A négyet vágó Man. City két ponttal meglépett az MU-tól

Frissítve: 2012.11.15 02:58

A Manchester City hazai pályán 4–1-re legyőzte az Aston Villát az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának 8. fordulójában. Roberto Mancini együttese ezzel két ponttal meglépett a korábban a Liverpool ellen ikszelő Manchester Unitedtől a bajnoki tabella élén.

A City ismét könnyed győzelmet aratott (Fotó: Action Images)

A Manchester City azzal a tudattal lépett pályára az Aston Villa ellen, hogy a városi rivális Manchester United pontokat hagyott a Liverpool otthonában. Ha tehát nyer Roberto Mancini együttese, két ponttal meglép az MU-tól a bajnoki tabella élén.

A jóval esélyesebb City ellen kezdetben jól tartotta magát az Aston Villa, a 28. percben azonban a hazai csapat megszerezte a vezetést. Mario Balotelli szögletet követő kavarodás után közelről, szép mozdulattal ollózta a labdát a léc alá. A renitens olasz csatár pályafutása során eddig kilenc gólt szerzett a Premier League-ben, ebből négyszer az Aston Villát szomorította.

A szünetben még reménykedhetett a birminghami csapat, a második félidő elején azonban már jelentős hátrányba került: Stephen Warnock csúnyán aláfutott a labdának, Adam Johnson pedig köszönte a lehetőséget, s közelről a vendégkapuba lőtt. Vincent Kompany nem sokkal későbbi, szögletet követő fejes gólja pedig végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Warnock a 65. percben némileg javította a második találatnál elkövetett hibáját, a 65. percben minden dühét beleadva lőtt közelről kapufás gólt. A 71. percben James Millner mindent helyre rakott: húsz méterről eleresztett csodálatos kapáslövésével kilőtte a jobb felsőt – kialakítva ezzel a végeredményt.

A Manchester City erősségét mutatja, hogy Mancini nyugodtan pihentethette több játékosát is a hétközi BL-fordulóra. Samir Nasri és Edin Dzeko is csak a kispadon ült, míg a hónap játékosa, David Silva az utolsó 25 percre állt be egy „átmozgató edzésre”.

A magyarok közül Bogdán Ádám a kispadról nézte végig, ahogyan csapata, a Bolton 3–1-re nyer a Wigan otthonában. A másik magyar kapus, Somogyi Csaba a kispadra sem ülhetett le a Fulhamben, amely a Stoke City vendégeként szenvedett vereséget. Buzsáky Ákos is mindössze a pálya széléről nézhette az övéit: a Queens Park Rangers–Blackburn Rovers mérkőzés 1–1-es döntetlennel zárult.

MANCHESTER CITY–ASTON VILLA 4–1

 

 

 

 



CHELSEA–EVERTON 3–1

Bár Louis Saha révén a vendégek kerültek először helyzetbe, Petr Cech védett, és ezután már jobbára az történt a pályán, amit a hazaiak akartak: az első fél óra végén Juan Mata nagyszerű indítását egy pattanást követően Ashley Cole egyből kapu elé tette, az ott érkező Daniel Sturridge pedig közelről a hálóba fejelt (1–0).

A félidő hosszabbításában Frank Lampard szabadrúgása után John Terry érkezett a legjobban, és fejelt a kapuba (2–0), majd a 62. percben Didier Drogba játszott a bal oldalon Matához, akinek keresztbe lőtt labdáját Ramires lőtte két lépésről az üres kapuba (3–0).

A liverpooliak részéről csak a szépítésre futotta, az egyaránt csereként beálló Royston Drenthe bal oldali beadásából a védők között becsúszó Aposztolosz Velliosz talált be (3–1). A „kékek” sikerét így sem veszélyeztette semmi, ezzel továbbra is tapadnak a manchesteriekre.

CHELSEA–EVERTON 3–1

 

 

 

 

PREMIER LEAGUE 
8. FORDULÓ
Manchester City–Aston Villa 4–1 (Balotelli 28., A. Johnson 47., Kompany 52., Milner 71., ill. Warnock 64.)
Norwich City–Swansea City 3–1 (Pilkington 1., 64., Martin 10., ill. Graham 12.)
Queens Park Rangers–Blackburn Rovers 1–1 (Helguson 16., ill Samba24.)
Stoke City–Fulham 2–0 (Walters 80., Delap 87.)
Wigan–Bolton 1–3 (Diame 40., ill. Santo 45., Eagles 90., Reo-Coker 4.)
Chelsea–Everton 3–1 (Sturridge 31., Terry 45+2., Ramires 62., ill. Velliosz 81.)
Liverpool–Manchester United 1–1 (Gerrard 68., ill. J. Hernández 81.)
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 8 7 1 27–6 +21  22
2. Manchester United 8 6 2 25–6 +19  20
3. Chelsea 8 6 1 1 20–9 +11  19
4. Newcastle 7 4 3 9–4 +5  15
5. Liverpool 8 4 2 2 10–9 +1  14
6. Tottenham 6 4 2 11–10 +1  12
7. Stoke City 8 3 3 2 6–8 –2  12
8. Aston Villa 8 2 5 1 10–9 +1  11
9. Norwich City 8 3 2 3 10–11 –1  11
10. Queens Park Rangers 8 2 3 3 6–14 –8  9
11. Swansea 8 2 2 4 7–12 –5  8
12. Fulham 8 1 4 3 10–9 +1  7
13. Everton 7 2 1 4 7–10 –3  7
14. Wolverhampton 7 2 1 4 6–10 –4  7
15. Arsenal 7 2 1 4 10–16 –6  7
16. Sunderland 7 1 3 3 9–8 +1  6
17. Bolton 8 2 6 12–22 –10  6
18. West Bromwich Albion 7 1 2 4 5–10 –5  5
19. Wigan 8 1 2 5 6–14 –8  5
20. Blackburn 8 1 2 5 9–18 –9  5