A triplázó Kagava vezérletével gálázott az MU

Vágólapra másolva!
2013.03.02. 18:29
null
Kagava (jobbra) az első ázsiai játékos lett, aki a PL-ben triplázni tudott (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójában a Manchester United Kagava Sindzsi mesterhármasával és Wayne Rooney találatával 4–0-ra legyőzte a Norwichot, míg a Chelsea Demba Ba góljával fektette két vállra a West Bromwich Albiont.

 

MANCHESTER UNITED–NORWICH

A két csapat szezonbeli első összecsapásán nagy meglepetésre a Norwich Anthony Pilkington találatával 1–0-ra nyert, így a „vörös ördögöket” fűthette a visszavágás vágya.

A 15. percben Van Persie beadása után Vidics fejelte le a labdát, de sem Rooneynak, sem Evansnak nem lett jó.

Nem sokkal később egy labdavesztés után Anderson, Van Persie és Rooney villámgyors összjátéka után a holland került helyzetbe, de Bunn résen volt.

 

A félidő derekához érve sorban alakultak ki a lehetőségek, előbb Holt fejesénél kaparintotta meg De Gea a labdát, majd Bunn ügyetlenkedett egy hazaadásnál, de végül megúszta, és pillanatokkal később Carrick lövésénél védett.

A 34. percben Rooney lövését blokkolta Martin, majd a játékrész végéhez közeledve Van Persie fejesénél Turner állt a labda útjába.

Az első félidő ráadásában aztán megszerezte a vezetést a házigazda, Valencia jobb oldali beadását Van Persie Kagava elé játszotta, ő pedig kapásból a bal alsó sarokba lőtt (1–0)

A holland támadó ezzel 28. bajnokiján a 27 gólban vett részt előkészítőként vagy befejezőként. Ez a találat a Manchester United 900. PL-gólja volt az Old Traffordon.

A „vörös ördögök” a második félidő elején sem vettek vissza, Kagava labdájával Rooney lépett ki, de Bunn lábbal, nagy bravúrral védett.

Egy órányi játék után Pilkington játszott Holthoz, aki Martin elé fejelt, utóbbi azonban a léc fölé lőtt.

A 76. percben eldőlt a mérkőzés, a 16-oson belül Rooney egy visszacsel után a középen érkező Kagavához játszott, ő pedig higgadtan a kapus mozgásával ellentétes irányban a bal alsóba gurított (2–0)

A hajrában a tovább támadó manchesteriek a 87. percben tovább növelték előnyüket: Rooney újabb passzával lépett ki Kagava, és a kivetődő Bunn felett a hálóba lőtt (3–0). Ezzel a japán lett az első ázsiai játékos, aki triplázni tudott a Premier League-ben.

S még mindig nem volt vége! Az utolsó percben még Wayne Rooney is betalált, 25 méterről óriási gólt ragasztott a jobb felsőbe, kialakítva a 4–0-s végeredményt. Az angol válogatott támadó ezzel 20. szezonbeli bajnokiján már 20 gólban vállalt aktív szerepet.

CHELSEA–WEST BROM

A vendégek a legveszélyesebb játékosuk, Romeo Lukaku nélkül voltak kénytelenek kiállni, mivel az európai topligák legeredményesebb tizenévesét (12-szer volt eddig eredményes a bajnokságban) épp a londoni „kékek” adták kölcsön a birminghamieknek.

A találkozón a várakozásoknak megfelelően a hazaiak voltak aktívabbak, és már a 4. percben veszélyeztettek: Ba jobb oldali beadása után Oscar közeli lövését Foster kapus bravúrral védte, majd pillanatokkal később Mata előtt adódott lehetőség, ő azonban nem talált kaput.

Az első negyedóra végén Mata jobb oldali centerezése után Oscar erőtlen fejese nem okozott gondot a vendégek kapusának.

A 27. percben David Luiz sorfalon megpattanó lövését védte Foster, majd egy minutummal később Oscar bal oldali beadását Luiz fejelte vissza az alapvonalról, Ba pedig három ember szorításában az üresen maradt kapuba lőtt (1–0).

Ez már a 38. találata volt a Premier League-ben, érdekesség, hogy 2011 februári bemutatkozása óta Bánál több gólt csak az egyaránt a Manchester Unitedet erősítő Robin van Persie és Wayne Rooney szerzett.

Az első félidő során még Mata, Oscar és Azpilicueta is növelhette volna a londoniak előnyét, végül azonban egyiküknek sem sikerült, így egygólos előnnyel fordult a házigazda.

A második játékrész elején Lampard lesről talált be, majd Foster kapujából kifutva akadályozta meg Bát a duplázásban, mielőtt Hazard került földre a büntetőterületen belül – a síp azonban néma maradt.

A hajrában Oscar tízméteres lövése révén veszélyeztetett a Chelsea, majd Odemwingie próbálkozásánál kellett a léc fölé ütnie a labdát Cechnek, mielőtt Azpilicueta kis híján öngólt szerzett, de a cseh kapus ismét a helyén volt.

Az utolsó percben még Torres és Lampard előtt adódott lehetőség, újabb gól azonban már nem született, a Chelsea így végül 1–0-ra nyert.

Az Everton 210 bajnoki óta először nem Tim Howarddal a kapujában kezdte a mérkőzést – a rekordot egyébként honfitársa, Brad Friedel tartja 310-zel –, a kiesés elől menekülő Reading ellen így is nyerni tudott (3–1), utóbbi együttes pedig ezzel sorozatban 14. idegenbeli mérkőzésén kapott gólt, és egyedüliként nem tudta megőrizni kapuját vendégként az idényben.

PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ

Chelsea–West Bromwich 1–0 (Ba 28.)
Everton–Reading 3–1 (Fellaini 42., Pienaar 59., Mirallas 66., ill. Robson-Kanu 84.)
Manchester United–Norwich City 4–0 (Kagava 45+2., 76., 87., Rooney 90.)
Southampton–Queens Park Rangers 1–2 (Ramírez 45+1., ill. Rémy 14., Bothroyd 77.)
Stoke City–West Ham 0–1 (Collison 45+3.)
Sunderland–Fulham 2–2 (Gardner 37 – 11-esből, Sessegnon 70., ill. Berbatov 16. – 11-esből, Riether 35.)
Swansea City–Newcastle United 1–0 (Moore 86.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 28 23 2 3 68–31 +37 71
2. Manchester City 27 16 8 3 50–24 +26 56
3. Chelsea 28 15 7 6 56–30 +26 52
4. Tottenham 27 15 6 6 47–32 +15 51
5. Arsenal 27 13 8 6 52–30 +22 47
6. Everton 28 11 12 5 44–35 +9 45
7. Swansea 28 10 10 8 39–34 +5 40
8. West Bromwich Albion 28 12 4 12 38–37 +1 40
9. Liverpool 27 10 9 8 49–34 +15 39
10. Fulham 28 8 9 11 39–44 –5 33
11. Stoke City 28 7 12 9 26–33 –7 33
12. West Ham 28 9 6 13 32–41 –9 33
13. Norwich City 28 7 11 10 27–45 –18 32
14. Sunderland 28 7 9 12 31–38 –7 30
15. Newcastle 28 8 6 14 38–49 –11 30
16. Southampton 28 6 9 13 39–51 –12 27
17. Wigan 27 6 6 15 33–51 –18 24
18. Aston Villa 27 5 9 13 26–52 –26 24
19. Reading 28 5 8 15 34–54 –20 23
20. Queens Park Rangers 28 3 11 14 21–44 –23 20

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik