője kibérelt egy emeletes, nyitott tetejű buszt, amellyel bajnoki parádét tartottak Harwich utcáin. Továbbá egy repülőt is béreltek, ami a klub bajnoki címét hirdető molinót húzott maga után.

Az akció megszervezőjének elmondása szerint összesen 4000 fontot (csaknem 1.5 millió forintot) költöttek a bajnoki parádéra.

„Azt akartam, hogy az egész világ megtudja, nyertünk. A környék összes bajnokságát megnyertük már, így hivatalosan is kijelenthető, hogy mi vagyunk Essex legjobb csapata” – mondta Michael Hammond, a Duckpond FC játékos-edzője.

A bajnoki cím ünnepléséről készült videót ide kattintva tekinthetik meg.

Duckpond FC on Twitter

Best end of season do in history.....the end #DPFC


Mayhem on Twitter

Duckpond end of season do takes some beating quality day



Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik veszélyes csapat ellen segítheti a Liverpool talpra állását

Angol labdarúgás
2025.11.30. 11:01

Leadta kétgólos előnyét, de Foden 91. perces góljával megverte az újoncot a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.11.29. 18:02

Örökzöld idézetek, legendás történetek – húsz éve halt meg George Best

Angol labdarúgás
2025.11.25. 12:14

Barnes duplájával a Newcastle otthon tartotta a három pontot a Manchester City ellen

Angol labdarúgás
2025.11.22. 20:30

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.11.22. 17:59

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
2025.11.09. 16:06

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik