A Southampton magyar konyhaigazgatója a járvány idején a rászorulóknak főz

NAGY PÉTERNAGY PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.05.27. 14:07
null
Szálas Zoltán, a Southampton FC konyhafőnökeként meccsnapokon 8000 adag ételért felel
A Southampton konyhaigazgatója, Szálas Zoltán egy átlagos meccsnapon 8000 adag ételért felel, a koronavírus-járvány kitörése óta azonban nem a labdarúgóknak, nézőknek, vendégeknek, hanem a nélkülözőknek főz.
A BOKSZTÓL A TRIATLONIG

Rendszeresen sportol, több éve triatlonozik rövid és hosszú távokon Szálas Zoltán, aki a legutóbbi Ironman során 24 percet javított legjobb kerékpáros-eredményén, amit leginkább a megfelelő étkezésnek köszönhet.

„Verseny előtt egy héttel már nem iszom kávét, nem eszem cukrot és barna kenyeret. A kezdés előtt három órával nem fogyasztok semmit, de a bringán tekerve folyamatosan pótolom a szükséges tápanyagokat – mondja a Központi Sportiskola egykori országos serdülő- és ifjúsági bajnok ökölvívója, a legendás Szakos József tanítványa, akinek lételeme a mozgás, habár ezt az időtöltést nem könnyű összeegyeztetnie a munkájával, és elfogadtatnia a családjával. – A feleségem egyszer az asztalra csapott, később azonban belátta, a sport az egyetlen »káros« szenvedélyem.”

Szálas a napi rutinjáról is beszélt: reggel ötkor kel, elmegy edzeni, héttől négyig dolgozik, délután elhozza a gyerekeket az iskolából, bölcsődéből, majd újabb edzés következik, a lefektetést követően pedig nekiáll megtervezni a másnapi családi menüt. Ez alól csak a karácsonyi időszak kivétel, akkor a rendezvények miatt a legtöbb estét a stadion konyhájában tölti.

„A nap végén nem vállalkozom hosszas főzésre, de fontos, hogy zöldségben, vitaminban gazdag, egészséges ételt készítsek magunknak.”

Exkluzív betekintési lehetőséget kapott a Nemzeti Sport a Southampton FC kulisszái mögé az angol Premier League-ben szereplő labdarúgóklub magyar konyhaigazgatója (executive chef), Szálas Zoltán jóvoltából. A 38 éves szakács 2006 óta él Angliában, a Sotonnál négy esztendeje dolgozik, jelenlegi pozíciójába decemberben nevezték ki. Egy átlagos meccsnapon 8000 adag ételt szolgálnak fel, a 25 fős konyhai személyzet – élén Szálassal – a nézők mellett a futballisták ellátásáért is felel. A menüket a belépőjegyek árkategóriáihoz szabják: a vendégek többsége a street food kínálatából választhat, ám a stadion fine dining éttermeiben, illetve a szurkolói zónában is más-más az „étlap”.

„Egy szombati bajnokira már csütörtökön megkezdődnek az előkészületek. Reggel hat-hét óra körül megtartom az eligazítást, majd a találkozó napján még egyszer átbeszéljük a teendőket. Folyamatos rádiókapcsolatban állok mindenkivel, ha bármilyen probléma adódik, az elsősorban az én felelősségem” – mondja Szálas Zoltán.

A 32 500 nézőt befogadó St Mary's stadion a kezdő sípszó előtt két-két és fél órával nyitja meg a kapuit, így mindenkinek bőven van rá ideje, hogy kedvére egyen-igyon. A játékosok azonban ennél is korábban érkeznek, az ő étrendjüket a dietetikusok szigorúan ellenőrzik.

„A mérkőzések előtt magas protein- és szénhidráttartalmú ételeket fogyasztanak, a lefújás után viszont jelentősen csökkenteniük kell a szénhidrátbevitelt. A táplálkozási szakembereink tiltólistára tették a desszertet, de úgy gondoltuk, ha a csapat nyer, valahogy megjutalmazzuk. Kifejlesztettünk egy olyan fagylaltot, amelyhez érett banánt, mogyoróvajat és mandulatejet használunk hozzá adott cukor nélkül – ez ellen senkinek sem lehet kifogása. Néha házi energiaszelettel lepjük meg a labdarúgókat, amelynek elkészítéséhez sok olajos magvat és datolyát használunk” – folytatja a magyar szakács.

A korábbi ökölvívó manapság a triatlon lelkes híve
A korábbi ökölvívó manapság a triatlon lelkes híve
HÉT NAP, ÖT IRONMAN

Szálas Zoltánnak több labdarúgóval is jó a kapcsolata, például a Southampton saját nevelésű játékosával, James Ward-Prowse-zal, aki az egyik nagykövete a magyar szakács jótékonysági akciójának.

„Jamesszel sokat beszélek mostanság a projektünk miatt, a klub legendái közül azonban Matt Le Tissier-vel és Francis Benalival a legjobb a viszonyom. Utóbbival közös témánk is akad: a triatlon. Benali hét nap alatt öt Ironmant teljesített, amivel egymillió angol fontot gyűjtött az angol rákkutatásnak. Ezután meghívták a hawaii Ironman-világbajnokságra, amiért nagyon irigyeltem, oda egyszer én is szeretnék eljutni.”

A gulyásnak ugyan nagy sikere van, de túl sokat nem szabad kísérletezni, az angolok többnyire maradnak a jól bevált húsos kosárkánál (pie), amelyhez minden esetben sült krumpli dukál – teszi hozzá a konyhaigazgató. A meccs utáni nagy „zabálások” ideje viszont lejárt, a focistákra vasárnap regeneráló edzés vár, így nem mindegy, mit és mikor esznek.

„A tréningek az edzőközpontban folynak, ahol külön konyhai személyzet felel a felnőtt- és utánpótláskorú játékosok ellátásáért. Az idegenbeli mérkőzésekre elutazik a csapattal egy szakács is, aki a sportolók étkeztetését felügyeli. A legfontosabb ilyenkor az időbeosztás, ha a kaja késik, kő kövön nem marad” – fogalmaz Szálas Zoltán, aki az évek során sok mindennel találkozott már, például hogy egy játékos frissen facsart narancslét követelt a szobájába, amint kinyitotta a szemét.

Persze a szakácsokat sem kell félteni, az új kollégát lelkesen „felavatják”, mielőtt először a csapatbuszra lépne: az újoncnak a klub éttermében, 100-150 ember előtt kell számot adnia az énektudásáról.


A koronavírus-járvány az Egyesült Királyságot sem kíméli, a legfrissebb hírek szerint a helyzet már rosszabb, mint Francia- és Spanyol­országban. Az angol élvonalbeli bajnokság március 13. óta szünetel, a brit kormány mindent elkövet, hogy hamarosan folytatódhasson a Premier League küzdelme, igaz, zárt kapuk mögött.

„Éppen egy csaknem hatszáz fős rendezvényt készítettünk elő, amikor délben szóltak, álljunk le, törölték az eseményt. A járvány gyorsan terjedt, mi pedig nemcsak az egészségünket, az állásunkat is félteni kezdtük. A hirtelen megnőtt szabadidőmben elkezdtem gondolkodni, mi legyen azzal a sok fel nem használt alapanyaggal. A feleségemnek ekkor támadt az ötlete: főzzünk belőle a rászorulóknak. A klubvezetőség rábólintott, mi pedig elszállítottuk egy helyi hajléktalanokat segítő jótékonysági szervezetnek. Ahogy ott álltunk a munkatársammal, azon tűnődtünk, ebből rendszert lehetne csinálni. Szerencsére a klub vezetősége is így gondolta, és már több mint egy hónapja fut a projekt: hetente ezer adagot készítünk, a porciókat először négy fok alá hűtjük le, majd mínusz 15 alá fagyasztjuk, hogy a tápértékük is megmaradjon, azután becsomagoljuk. A költséget a Southampton Football Club állja, amely nemcsak a teljes bérünket fizeti eddig, de az itteni közösségnek is szeretne visszaadni valamit.”

A Saints volt az első egyesület a PL-ben, amely csökkentette a játékosok fizetését a járvány kitörése után, és nem bocsátotta el a kisegítő személyzetet. A gyakorlások megkezdődhettek ugyan, de Szálas Zoltán úgy számol, még néhány hétig főzhet a rászorulóknak.

SOK A KÉRDÉS ANGLIÁBAN

A Ferencváros és a finn JJK egykori kapusa, a 38 éves Szeróvay Mihály játékos-pályafutása után sem szakadt el a labdarúgástól, Szálas Zoltánhoz hasonlóan ő is Southamptonban dolgozik, a Solent Egyetem adjunktusaként. Az intézmény speciális sportlaboratóriuma az egyik legjobban felszerelt az Egyesült Királyságban. A tantervben meccselemzés, edző- és sportmenedzseri képzés szerepel, de a társadalmi, gazdasági és médiatudományok oktatására is hangsúlyt fektetnek.

„Május elején kezdődött a vizsgaidőszak, a diákjaim viszont már a járvány kirobbanása előtt letudták a csoportos beszámolókat, így a hátralévő vizsgarendet nem befolyásolták a korlátozások – mondja Szeróvay Mihály. – A tanulók által választott témák rendkívül érdekesek: többek között a dél-amerikai labdarúgók európai migrációjáról, a bolgár utánpótlásnevelés stratégiájáról és a japán női szurkolók elszántságáról is olvashatok. Az angol médiában a járványnak a Premier League-re gyakorolt gazdasági hatásáról esik a legtöbb szó. Mi lesz, ha nem lehet befejezni a bajnokságot? Vissza kell-e fizetni a televíziós jogokért kapott pénz javarészét? Mi történik azokkal a játékosokkal, akiknek lejár a szerződésük június végén? Milyen szerelésben játszik a Liverpool a nyártól? Mindeközben társadalmi vita alakult ki arról, lemondjanak-e a gazdag PL-futballisták a fizetésük egy hányadáról, és ha igen, milyen formában tegyék. Több milliárdos klubtulajdonos – köztük a Liverpoolé és a Tottenhamé – fel akarta használni az állam nyújtotta segélycsomagot a bérek kifizetésére, a közfelháborodás miatt azonban meggondolta magát. Az alsóbb osztályok bajnokságát viszont nem fejezik be, nem lesznek feljutók és kiesők sem. Ennek a döntésnek nemigen örültek, a Jersey Bulls például huszonhétből huszonhét meccset megnyert, jövőre mégis ugyanabban a ligában kell indulnia. Szerintem több figyelmet kellene fordítani ezekre az egyesületekre, miután fontos szerepet töltenek be a helyi közösségek életében.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. május 23-i lapszámában jelent meg.)

A magyar séf ételkölteményei nem csupán étvágygerjesztőek, egészségesek is
A magyar séf ételkölteményei nem csupán étvágygerjesztőek, egészségesek is
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik