„A szurkolóknak el kell fogadniuk, Sir Alex ideje véget ért”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.05. 18:29
null
Új éra kezdődött a Manchester Unitednél: David Moyes átvette a stafétabotot Sir Alex Fergusontól (Fotó: Action Images)
Megtartotta első sajtótájékoztatóját az angol bajnok Manchester United menedzsereként David Moyes. Az Evertonnál tíz évet eltöltő szakember leszögezte, hogy Wayne Rooney nem hagyja el a „vörös ördögöket”, de véleményt formált a játékos-edzővé avanzsált Ryan Giggsről, a Chelsea-hez visszatérő José Mourinhóról, valamint elárulta, hogyan tudta meg, hogy ő váltja Sir Alex Fergusont az MU élén.

 

„Kiváltságos helyzetben érzem magam, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Hálás vagyok Fergusonnak és a vezetőségnek, hogy bizalmat szavazott nekem. Sir Alex egy nap felhívott engem, és elmondta, hogy visszavonul, majd hozzátette, hogy én leszek a következő menedzser. Megdöbbentett, amit mondott” – kezdte Moyes.

„Szem előtt fogom tartani a klub hagyományait, és remélem, hogy nagyszerű munkát fogok végezni. Sok területen tapasztalatlannak számítok, így Ferguson helyét átvehette volna más is, Sir Alex azonban bízott bennem” – folytatta a skót szakember, majd szót ejtett a Chelsea, a Real Madrid és a Barcelona által is csábított Wayne Rooneyról.

Wayne nem eladó. A Manchester United játékosa és az is marad. Tizenhat éves kora óta ismerem, amikor még az Everton játékosa volt, így most egy kicsit déja vu érzésem van. Jó formában fog visszatérni a felkészülés kezdetére, várom már, hogy ismét együtt dolgozhassunk. Személyesen is beszéltem már vele, és láttam a csillogást a szemében. Úgy vélem, hogy nagyon boldog, és jól érzi magát a klubnál” – folytatta Moyes, majd a mögöttünk hagyott szezon végén visszavonult Paul Scholesról, valamint az új idényben már játékos-edzőként tevékenykedő Ryan Giggsről is szót ejtett.

„Paul azt mondta nekem, hogy több időt szeretne a családjával tölteni. Ami Giggset illeti, úgy éreztem, hogy ő a legalkalmasabb személy a posztra. Jó úton jár, hogy megszerezze az UEFA Pro licencet, Phil Neville-lel nagyszerű párost alkothatnak” – mondta a szakember, aki ezt megelőzően tíz évig az Evertonnál dolgozott.

„Az én feladatom az lesz, hogy a jövőben is trófeákhoz segítsem a csapatot. Azt tűztem ki magam elé célul, hogy a bajnokság első helyén végezzek a csapattal – nyilatkozta a következő szezon célkitűzéseiről Moyes. – A Manchester United a legutóbbi idényben kiválóan teljesített. Minden megteszünk, hogy felülmúljuk a mögöttünk hagyott szezont. Alig várom, hogy megkezdhessem a munkát.”

„Rengeteg szurkolónak új leszek a klubnál, hiszen egy új korszak kezdődik, Ferguson azonban soha nem fog innen távozni, mindig itt lesz velünk. Láthatjuk a szobrát, a róla elnevezett lelátót, de bízom benne, a drukkerek megbékélnek azzal a tudattal, hogy Sir Alex ideje véget ért, és lehetőséget kap valaki más” – utalt saját magára az 50 esztendős tréner, akinek – természetesen – José Mourinhóról is nyilatkoznia kellett.

„Örülök, hogy visszatért a Premier League-be. Nagyon sikeres edző, az emberek boldogok, hogy ismét az angol futballban láthatják. A Manchester City irányítását pedig Manuel Pellegrini vette át, így először fordul elő, hogy ilyen sok klubnál is edzőváltás történik. Rengeteg a kérdőjel, meglátjuk, mi fog ebből kisülni” – zárta mondandóját a Manchester United új menedzsere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik