A Liverpool még remél, a Tottenham máris besegített neki

Vágólapra másolva!
2011.04.23. 18:12
null
Maxi Rodríguez három góllal járult hozzá a Liverpool győzelméhez (Fotó: Reuters)
A Liverpool 5–0-ra legyőzte a Birmingham Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) szombat délutáni mérkőzésén. A Tottenham hazai pályán csak ikszelt a West Brommal, a Fulham Gera Zoltán nélkül ért el döntetlent a Wolverhampton vendégeként.

 

LIVERPOOL–BIRMINGHAM CITY 5–0

Tíz olyan mérkőzése volt a Liverpoolnak a Premier League mostani kiírásában, amelyiken 13-nál kevesebb alkalommal lőtt kapura. Az adat azért érdemel említést, mert most már a szünetig megvolt ez a mennyiség – a „vörösök" megnyugtató előnybe is kerültek addigra, noha Jamie Carragher, Andy Carroll és Fábio Aurélio nem léphetett pályára sérülése miatt.

Az első gól a 7. percben született meg: Jay Spearing erős lövését követően Ben Foster csak kiütni tudta a labdát, és a lesipuskás Maxi Rodríguez közelről a hálóba lőtt.

A Liverpool támadásban maradt, és a 24. percben növelte előnyét. Luís Suárez a leshatárról kiugorva kapura tört, belevezette a labdát Fosterbe, a kipattanóból Dirk Kuyt újra csak a kapust találta el, ám másodjára már a hálóba lőtt.

Az esetnél ütköző birminghami kapus megsérült, és még a szünet előtt kénytelen volt cserét kérni.

A második félidőben a hazaiak magabiztosan tartották az előnyüket, sőt egy idő után növelni is tudták. A 66. percben Suárez megint egérutat nyert a leshatárról indulva, a jobb oldalról nagyszerűen ívelt középre, és a jó ütemben érkező Maxi jobbal, kapásból a vendégek kapujába lőtt.

Az argentin nem sokkal később megint jókor volt jó helyen, a Suárez lövése után elé pattanó labdából bevágta a harmadik gólját is. Maxi szerezte a mostani bajnoki kiírás 15. mesterhármasát – e tekintetben a csapatok eggyel már most jobban állnak, mint a legutóbbi szezon végén.

A legutóbbi hat bajnokijukból a negyediket megnyerő liverpooliak – akiknek ötödik gólját a csereként beálló Joe Cole szerezte hamisítatlan megpattanós lövései egyikéből – a maguk részéről igyekeznek mindent megtenni, hogy a vetélytársak botlásai esetén megcsíphessék a BL-indulást érő negyedik helyet. Gulácsi Péter a kispadon örült a győzelemnek.

LIVERPOOL–BIRMINGHAM CITY 5–0

 

TOTTENHAM–WEST BROMWICH ALBION 2–2

A Tottenham máris további muníciót adott a „vörösöknek", miután hazai pályán képtelen volt legyőzni a korábbi liverpooli menedzser, Roy Hodgson által dirigált West Bromwichot.

A kiváló formában lévő, a megelőző négy fordulóban három gólt szerző Peter Odemwingie közeli lövésével a WBA gyorsan ráijesztett a londoniakra. Roman Pavljucsenko lapos lövéssel még az első félidőben egyenlített, és amikor a fordulás után Jermain Defoe lövése is utat talált a vendégek kapujába, úgy tűnt, a hazaiaké lesz a három pont.

Csakhogy Defoe 100. PL-gólja végül nem ért győzelmet, mivel a csereként beálló Simon Cox nagyszerű lövéssel egyenlített.

Defoe-ról még annyit: ő a 20. játékos, aki 100 gólig jutott a Premier League-ben. Ő az egyik „leglassúbb" határelérő: csupán Emile Heskeynek, Frank Lampardnak, Paul Scholesnak és Ryan Giggsnek tartott tovább a 100 gól megszerzése – ebbe a „lassú társaságba" tartozni mindazonáltal nem szégyen.

ASTON VILLA–STOKE CITY 1–1

Bár az első gólt a vendégek szerezték meg – Kenwyne Jones találatát a már-már Stoke-specialitásnak tekinthető nagy bedobás előzte meg –, a szünetben már Darren Bentet ünnepelte a nagyérdemű. A téli szünetben igazolt támadó fejes gólja révén nemcsak egyenlített, hanem át is vette a vezetést a házi góllövőlistán – végül a találatra nem épült győzelem, a Stoke hét vesztes idegenbeli bajnoki után szerzett pontot.

WOLVERHAMPTON–FULHAM 1–1

A Fulham Gera Zoltán nélkül indult harcba a Wolves ellen, és Steven Fletcher fejese nyomán a 21. percben hátrányba került. A londoniak a 80. percben egyenlítettek, Andrew Johnson mindössze egy perce volt a pályán, amikor belőtte a Fulhamnek egy pontot érő gólt.

BLACKPOOL–NEWCASTLE 1–1

A Blackpool új Premier League-rekordot állított fel azzal, hogy 17 hazai mérkőzésén szerzett is, kapott is gólt, ám ezzel a kuriózummal sem került közelebb a bennmaradás kivíváshoz, noha játékával rászolgált volna a győzelemre. A sérülés után lábadozó Kádár Tamás nem volt tagja a Newcastle keretének.

SUNDERLAND–WIGAN 4–2

Mohamed Diamé kiválóan érzi magát a sunderlandi Stadium of Lightban, tekintve, hogy az első PL-gólja után a másodikat is ott szerezte meg. A Wigan szenegáli középpályásának felső sarkos bombája néhány percig jelentett csak előnyt, Asamoah Gyan fejesével a hazaiak gyorsan egyenlítettek, és végül gólzáporos győzelmet arattak. Ez volt a 11. mérkőzés az idényben, hogy a Wigan legalább négy gólt kapott.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 34 21 10 3 71–32 +39 73
2. Chelsea 33 19 7 7 61–27 +34 64
3. Arsenal 33 18 10 5 66–34 +32 64
4. Manchester City 32 16 8 8 50–30 +20 56
5. Tottenham 33 14 13 6 49–41 +8 55
6. Liverpool 34 15 7 12 51–39 +12 52
7. Everton 34 11 14 9 47–42 +5 47
8. Bolton 32 11 10 11 46–43 +3 43
9. Newcastle 34 10 11 13 49–48 +1 41
10. Sunderland 34 10 11 13 39–49 –10 41
11. Aston Villa 34 10 11 13 43–55 –12 41
12. West Bromwich Albion 34 10 10 14 49–64 –15 40
13. Fulham 33 8 15 10 37–36 +1 39
14. Stoke City 33 11 6 16 40–43 –3 39
15. Birmingham 34 8 14 12 34–51 –17 38
16. Blackburn 33 9 8 16 40–54 –14 35
17. Blackpool 34 9 7 18 48–70 –22 34
18. Wigan 34 7 13 14 34–57 –23 34
19. Wolverhampton 33 9 6 18 37–57 –20 33
20. West Ham 33 7 11 15 39–58 –19 32
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik