A brit kormány a Glazer-gyűlölőkre kacsint

Vágólapra másolva!
2010.03.29. 17:07
null
Így tüntettek egy hete a Manchester United amerikai tulajdonosa, Malcolm Glazer ellen (Fotó: Action Images)
Radikális változtatást fontolgat a munkáspárti brit kormány annak érdekében, hogy a szurkolóknak nagyobb befolyásuk legyen a futballklubok működésére, a tulajdonosok döntéseinek kontrolljára. A lépéseket egyszerre teszi indokolttá a Manchester United és a Liverpool amerikai tulajdonosainak pénzügypolitikáját érő rengeteg kritika, illetve a Portsmouth – az angol élvonalban párját ritkító – anyagi ellehetetlenülése. A tervezet szerint a klubokat arra köteleznék, hogy részvényeik 25 százalékát adják át a szurkolói szervezeteknek. A drukkerek továbbá elővásárlási jogot kapnának arra az esetre, ha a klubot tulajdonosa eladásra hirdetné. Egyelőre bizonytalan, mikor válhat valóra a kétségkívül rendhagyó terv; a brit ellenzék szerint csupán választási fogásról van szó.

„A futballklubok tulajdonlásának demokratizálása" – Gordon Brown megfogalmazásában ez a magasztos cél, amely a bevezetni szándékozott változtatások mögött meghúzódik. A brit munkáspárti miniszterelnök szerint a kormány nem kívánja közvetlen irányítása alá vonni a klubfutballt, ám a piac tökéletlen működése miatt, illetve „a közjó érdekében" kívánatos bizonyos szabályok módosítása.

Az elsőként a Guardian honlapján megszellőztetett intézkedési terv lényege: a szurkolók 25 százalékos részvénycsomaghoz jutnának, egyúttal lehetőséget kapnának arra, hogy a klub tervezett eladása vagy csődhelyzetbe kerülése esetén elsőként tegyenek vételi ajánlatot; egységesítenék a klubok irányításának szabályait; a liga és a Futballszövetség (FA) nagyobb ellenőrzési lehetőséget kapna a klubok adásvétele felett; a futball felügyelő szervei szigorú határidőt kapnának az FA megreformálására.

A változtatások célja kettős: növelni a szurkolói kontrollt a klubok működése felett, ily módon erősíteni a lazuló kapcsolatot a futballklubok és a hagyományos bázisukat jelentő helyi közösségek között.

A színfalak mögött már hetek óta folyik a tervezet előkészítése. A kormányzati szándék világos: megfelelő választ adni az utóbbi időben megszaporodó, a futballklubok működésével kapcsolatos kritikákra.

Mint ismert, a Manchester United és a Liverpool szurkolói többször hangot adtak elégedetlenségüknek, mely szerint az amerikai Glazer família (Manchester) és a Tom Hicks, George Gillett páros (Liverpool) rossz tulajdonosként bánik a futballklubbal. Az amerikai üzletemberek stratégiája nyomán jelentősen megnőtt e két klub adósságállománya, ami rendkívül nyugtalanítja a drukkereket.

Kifogás érte a többi klub működését is – a Portsmouth anyagi ellehetetlenülése, csődbiztos kezére jutása a példa arra, hogy a tulajdonosi struktúra általában is felülvizsgálatra szorul az angol klubfutballban. Elemzők szerint a módosítási szándékot erősíti a Futballszövetség (FA) nem megfelelő működése is, amely Ian Watmore ügyvezető minapi lemondása óta ugyancsak beszédtéma Angliában.

Hugh Robertson, a konzervatív árnyékkormány sportminisztere szerint választási fogásról van szó – Nagy-Britanniában a tavasszal általános választásokat tartanak –, és a munkáspárti tervezet számos helyen ütközik a gazdasági törvényekkel. Robertson szerint egyszerűbb, egyszersmind piacbarát megoldásokkal kell erősebb szurkolói kontrollt teremteni a klubok kétségkívül tökéletlen működése felett – például az igazgatóságokba kötelezően kinevezett képviselők révén.

Bár egyelőre nincs szó arról, mikor léphetne életbe a még embrionális állapotban lévő terv, biztosra vehető, hogy a Premier League minden jogi lépést igénybe vesz, hogy megakadályozza a futballpiac működésének korlátozását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik