Anglia: „Azt mondtam, állj!” Bale egy másodperces tárgyalása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.15. 12:37
Gareth Bale-nek lett volna lehetősége az angol labdarúgó-válogatottban futballozni, ám csupán egy másodpercet gondolkodott rajta, utána kijelentette, Wales színeiben szeretne játszani.

A Real Madrid támadója hozzásegítette Walest, hogy az 1958-as vb után újra nagy nemzetközi tornán vegyen részt a 2016-os Európa-bajnokságon. Bale nagymamája angol, így korábban az is szóba került, hogy a támadó az angol válogatottban játsszon, ám nem így alakult.

„Sohasem volt ez igazi lehetőség. Nagyon fiatal voltam még akkor – mondta Bale a skysports.com-nak. – Nagyjából egy másodperces beszélgetés volt. Azt mondtam, »Állj! Walesből származom, és szeretem a hazámat!«. Mindenki tudja, mennyire szeretek Walesért küzdeni.”

„A nagymamám angol, de én walesi vagyok. Azt hiszem, a világon nekünk vannak a legszenvedélyesebb játékosaink, valamint a szurkolók is úgy a válogatott mögé állnak, ahogyan sehol máshol. Nem számít, hogy otthon vagy idegenben és az sem, hogy futball- vagy rögbimérkőzésről van szó.”

„A himnusz is elképesztő, akár a meccs közben éneklik a drukkerek, akár előtte. Mindenki egy irányba húz.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik