Bolton: A csapatot is feldobja a nulla az eredményjelzőn - Bogdán

2011.02.24. 20:00
Címkék
Bogdán Ádám, az angol Premier League-ben szereplő Bolton magyar kapusa szerint a legutóbbi két mérkőzésen nyújtott kiváló teljesítményéből nemcsak ő, hanem csapattársai is profitálnak, a Wigan és a Fulham elleni 1–0-s győzelem nagy önbizalmat ad a csapatnak a folytatásra.

„Nem számít, hogy tíz védés kell ahhoz, hogy kapott gól nélkül zárjunk egy meccset vagy a térfelünkre sem jön az ellenfél, a lényeg a nulla az eredményjelzőn, és hogy ebből önbizalmat merít a csapat – mondta a Bolton Newsnak Bogdán Ádám, majd a meccsek előtti felkészüléséről is beszélt. – Minden meccsre ugyanúgy próbálok készülni, ha védek, ha nem, persze amikor tudom, hogy lehetőséget kapok, izgatottabbá válok. De a napi rutin nem változik.”

Bogdán az idény előtt egyetlen mérkőzésen védett Angliában, még a Crewe Alexandra kölcsönjátékosaként, az idény előtt azonban a Bolton nem őt, hanem Jussi Jääskeläinen másik cserekapusát, Ali al-Habszit adta kölcsön, és a magyar négy bajnokin, valamint az FA-kupa-mérkőzéseken is remekül védett.

„Kisgyerekként arról álmodtam, hogy egyszer majd a Premier League-ben fogok játszani, és már akkor nagyon örültem, amikor a kispadon ülhettem. E néhány meccs után azonban határozottan érzem, hogy egyre jobbá válok, és fejlődöm” – mondta Bogdán.

Legfrissebb hírek

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
50 perce

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
54 perce

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
1 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
1 órája

Matthew Richardson nem indul a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
2 órája

Elítéli a vasárnapi szurkolói agressziót a Milano és a Bolzano jégkorongcsapata

Jégkorong
2 órája

Cselgáncs: Kiss Levente harmadik a felnőtt Európa-kupán

Utánpótlássport
2 órája

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
3 órája