Demba Ba pazar góljával a Chelsea kiejtette az MU-t

Vágólapra másolva!
2013.04.01. 11:27
null
Ramires igyekszik megállítani a lendületesen játszó Welbecket (Fotó: Action Images)
A labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjének megismételt mérkőzésén a címvédő Chelsea hazai pályán Demba Ba zseniális góljával 1–0-s győzelmet aratott a Manchester United ellen, így bejutott a Wembleyben rendezendő április 14-i elődöntőbe, ahol a Manchester City lesz az ellenfele.

A MÉRKŐZÉST BEHARANGOZÓ CIKKÜNKET ITT OLVASHATJA!

A Chelsea kezdőcsapata egy igazán nagy meglepetést tartogatott: John Terry helyett César Azpilicueta kapott lehetőséget, így David Luiz párjaként Braniszlav Ivanovics került be a védelem tengelyébe. A hátvédsor bal oldalán az FA-kupát hétszer is elhódító, ezzel játékosként ilyen téren legeredményesebbnek számító Ashley Cole kezdett. A középpályáról kimaradt Frank Lampard, így az MU támadásainak megszűrése a Ramires, John Obi Mikel duó feladata lestt Elöl – ahogyan az várható volt – Demba Ba lépett pályára, hiszen a szenegáli csatár a csütörtöki, Rubin Kazany elleni Európa-liga-mérkőzésen nem szerepelhet.

Sir Alex Ferguson ellenben jóval több meglepetéssel szolgált a kezdő tizenegyében. A védelemben Nemanja Vidicset – aki a keretben sem kapott helyet – Chris Smalling pótolta, a középpályán Ryan Giggs és Ashley Young sem kezdett, míg a támadók közül Robin van Persie csak a kispadra ülhetett, Wayne Rooney pedig még oda sem. Ellenben pályára lépett Javier Hernández, aki a legutóbbi hét, Chelsea elleni mérkőzésén összesen öt gólt szerzett.

A párharc továbbjutója a Manchester Cityvel mérkőzik majd a Wembleyben rendezendő elődöntőben. A másik ágon Millwall–Wigan meccsre kerül sor a legjobb négy között.

ÉRDEKESSÉGEK
A CHELSEA-NEK JÓL MEGY A KUPÁBAN.
Az FA-kupa legutóbbi hat kiírásából négyet a Chelsea nyert meg, amely a legutóbbi 28 találkozójából, melyet a legrégebbi, még ma is aktív kupasorozatban játszott, egyet sem veszített el a rendes játékidőben.
AZ MU-NAK PEDIG A CHELSEA ELLEN. Az FA-kupában a két csapat eddig 10-szer találkozott egymással: nyolcszor a Manchester United jutott tovább, bár a legutóbbi alkalommal, a 2007-es döntőben a Chelsea nyert.
HOSSZÚ ÁTOK. Az MU 53 éve nem kapott ki a Stamford Bridge-en az FA-kupában. Igaz, azóta csak két meccset rendeztek a felek között a „kékek” otthonában, de a United mindkettőt megnyerte.
FÉLELMETES STAMFORD BRIDGE. A Chelsea 2003 márciusa óta nem veszített FA-kupa-meccset hazai pályán, s mind a 33 találkozón szerzett legalább egy gólt.

A MÉRKŐZÉS

A találkozót mindkét csapat nagyon óvatosan kezdte, és az első tizenöt percben a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A játékot bántóan sok technikai hiba jellemezte, rengeteg labdát adtak el a felek, ám előnyt az ajándékba kapott labdákból sem tudott senki kovácsolni.

Az első igazán lényeges esemény a 22. percben történt, amikor Ashley Cole futott versenyt Danny Welbeckkel, majd a combjához kapott. Néhány másodperccel később kiderült, hogy az angol válogatott védő nem tudja folytatni, a helyére Ryan Bertrand érkezett.

A folytatásban már több aktivitás jellemezte az együtteseket, a hazaiaktól Eden Hazard és Demba Ba, míg a vendégektől Javier Hernández és Nani veszélyeztetett, ám a távoli lövések – egy esettől eltekintve – nem hordoztak magukban tényleges veszélyt. Chicharito egyik kísérlete azonban alaposan meglepte Petr Cechet, aki csupán lábbal tudott hárítani.

A második félidőben rá sem lehetett ismerni a csapatokra. Mindkettő gólra törően kezdte a játékrészt, gólt azonban a Chelsea szerzett, nem is akármilyet.

A 49. percben a vendégek térfelének közepéről Juan Mata löbbölt a védők mögé, Demba Ba pedig félfordulatból, pazar mozdulattal emelt De Gea kapujába, 1–0.

A gól pillanata: Demba Ba zseniális mozdulattal juttatta a labdát De Gea kapujába (Fotó: Action Images)
A gól pillanata: Demba Ba zseniális mozdulattal juttatta a labdát De Gea kapujába (Fotó: Action Images)

Ezt követően a Manchester United próbált támadásokat vezetni, ám a hazai védelem jól zárt, így Sir Alex Fergusonnak friss, újult erőkre volt szüksége, azaz cserékre szánta el magát: érkezett Robin van Persie és Ryan Giggs is.

Ez meg is látszott a „vörös ördögök” játékán, akik ezt követően már több veszélyt jelentettek Cech kapujára. A csehnek Hernández fejesénél minden tapasztalatára és képességére szüksége volt, hogy megóvja együttesét a góltól.

A hajrában az MU mindent egy lapra feltéve rohamozott az egyenlítő gól reményében, ennek következtében azonban a védelme is fellazult, így a Chelsea számos ígéretes kontratámadást vezethetett; különösen Mata volt aktív, ám nem sikerült növelni az előnyt.

A hajrában előbb Van Persie lábában, majd fejében volt benne a gól, de ott is maradt, azaz nyert a Chelsea, és bejutott a Wembleyben rendezendő április 14-i elődöntőbe, ahol a másik manchesteri gigász, a City lesz az ellenfele. A másik ágon Millwall–Wigan találkozóra kerül sor.

FA-KUPA-NEGYEDDÖNTŐ, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉS
Chelsea–Manchester United 1–0 (0–0)
Stamford Bridge. Vezeti:
Dowd
Chelsea: Cech – Azpilicueta, Ivanovics, David Luiz, A. Cole (Bertrand, 22.) – Ramires, Mikel – Oscar (Moses, 91.), Mata, Hazard – Ba (F. Torres, 93.). Cserék: Turnbull, Terry, Bertrand, Lampard, Benajun, Moses, Torres.
Manchester United: De Gea – P. Jones, Smalling, R. Ferdinand, Evra – Valencia, Carrick, Cleverley (Van Persie, 61.), Nani (Giggs, 65.) – J. Hernández, Welbeck (A. Young, 80.). Cserék: Lindegaard, Vermijl, Powell, Giggs, A. Young, Kagava, Van Persie.
Gólszerző: Ba (49.)

PERCRŐL PERCRE

94. perc:Vége a mérkőzésnek! A Chelsea kiejtette a Manchester Unitedet, így a Manchester Cityvel meccselhet az elődöntőben.

93. perc: Lejött a mindent eldöntő gól szerzője. Ba helyett Torres a pályán.

93. perc: Young tekert középre a bal oldalról, Van Persie fejelt fölé.

91. perc:Oscar helyett Moses érkezett az utolsó percekre.

91. perc: Giggs beadása után Hernández fejelt mellé

90. perc: Oscar akasztotta Youngot sárga lapért cserébe; négy perc a hosszabbítás.

89. perc: Szenzációs összjáték után Hazard passzolt Matához, aki szorongatott helyzetből már nem tudta megfelelően helyezni a labdát, így De Gea könnyen védett.

88. perc: Young szöktette a védők mögé kerülő Evrát, akinek a beadását követően Van Persie kapásból csúnyán fölé lőtt.

A Manchester United nem tudott állandó nyomást helyezni a Chelsea-re, sőt, inkább a „kékek” támadtak.

81. perc: Az egyik oldalon Van Persie fejelt a labda mellé ígéretes helyzetből, míg a másikon Mata lőtt kapura, ám az erő és a veszély is hiányzott ebből a próbálkozásból.

80. perc: Ashley Young váltotta Welbecket.

78. perc: Bertrand harcolt ki lövőhelyzetet Matának, aki a tizenhatos vonaláról nem találta el jól a labdát, amely így bőven elkerülte a kaput.

77. perc: Azpilicueta késett el egy becsúszással, sárga lap.

74. perc: Valencia lódult meg a jobb oldalon, majd 20 méterről nagy erővel mellédurrantott.

73. perc: Hazard passzolt a jobb oldalon felfutó Ramireshez, aki 18 méterről futtából mellébombázott.

72. perc: Hazard ismét kilépett volna, ezúttal azonban Phil Jones becsúszva mentett.

67. perc: Carrick adta el a labdát saját térfelének közepén, Hazard lendületből elhúzott Phil Jones mellett, majd óriási helyzetben a kapu mellé gurított.

66. perc: Carrick tüzelt bő 20 méterről, jócskán fölé.

65. perc:Nani helyére érkezett Ryan Giggs.

A második félidő eddigi részében rá sem lehetett ismerni a csapatokra. Óriási volt az iram, magas színvonalú a játék.

63. perc: Mata kavargatott a tizenhatoson belül Smallinggal szemben, majd kiszorított helyzetből lőtt, oldalháló.

61. perc: Cleverley helyén Robin van Persie az MU-ban.

61. perc: Welbeck adott be a jobb oldalról, Hernández fejelt kapura körülbelül két méterről, ám Cech földöntúli bravúrral szögletre tenyerelte a labdát.

60. perc: Bertrand kapott sárga lapot Hernández akasztásáért.

59. perc: Ismét Mata és Ba okozott veszélyt De Gea kapuja előtt. A spanyol középpályás nyesett középre, ám a vendégek kapusa megelőzte a szenegáli csatárt és a mezőnybe bokszolta a labdát.

57. perc: Mata lövése saját csapattársáról, Hazard-ról pattant az alapvonalon túlra.

54. perc: Cleverley vágta fel kíméletlenül a félpályán Ramirest, jutalma egy sárga lap lett.

49. perc: Demba Ba parádés góljával vezetett a Chelsea! A vendégek térfelének közepéről Mata löbbölte a labdát a szenegáli támadó elé, aki tíz méterről kapásból, akrobatikus mozdulattallőtt a United kapujába, 1–0.

47. perc: Nani végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos csücskéről, ám lövése elakadt a sorfalban.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45+1. perc: Vége az első félidőnek. A szünetben Chelsea–Manchester United 0–0.

45+1. perc: Mikel vállalkozott lövésre 16 méterről, Smallingon azonban irányt változtatott a nagy erejű kísérlet.

45. perc: Egy percet hosszabbított Phil Dowd játékvezető.

44. perc: Nani szabadrúgása után alakult ki veszély Cech kapuja előtt, aki végül szögletre tisztázott.

41. perc: Hernández vette át a Chelsea térfelén De Gea kirúgását, majd néhány méteres labdavezetés után meglehetősen kellemetlen lövést eresztett meg, amelyet Cech csak üggyel-bajjal tudott hárítani lábbal.

39. perc: Hazard kényszerítőzött Oscarral a United tizenhatosán belül, majd tekert kapura, ám a kísérlete elkerülte De Gea kapuját.

38. perc: Nani lőtt kapura hozzávetőlegesen 25 méterről, ám a labda mellé szállt. Ha kapura megy, akkor sem lett volna nagy baj hazai szempontból, mert Cech rajta volt a labdán.

34. perc: David Luiz szabadrúgása után a labda két méterrel fölé szállt.

31. perc: Hazard vezette rá a labdát az MU védőire, majd oldalra tolta a labdát Bához, akinek éles szögből leadott lövését De Gea lábbal hárította.

Az utóbbi percek egyértelműen a vendégek mezőnyfölényét hozták.

27. perc: Hernández verte meg egy az egyben David Luizt, ám ahelyett, hogy ballal kapura lőtt volna, tovább akart cselezni, a létszámfölényben lévő Chelsea-védők pedig leszerelték.

26. perc: Újabb ígéretes MU-támadás, amelynek végén Ivanovics tisztázott.

22. perc: Kényszerű csere. Ashley Cole kapott a combjához egy Welbeckkel folytatott versenyfutás során, és nem tudja folytatni a játékot. A helyére Bertrand érkezett.

21. perc: Három a három ellen vezetett támadást a Manchester United, ám Nani gyengén passzolt Hernández felé, így időben visszaértek a hazai védők.

Bántóan sok volt a technikai hiba.

15. perc: Mata szánta el magát lövésre mintegy 20 méterről, de Smalling blokkolta a próbálkozást.

Ennél már csak jobb jöhetett. Az első tíz percben a kapuk közelében sem járt a labda.

A felek keresték a fogást egymáson, egyelőre kevés sikerrel.

Az első öt percben nem forogtak veszélyben a kapuk. Hasonló arányban van a csapatoknál a labda.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A Chelsea játékosai indították útjára a labdát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik