Alan Shearer már nem magányos: Wayne Rooney megszerezte 200. PL-gólját!

RITZ BALÁZSRITZ BALÁZS
Vágólapra másolva!
2017.08.22. 14:35
null
Wayne Rooney így ünnepelte 200. PL-gólját (Fotó: Everton)<br />
A Premier League 25 éves története során csupán egyetlen futballistának, a Blackburn Rovers és a Newcastle United színeiben remekelő Alan Shearernek sikerült legalább 200 gólt szereznie – egészen hétfő estig. Immár Wayne Rooney, az Everton és a Manchester United legendája is belépett a kétszázasok klubjába, miután a 462. PL-találkozóján gólt lőtt: a Manchester City elleni bajnokin volt eredményes (1–1).

ARSENAL, MANCHESTER CITY – MÉRFÖLDKÖVEK ROONEY ÉLETÉBEN

Az október 24-én 32. életévét betöltő Rooney 2002-ben az Arsenal ellen, öt nappal 17. születésnapja előtt szerezte meg első találatát az angol élvonalban. Rooney csereként állt be a Goodison Parkban, s a találkozó utolsó percében óriási győztes gólt „ragasztott” a harminc bajnoki óta veretlen „ágyúsok” kapujába, amivel – Michael Owen csúcsát átadva a múltnak – a Premier League valaha volt legfiatalabb gólszerzője lett (ezt a rekordot azóta James Milner és James Vaughan is megdöntötte). „Emlékezzenek erre a névre!” – kiáltotta Clive Tyldesley kommentátor. Érdemes megnézni (de legalább meghallgatni) az alábbi felvételt.

Az Arsenal egy másik Rooney-mérföldkőnél ugyancsak szenvedő fél volt, de még így is „olcsóbban megúszta”, mint a Manchester City. Rooney századik PL-gólja 2010. január 31-én ugyancsak az Arsenal ellen született meg, míg az 50. (2006 decembere), a 150. (2012 decembere) és a 200. (2017 augusztus 21.) találatnál a Manchester City volt a 119-szeres válogatott csatár áldozata. Rooney nem feledkezett meg a City-dukkerekről, akiknek oly sokszor tört már borsot az orruk alá. „Mindig jó ismerős arcokat látni” – írta a Twitteren. Néhány City-drukker tényleg ismerős lehet a számára.



Wayne Rooney mérföldkövei (Montázs: Kőfalvi Dániel)
Wayne Rooney mérföldkövei (Montázs: Kőfalvi Dániel)

ALAN SHEARER ÜDVÖZÖLTE ROONEYT A KLUBBAN

Alan Shearer – aki 14 év alatt 441 PL-mérkőzésen 260 alkalommal talált be – már nagyon hiányolta Rooneyt a kétszázasok klubjából, mint mondta, magányosnak érezte magát. Shearer gratulált Rooneynak, s hozzátette, még biztosan maradt némi tartalék az Everton támadójában.




ROONEY 200 PL-GÓLJA – MINDEN, AMIT ÉRDEMES TUDNI RÓLUK

• Rooney az Everton játékosaként 17, a Manchester United színeiben 183 gólt jegyzett.

• Jobb lábbal 153-szor, ballal 26-szor, fejjel 21-szer volt eredményes.

• A Newcastle United Rooney „kedvenc” ellenfele: a „szarkák” ellen 14 gólt szerzett, eggyel többet, mint az Aston Villa ellen (13). A Tottenham, Arsenal, West Ham londoni trió tagjai egyaránt 11 Rooney-gól miatt bánkódhattak, de a Portsmouth (10), a Fulham (10), a Bolton Wanderers (9), a Manchester City (9), a Wigan Athletic (8), a Sunderland (7), a Hull City (7), a West Bromwich Albion (7), a Liverpool (6), a Chelsea (6), a Stoke City (6), a Blackburn Rovers (5), a Southampton (5), az Everton (5), a Birmingham City (5), a Reading (4), a Queens Park Rangers (3), a Wolverhampton Wanderers (3), a Norwich City (3), a Sheffield United (3), a Swansea City (3), a Charlton Athletic (2), az AFC Bournemouth (2), a Middlesbrough (2), a Crystal Palace (2), a Leicester City (2), a Burnley (2), a Leeds United (2), a Watford (1) és a Cardiff City (1) sem úszta meg.

Rooney 200. gólja:

• A 200 Rooney-gól közül 173 a tizenhatoson belülről, 27 a büntetőterületen kívülről született. Rooney hét gólt lőtt szabadrúgásból, húszat tizenegyesből.

• Rooneynak 113 olyan mérkőzése volt, amelyen pontosan egy gólt szerzett, 34 meccsen állt meg két gólnál, s öt triplával végződő bajnokija volt. Egy alkalommal négyszer talált be: 2010 januárjában a Hull City ellen (4–0) ő szerezte a Manchester United összes gólját – az utolsó hármat az összecsapás utolsó tíz percében jegyezte.

• Az angol válogatott legeredményesebb góllövője (53 találattal) a Premier League-ben a hajrákban villogott igazán: 41-szer szerzett gólt a mérkőzések utolsó negyedórájában (a hosszabbítással együtt). Az első tizenöt percben 26-szor, a másodikban 31-szer, a harmadikban 34-szer volt eredményes. A 46–60. perc között 31, a 61–75. perc között 37 gólnál tart.

• Cristiano Ronaldo büszkélkedhet a Rooneynak adott legtöbb gólpasszal: a Real Madrid portugál klasszisa tizenháromszor készített elő az angol csatárnak. A listán Nani a második 12-vel, Antonio Valencia a harmadik tíz gólpasszal.

Forrás: The Telegraph



KIK CSATLAKOZHATNAK SHEARERHEZ ÉS ROONEYHOZ A KÖZELJÖVŐBEN? KIK JÁRTAK KÖZEL HOZZÁ?

A Premier League 1992 óta íródó történelmében 26 futballista érte el a százgólos határt, ebből 18-an már szögre akasztották a stoplist. Elsőként Shearer lőtte meg századik gólját, ehhez mindössze – rekordot jelentő – 124 fellépésre volt szüksége.

Az örökgóllövőlistán Andy Cole követi Shearert és Rooneyt 187 találattal. A Manchester United korábbi kiválósága hat klub színeiben szerepelt a Premier League-ben. Cole a PL első idényében (1992–1993) még a másodosztályú Bristol Cityben futballozott, télen a szintén második ligás Newcastle-höz igazolt át. Ebben a szezonban a csatár 24 gólt szerzett a másodosztályban. Ha néhány évvel korábban az Arsenal több fantáziát látott volna Cole-ban, s a támadó az 1992–1993-as évadban is a PL-ben játszhatott volna, lehet, ma nem kéttagú lenne a kétszázasok klubja…

Romelu Lukaku úton a kétszázas klub felé? (Fotó: AFP)
Romelu Lukaku úton a kétszázas klub felé? (Fotó: AFP)

A listán negyedik Frank Lampard 1995-ben debütált az angol élvonalban (a West Ham mezében), s húsz évvel később 2015-ben a Manchester City színeiben lépett utoljára pályára a Premier League-ben. Közte többnyire a Chelsea legendájaként szórta a gólokat. Ő a PL-történelem leggólerősebb középpályása 177 találattal. Minden bizonnyal három-négy szezonra szüksége lett volna még a kétszázas álomhatárhoz, de középpályás létére, így is szépen zárt – enyhén szólva.

Thierry Henry, a Premier League valaha volt legtöbb gólt szerző nem angol játékosa 175 találatig jutott az Arsenal „félisteneként”. Ha a francia támadó 2007-ben nem szerződik Barcelonába (vagy ha a 2006–2007-es szezonban nem hátráltatják sérülések), szinte biztosan kétszáz gól fölé jut – igaz, akkor nem biztos, hogy Bajnokok Ligája-győztesként emlékeznénk rá…

Úgy tűnik, nem a közeljövőben kap új társat Alan Shearer és Wayne Rooney. A jelenleg is az angol elitbajnokságban szereplő futballisták közül Jermain Defoe-nak van a legtöbb gólja. Az AFC Bournemouth 34 éves támadója 158 PL-találatnál jár, kisebb csoda lenne, ha eljutna kétszázig.

Talán valamivel több sansza van a klubtagságra Sergio Agüerónak, a Manchester City argentin csatárának, aki a Premier League legeredményesebb nem európai labdarúgója 123 góllal. A 29 éves támadó hat PL-idényéből négyszer legalább húsz gólt jegyzett. Kérdés, Pep Guardiola alatt is ő marad-e a City első számú gólfelelőse.

A fiatalabb sztárok közül meglepő lehet, hogy a nyáron az Evertontól a Manchester Unitedhez szerződő Romelu Lukaku áll a legjobban: a belga csatár 24 évesen 88 PL-gólnál jár. Harry Kane, a Tottenham 24 esztendős gólfelelőse alig lemaradva, 78 találattal ugyancsak jelentkező lehet Rooneyék klubjába a távoli jövőben.

Persze lehet, az angol futball kedvelőit jobban érdekli az a kérdés, hogy Wayne Rooney megdönti-e valaha Alan Shearer csúcsát…

A PREMIER LEAGUE-BEN LEGALÁBB SZÁZ GÓLT SZERZŐ JÁTÉKOSOK
Játékos PL-klubja(i) Gólok
1. Alan Shearer (angol) Blackburn Rovers, Newcastle United 260
2. Wayne Rooney (angol) Everton, Manchester United 200
3. Andy Cole (angol) Newcastle United, Manchester United, Blackburn Rovers, Fulham, Manchester City, Portsmouth 187
4. Frank Lampard (angol) West Ham United, Chelsea, Manchester City 177
5. Thierry Henry (francia) Arsenal 175
6. Robbie Fowler (angol) Liverpool, Leeds United, Manchester City 163
7. Jermain Defoe (angol) West Ham United, Portsmouth, Tottenham Hotspur, Sunderland, AFC Bournemouth 158
8. Michael Owen (angol) Liverpool, Newcastle United, Manchester United, Stoke City 150
9. Les Ferdinand (angol) Queens Park Rangers, Newcastle United, Tottenham Hotspur, West Ham United, Leicester City, Bolton Wanderers 149
10. Teddy Sheringham (angol) Nottingham Forest, Tottenham Hotspur, Manchester United, Portsmouth, West Ham United 146
11. Robin van Persie (holland) Arsenal, Manchester United 144
12. Jimmy Floyd Hasselbaink (holland) Leeds United, Chelsea, Middlesbrough, Charlton Athletic 127
13. Robbie Keane (ír) Coventry City, Leeds United, Tottenham Hotspur, Liverpool, West Ham United, Aston Villa 126
14. Nicolas Anelka (francia) Arsenal, Liverpool, Manchester City, Bolton Wanderers, Chelsea, West Bromwich Albion 125
15. Sergio Agüero (argentin) Manchester City 123
Dwight Yorke (trinidadi) Aston Villa, Manchester United, Blackburn Rovers, Birmingham City, Sunderland 123
17. Steven Gerrard (angol) Liverpool 120
18. Ian Wright (angol) Arsenal, West Ham United 113
19. Dion Dublin (angol) Manchester United, Coventry City, Aston Villa 111
20. Emile Heskey (angol) Leicester City, Liverpool, Birmingham City, Wigan Athletic, Aston Villa 110
21. Ryan Giggs (walesi) Manchester United 109
22. Paul Scholes (angol) Manchester United 107
23. Darren Bent (angol) Ipswich Town, Charlton Athletic, Tottenham Hotspur, Sunderland, Aston Villa, Fulham 106
24. Didier Drogba (elefántcsontparti) Chelsea 104
25. Peter Crouch (angol) Aston Villa, Southampton, Liverpool, Portsmouth, Tottenham Hotspur, Stoke City 103
26. Matt Le Tissier (angol) Southampton 100
Vastag betűvel a jelenleg is a PL-ben játszó labdarúgókat emeltük ki, dőlt betűvel pedig az aktív, de már nem az angol élvonalban szereplőket.

Rooney 20 legszebb gólja az MU-ban:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik