A City győzelmével feljött a második helyre

Vágólapra másolva!
2010.10.03. 16:51
null
Egyik csapat játékosai sem kímélték magukat (Fotó: Reuters)
A Manchester City 2–1-re legyőzte a Newcastle Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában.

A City Carlos Tévez tizenegyesből lőtt góljával szerzett vezetést, ám erre a „szarkák" Jonás Gutiérrez révén még válaszolni tudtak. Érdekesség, hogy a Premier League történetében először fordult elő, hogy egy mérkőzésen egyszerre két argentin labdarúgó is eredményes volt.

Tévez egyébként pályafutása 54. gólját szerezte a Premier League-ben, és ezzel a bajnokság történetének legeredményesebb dél-amerikai játékosa lett – holtversenyben Gustavo Poyet-vel.

A meccset a 72. percben csereként beálló Adam Johnson döntötte el, aki pályára lépése után három perccel megforgatta a Newcastle-védelem bal oldalát, majd néhány cselt követően védhetetlenül a jobb alsó sarokba lőtt.

A győzelemnek köszönhetően a City feljött a második helyre a tabellán, igaz, az Arsenal még visszaelőzheti a „kékeket". Ha így is lenne, az valószínűleg megvigasztalja a City drukkereit, hogy az ősi rivális Manchester United mögöttük marad...

A meccs krónikájához tartozik, hogy a 7. percben le kellett cserélni Hatem Ben-Arfát, a Newcastle középpályását, akivel szemben Nigel de Jong szabálytalankodott: a legfrissebb hírek szerint a francia játékos lábtörést szenvedett.

BEN ARFA SÉRÜLÉSE
 

 

PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Manchester City–Newcastle 2–1 (Tévez 18. – 11-esből, A. Johnson 75., ill. Gutiérrez 24.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Chelsea 6 5 1 21–  2 +19  15
  2. Manchester City 7 4 2 1   9–  3 +6  14
  3. Manchester United 7 3 4 16–  9 +7  13
  4. Arsenal 6 3 2 1 16–  7 +9  11
  5. Tottenham 7 3 2 2   8–  6 +2  11
  6. West Bromwich Albion 7 3 2 2   9–12 –3  11
  7. Stoke City 7 3 1 3   8–  9 –1  10
  8. Aston Villa 7 3 1 3   9–12 –3  10
  9. Fulham 7 1 6   8–  7 +1    9
10. Sunderland 7 1 5 1   7–  7 0   8
11. Bolton 7 1 5 1 10–11 –1    8
12. Blackburn 7 2 2 3   7–  8 –1    8
13. Wigan 7 2 2 3   4–13 –9    8
14. Newcastle 7 2 1 4 10–10 0   7
15. Birmingham 7 1 4 2   7–10 –3    7
16. Blackpool 6 2 1 3   9–14 –5    7
17. Everton 7 1 3 3   6–  7 –1    6
18. Liverpool 6 1 3 2   6–  9 –3    6
19. Wolverhampton 7 1 2 4   7–12 –5    5
20. West Ham United
7 1 2 4   5–14 –9    5

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
11 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik