Anglia: a Premier League-csapat mezén röhögnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.20. 19:18
null
Erre senki sem számított: a harmadik számú mez zöld és sárga<br />
A Norwich City hivatalosan is bemutatta harmadik számú mezét a hamarosan rajtoló Premier League-szezon előtt. Az új szerelés zöld és sárga színekben pompázik. Az újonc klub első számú meze egyébként sárga-zöld, a második számú (idegenbeli) ellenben zöld-sárga...

Az, hogy a zöld és a sárga szín keveredik a Norwich hazai szerelésében, nem meglepetés, mondhatni, a hagyományoknak megfelelő. A „kanárik" (a becenév nem véletlen...) ugyanis tradicionálisan zöld-sárgában lépnek pályára odahaza. Az sem feltétlen gyanús, ha az idegenbeli szerkó is ebből a két színből áll össze, elvégre is ismerünk a futballból olyan garnitúrákat, ahol az idegenbeli és a hazai mez is ugyanazokból a színekből „táplálkozik”, mégis jelentősen eltér – főleg tónusában.

Szoktak azonban egy harmadik számú szerelést is gyártani (nem csak) Angliában, ami jellegzetesen elüt a másik kettőtől. A biztonság (meg persze az üzlet) kedvéért, hátha szükség lesz rá valamelyik mérkőzésen.

A három szerkó együtt
A három szerkó együtt

Az Errea mezgyártó cégnél azonban valószínűleg azt a tervezőt bízták meg, aki mindössze két színt ismer: a zöldet és a sárgát.

Elképzelhető, hogy ebben a mezben nem látjuk játszani a csapatot, ugyanis nehéz elképzelni, hogy ez a mez elkülönüljön az ellenfelétől, míg az első kettő közül egyik sem.

Az internet népe egy új területet is talált, ahol fel lehetne használni a szerelést: többek szerint ugyanis rögbimeznek kiváló lenne.

Youssuf Mulumbu arca mindent elárul
Youssuf Mulumbu arca mindent elárul

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik