- Utolsó módosítás:
- 2011-11-24 02:44:07
Az Inter elleni BL-kudarc után a Blackburn ellen két pontot veszített Ancelotti csapata
A Chelsea ikszével a hét(vége) vesztese
A Chelsea nem bírt idegenben a Blackburnnel a Premier League 31. fordulójának záró mérkőzésén: hiába szerzett vezetést Didier Drogba már a hatodik percben, a találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget, így az Inter elleni, keddi Bajnokok Ligája-kudarc után a bajnokságban sem remekelt a londoni együttes ezen a héten, míg riválisai nyerni tudtak.
![]() |
| A Chelsea nem tudta legyőzni a Blackburnt (Fotó: Reuters) |
A nagy rivális Arsenal és Manchester United is győzött a Premier League 31. fordulójában a hétvégén, így a Chelsea-nek szüksége volt a három pontra a Blackburn elleni találkozón, hogy ne veszítsen pontokat a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.
Ennek megfelelően nagyszerűen kezdte a mérkőzést Carlo Ancelotti együttese: a hatodik percben Nicolas Anelka iramodott meg a jobb szélen, és kiválóan tört be a tizenhatoson belülre, majd egy csel után középre tálalt az érkező Didier Drogba elé, aki kapásból a bal alsó sarokba lőtte a labdát. 0–1
A 21. percben ismét a Chelsea veszélyeztetett: ezúttal Drogba volt az előkészítő és Anelka lett volna a befejező, de a francia támadó fölé lőtte az elefántcsontparti csatár által legurított labdát.
A hazaiak is próbálkoztak a támadásokkal, de igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani a szünet előtt.
A második félidő elején Frank Lampard vállakozott lövésre távolról, és a labda nem sokkal ment a kapu fölé.
A 70. percben aztán nehéz helyzetbe került a vendégcsapat, mivel a Blakcburn egyenlített. Míchel Salgado nagyszerűen ívelte keresztbe a labdát a jobb szélről, és a jobb kapufa vonalában helyezkedő El-Hadji Diouf magasabbra ugrott Paulo Ferreiránál, és a kapu jobb oldalába bólintott. 1–1
A találkozó hajrájában nagy erőkkel rohamozta a hazai kaput a Chelsea, de nem tudta megszerezni a győzelmet jelentő találatot, így nyugodtan állíthatjuk, hogy Carlo Ancelotti nem a legeredményesebb hetet hagyta maga mögött a londoniak menedzsereként: a hétközi BL-kudarc után a bajnokságban két pontot veszített, míg a riválisok győztek.
Az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában a Gera Zoltánnal felálló Fulham hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Manchester Citytől.
A hétközi Európa-liga fordulóban a Juventus ellen bravúrral továbbjutó Fulham ezúttal is könnyen megszerezhette volna a vezetést a mérkőzés elején, Gera lövése után a gólvonalnál tisztázott Vincent Kompany. Ezután egy szerencsétlen találattal kerültek hátrányba a londoniak: Craig Bellamy jobb oldali elfutása után középre lőtt, a labda megpattant egy hazai védőn, és Mark Schwarzer sem tudta megfogni, az érkező Santa Cruznak pedig nem volt nehéz dolga.
A 36. percben Carlos Tévez duplázta meg a City előnyét: egy kényszerítő után visszakapott labdával előbb megcsinált egy visszahúzós cselt, majd védhetetlenül lőtt a hálóba. A második félidőben könnyen egyenlíthetett volna a Fulham, ám a játékvezető csak egy kezezés után ítélt büntetőt a Fulhamnek, ráadásul pont a véleményesebbiknél. Ezt Danny Murphy magabiztosan értékesítette.
Ekkor már nem volt a pályán Gera, akit az 56. percben váltott Okaka Chuka, a beállt olasz csatár pedig akár ki is egyenlíthetett volna, ha egy kicsit jobban koncentrál a hajrában, de kimaradtak a helyzetei. |
| 31. FORDULÓ |
| Blackburn–Chelsea 1–1 (Diouf 70., ill. Drogba 6.) |
| KORÁBBAN |
| Fulham-Manchester City 1-2 (Murphy 75. - tizenegyesből, ill. Santa Cruz 7., Tévez 36.) |
| 1. Manchester United | 31 | 22 | 3 | 6 | 72–25 | +47 | 69 |
| 2. Arsenal | 31 | 21 | 4 | 6 | 73–33 | +40 | 67 |
| 3. Chelsea | 30 | 20 | 5 | 5 | 70–28 | +42 | 65 |
| 4. Tottenham | 30 | 16 | 7 | 7 | 55–29 | +26 | 55 |
| 5. Manchester City | 29 | 14 | 11 | 4 | 55–37 | +18 | 53 |
| 6. Liverpool | 31 | 15 | 6 | 10 | 50–32 | +18 | 51 |
| 7. Aston Villa | 29 | 13 | 11 | 5 | 41–24 | +17 | 50 |
| 8. Everton | 30 | 12 | 9 | 9 | 48–42 | +6 | 45 |
| 9. Birmingham | 30 | 12 | 8 | 10 | 31–34 | –3 | 44 |
| 10. Fulham | 30 | 10 | 8 | 12 | 33–34 | –1 | 38 |
| 11. Stoke City | 30 | 8 | 12 | 10 | 29–35 | –6 | 36 |
| 12. Blackburn | 30 | 9 | 8 | 13 | 32–49 | –17 | 35 |
| 13. Sunderland | 30 | 8 | 10 | 12 | 40–46 | –6 | 34 |
| 14. Bolton | 31 | 8 | 8 | 15 | 36–56 | –20 | 32 |
| 15. Wigan | 31 | 8 | 7 | 16 | 29–59 | –30 | 31 |
| 16. Wolverhampton | 30 | 7 | 7 | 16 | 25–49 | –24 | 28 |
| 17. West Ham | 30 | 6 | 9 | 15 | 37–51 | –14 | 27 |
| 18. Burnley | 31 | 6 | 6 | 19 | 31–64 | –33 | 24 |
| 19. Hull City | 30 | 5 | 9 | 16 | 29–64 | –35 | 24 |
| 20. Portsmouth | 30 | 6 | 4 | 20 | 28–53 | –25 | 13 |
| * A Portsmouth csapatától 9 pont levonva | |||||||
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 14:49 Újpest: a bosnyák szövetségi kapitány unokaöccsét tesztelik Belekben
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- 13:59 F1: brit politikusok nyílt levélben kérik a Bahreini GP törlését
- 13:59 Kerékpár: beismerő nyilatkozatot várnak Ullrichtól hazájában
- 13:54 Tenisz, Davis-kupa: Kellner és Fucsovics kezd az írek ellen
- 13:49 Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- 13:48 Válogatott: hivatalos a 2012-es program, a norvégok elleni meccsel zárjuk az évet
- 13:46 Anglia: Pearce irányít a hollandok ellen, Capello-utód később
- 13:34 Paks: a 20 éves új szerzemény csatárból védő lesz; irány Belek!
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







