A külföldi a hibás? - csak a PL-játékpercek harmada az angoloké

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.11. 12:43
null
Luis Suárez előre felé viszi a PL szekerét, ám azt nem veszi mindenki jó néven, hogy már az utánpótlás <br />nagy részét is külföldiek adják (Fotó: Action Images)
A Premier League-ben immár csak mindössze minden harmadik játszott perc angol játékosé – derült ki egy, a BBC számára készített tanulmányból, amely nemzetiségi alapon vizsgálta meg az angol élvonal labdarúgóit.


A PL-BEN SZEREPLŐ LABDARÚGÓK HAZÁJA (TOP 10)
1. Anglia 31.80%
2. Franciaország 7.99%
3. Spanyolország 6.18%
4. Írország 4.70%
5. Hollandia 3.94%
6. Belgium 3.54%
7. Skócia 3.22%
8. Wales 3.12%
9. Brazília 2.72%
10. Argentína 2.06%

A tanulmányban az új vizsgálati eredmény számait a 2007–2008-as szezon adataival vetették össze, és ebből kiderült, hogy az elmúlt öt évben tovább csökkent a hazai játékosok aránya: a 2007–2008-as évadban még a játszott percek 35..25 százalékát lehetett beírni angol játékos neve mellé, az aktuális szezon elején azonban mindössze 31.8 százalékát. A labdarúgó-statisztikákkal foglalkozó Opta szerint ez egyébként az összes nagy európai bajnokság közül a legalacsonyabb arány, amellyel a hazai játékosok bírnak. Összehasonlításképp: a világ- és Európa-bajnok spanyoloknál 59 százalék, a németeknél 50 százalék az otthon játszó futballisták aránya.

Jelentős visszaesés mutatkozik az Egyesült Királyság többi részének arányában is: a skót (3.22 %), a walesi (3.12 %) és az északír (0.93 %) futballistáknál jelentősen nagyobb szerepet kapnak a vezető nyugat-európai futballhatalmak képviselői, mint például a franciák (7.98 %), a spanyolok (6.18. %) vagy a hollandok (3.94 %).

Innét jöttek a PL játékosai – a négy árnyalat jelentése a világostól a sötétig:
 kevesebb mint 0.1 %; 0.1–0.9 %; 1.0–5.0 %; 5.0 % felett (Forrás. BBC)
Innét jöttek a PL játékosai – a négy árnyalat jelentése a világostól a sötétig: kevesebb mint 0.1 %; 0.1–0.9 %; 1.0–5.0 %; 5.0 % felett (Forrás. BBC)
A STATE OF GAME TANULMÁNYÁNAK TOVÁBBI LEGÉRDEKESEBB MEGÁLLAPÍTÁSAI
• a külföldi labdarúgók arányának növekedése ellenére a Premier League-ben szereplők nemzetiségeinek száma csökkent: 2007–2008-ban 68 nemzet képviselői szerepeltek az angol élvonalban, most ez a szám csak 61
• a top tíz nemzetiség közül kicsúszott az északír, miközben az írek (2. → 4.) és a skótok (5. → 7.) pozíciót veszítettek, ugyanakkor már a legnagyobb számú nemzetek között található a belga (3.54 %) és az argentin (2.06 %)
• a Chamiponshipben viszont nőtt a brit játékosok aránya a 2007–2008-as kiíráshoz képest, 63.57 százalékról 70.5 százalékra
• a Championshipben az angol labdarúgók a játékpercek 55.43 százalékában kaptak lehetőséget, utánuk a skótok (8.72 %), az írek (8.34 %), majd a walesiek következnek (4.53 %), de a jamaicaiak (2.41 %) és az egyesült államokbeliek (1.10 %) is beférnek a top tízbe
HAZAI JÁTÉKOSOK ARÁNYA A TOVÁBBI NAGY EURÓPAI BAJNOKSÁGOKBAN
jelenleg a 2007–2008-as évadhoz képest
Bundesliga 50 % 7 %-os növekedés
Ligue 1 51.1 % 2 %-os csökkenés
Primera División 59.4 % 1 %-os csökkenés
Serie A 45.4 % 19 %-os csökkenés

A BBC-nek az angol válogatott korábbi csapatkapitánya, Alan Shearer nyilatkozott a megjelent adatokról. „Nehéz idők járnak az angol futball számára. Mindenki tudatában van, hogy ez nem egészséges az angol foci számára, és attól tartok, ezen változtatni időt vesz igénybe.”

„Ugyanakkor ne felejtsük, hogy amikor 1994-ben Anglia nem jutott ki az amerikai világbajnokságra, a brit játékosok aránya meglehetősen nagy volt, szóval nem gondolom, hogy csak a külföldi játékosok jelenléte az, ami nehézségeket okoz az angol válogatott számára. Ennek számos oka van. A külföldi játékosok jóval olcsóbbak, mint a britek, és mint tudjuk, a menedzserek azonnali bizonyításkényszerben vannak” – mondta Shearer.

Mikor volt legutóbb a PL-ben tisztán angol kezdő tizenegy?
A válaszhoz több mint 14 évet kell visszamenni: a John Gregory irányította „színangol” Aston Villa a Coventry Cityvel játszott. A hazai pályán játszó birminghamiek 4–1-es vereséget szenvedtek.

A 62-szeres válogatott Chris Waddle ugyanakkor markáns véleménnyel állt ki az angol játékosok mellett. „Az élvonalban játszó brit labdarúgók száma csökken, így a válogatott merítési lehetősége is szűkül. A képzés Angliában a háttérbe szorul más országokkal szemben, Anglia számára a méretek és az eredmények szembenállása jelenti a gondot. Több nagy klubnak már az utánpótlásában is jelentős a külföldi arány. Tizenkét, tizenhárom, tizennégy, tizenöt évesen próbáljuk megszerezni őket – ahelyett, hogy brit játékosokkal dolgoznánk. Ha tizennyolc évesen nem elég jók, akkor kellene az átigazolási piac felé fordulni. A Premier League egy nagyszerű termék, amit a világ minden részére eladnak, de ez a válogatott számára súlyos károkat okoz. Mindez a pénz a Premier League körül kering, ám a helyi érdekek a háttérbe szorulnak. Rengeteg pénzünk van a futballban, és ez elkeserít” – jelentette ki Waddle.

Hány légiós is volt a PL indulásánál?
Amikor 1992-ben elindult a Premier League, mindössze tizenhárom olyan légiós szerepelt az első fordulóban, aki nem a Brit-szigetekről érkezett. Jan Stejskal, Peter Schmeichel, Andrej Kancselszkisz, Roland Nilsson, Eric Cantona, Hans Segers, John Jensen, Anders Limpar, Gunnar Halle, Craig Forrest, Michel Vonk, Ronnie Rosenthal és Robert Warzycha alkotja a névsort. Utóbbi volt a PL első kontinentális gólszerzője.
Arsene Wenger a leghosszabb ideje hivatalban lévő menedzser a Premier League-ben, így a francia szakember véleménye sokak számára érdekes lehet. Wenger elismerte, hogy a számok aggodalommal tölthetik el az angolokat, ám Waddle-lel ellentétben ebben a rendszerben is jelentős előrelépési lehetőséget lát.

„Két megoldás van. Az egyik, hogy Anglia megszerzi a világ legjobb játékosait, akik megmutathatják, mire képesek, és hozzájuk kell nevelni olyan futballistákat, akik felveszik velük a versenyt. A másik verzió, hogy azt mondják, védjük meg a játékosainkat, felejtsük el a jó labdarúgókat, és játsszanak csak az angolok. Én úgy gondolkodok, hogy globális világban élünk, így a valós kérdés az angol futball számára az, hogy képes-e olyan fiatalokat kinevelni, akik minőséget képviselnek” – fogalmazta meg véleményét Wenger.

David Wetherall, az angol profi bajnokságok utánpótlásért felelős vezetője nem lepődött meg a számokon, ugyanakkor szinte egyedüliként próbált meg pozitív hangvételben nyilatkozni a közeljövőről. „Zajlik néhány fantasztikus fejlesztés a fiatalok számára a labdarúgásunkban. Mintegy hatvanmillió fontot fektetnek be a profi csapatok az utánpótlás-fejlesztésbe, és ennek az összegnek a kétharmadát maguk a klubok állják” – mondta a terület irányítója.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik