A birminghamiek legyőzték a manchesteri nagyokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.28. 18:04
null
A Manchester United 1984 óta először kapott ki bajnokin a West Bromtól (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójában mindkét manchesteri csapat kikapott birminghami riválisától: a Unitedet idegenben verte meg Gera Zoltán együttese, a West Brom, a City pedig az Aston Villa otthonában maradt alul.

MANCHESTER UNITED–WEST BROMWICH

Nem mondhatni, hogy túl jó bajnoki formában várta a mérkőzést a Manchester United, hiszen a legutóbbi négy PL-összecsapásán csupán négy pontot szerzett az együttes, ráadásul a városi derbin óriási verést kapott a Citytől (1–4).

A keretek erősségének különbsége mellett azonban a „vörös ördögök” abban is bízhattak, hogy a West Brom ellen kifejezetten jó sorozata van az együttesnek, legutóbb 1984 márciusában kaptak ki a birminghamiektől, azóta 18 meccsen maradtak veretlenek ellenük.

A 17. percben már megszerezhette volna a vezetést a hazai csapat, de Hernandez kevéssel lemaradt a labdáról, majd egy perccel később Amalfitano és Sessegnon is helyzetbe került a túloldalon, mindhiába.

A 24. percben Nani beadása után Rooney szabadon fejelhetett 11 méterről, de Myhill könnyedén védett.

Pillanatokkal később Rooney ágyúzott a léc fölé, majd Anderson fejese a kapufán halt el – de ha bemegy, les miatt nem ítélt volna gólt a játékvezető.

A gól nélküli első félidő után megszerezte a vezetést a vendégcsapat, Amalfitano csodálatos góljával. A West Brom játékosa a fél manchesteri védelmet kicselezte (Rio Ferdinandnak kötényt adott), majd De Geát is földre ültette, mielőtt a hálóba emelt (0–1).

A bajnokin a „vörös ördögöknél” először csapatkapitányként kezdő Rooney percekkel később egyenlített ugyan (1–1) – a 20 méterről, balról elvégzett szabadrúgása után Chicharito csak a figyelmet vonta el, hozzáérni nem tudott, így a labda akadálytalanul jutott a kapu bal oldalába –, de nem sokáig tartott a hazaiak öröme, ugyanis a 67. percben már megint a vendégek vezettek.

Sessegnon játszott Amalfitanónak, aki visszatette Berahinónak, ő pedig távolról kilőtte a bal alsó sarkot (1–2).

A 85. percben a nagy erőkkel rohamozó hazaiak betaláltak ugyan, de Fellaini lesen kapta a labdát, érvényes gólra pedig már nem futotta a manchesteriek erejéből, így a West Brom 1984 után ismét legyőzte a PL-ben „vörös ördögöket.”

ASTON VILLA–MANCHESTER CITY

A Citynek is jó volt a birminghami csapat elleni mérlege, 18-szor győzte le a PL-ben az Aston Villát, ennél többször pedig egyik csapat ellen sem nyert.

Ezúttal sem úgy indult, hogy a hazaiak örülhetnek, előbb Milner lőtt kapu mellé a 3. percben, majd Dzeko próbálkozását Guzan védte. Még mindig csak az első negyedóra végén jártunk, amikor már újabb két vendéglehetőséget jegyezhettünk fel, előbb Nasri tévesztett kevéssel célt, majd Dzeko fejese nem talált kaput.

A hazaiak Kozák révén veszélyeztették a kaput, de Yaya Touré nagyot mentett, majd a félidő végén a vezetést is megszerezte együttesének (0–1).

A fordulást követően egyből egyenlített a hazai csapat, de Dzeko nem sokkal később Nasri szöglete után visszavette a manchesterieknek a vezetést (1–2).

Az utolsó negyedórához érkezve azonban a hazaiak rövid időn belül kétszer is betaláltak, előbb Bacuna szabadrúgásból volt eredményes, majd egy kimaradt Kolarov-lehetőséget követő kontra végén Weimann is betalált, eldöntve a három pont sorsát (3–2).



ANGLIA, PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Aston Villa–Manchester City 3–2
(el-Ahmadi 51., Bacuna 73., Weimann 76., ill. Y. Touré 45., Dzeko 57.)
Fulham–Cardiff City 1–2 (Ruiz 45., ill. Caulker 12., Mutch 92.)
Hull City–West Ham United 1–0 (Brady 12. – 11-esből)
Manchester United–West Bromwich Albion 1–2 (Rooney 57., ill. Amalfitano 54., Berahino 67.)
Southampton–Crystal Palace 2–0 (Osvaldo 47., Lambert 49.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Tottenham 6 4 1 1 6–2 +4 13
2. Arsenal 5 4 1 11–6 +5 12
3. Chelsea 6 3 2 1 7–3 +4 11
4. Southampton 6 3 2 1 5–2 +3 11
5. Manchester City 6 3 1 2 14–7 +7 10
6. Liverpool 5 3 1 1 5–3 +2 10
7. Hull City 6 3 1 2 6–7 –1 10
8. Everton 5 2 3 6–4 +2 9
9. Aston Villa 6 3 3 9–8 +1 9
10. West Bromwich Albion 6 2 2 2 6–5 +1 8
11. Cardiff 6 2 2 2 6–7 –1 8
12. Manchester United 6 2 1 3 8–8 0 7
13. Swansea 5 2 1 2 7–7 0 7
14. Stoke City 5 2 1 2 4–5 –1 7
15. Newcastle 5 2 1 2 5–8 –3 7
16. West Ham 6 1 2 3 4–5 –1 5
17. Norwich City 5 1 1 3 3–6 –3 4
18. Fulham 6 1 1 4 4–9 –5 4
19. Crystal Palace 6 1 5 4–10 –6 3
20. Sunderland 5 1 4 3–11 –8 1
Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
18 órája

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24
Ezek is érdekelhetik