A 32 között búcsúzott a Chelsea, a City és Liverpool

Vágólapra másolva!
2010.09.22. 23:02
null
Coloccini és a Newcastle megállította Anelkáékat (Fotók: Reuters)
Már a legjobb 32 között búcsúzott az Angol Ligakupa további küzdelmeitől a Chelsea, miután fordulatos mérkőzésen 4–3-ra kikapott a Newcastle Unitedtől. A címvédő Manchester Unitednek nem okozott gondot a másodosztályú Scunthorpe United legyőzése, továbbjutott az Aston Villa és a Wigan is. A Manchester City és a Liverpool is kiesett, utóbbit ráadásul negyedosztályú rivális búcsúztatta.

A Chelsea–Newcastle United mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a londoniak a Ligakupára is átmentették a bajnokságban mutatott formájukat, ugyanis már a hatodik percben megszerezték a vezetést Patrick van Aanholt révén. A fiatal holland védő először volt eredményes a „kékek" nagycsapatában.

A Newcastle – amely nem nevezte a mérkőzésre Kádár Tamást – a meccs elején mintha a pályán sem lett volna, a Chelsea irányította a játékot, és sokan már borítékolták volna a kiütéses hazai sikert, csakhogy a „szarkák" a 27. percben szinte a semmiből egyenlítettek Nile Ranger közeli találatával. A gól felpaprikázta a vendégeket, akik öt perccel később a vezetést is megszerezték: Ryan Taylor elemi erővel bombázott egy szabadrúgást Ross Turnbull kapujába.

A Newcastle a fordulás után egy védelmi hibát követően növelte előnyét (Shola Ameobi szépen lőtte ki a bal alsó sarkot), majd nem sokkal később még nehezebb helyzetbe került a Chelsea. Joszi Benajun rosszul lépett, és mivel a londoniak addigra kihasználták mindhárom cserelehetőségüket, kénytelenek voltak tíz emberrel folytatni a mérkőzést.

A „szarkák" ezt követően többször is eldönthették volna a találkozót, de helyzeteik kimaradtak, és ezt a futball íratlan törvénye szerint Nicolas Anelka meg is büntette. Sőt, a rendes játékidő utolsó perceiben a játékvezető tizenegyest ítélt (más kérdés, hogy jogosan-e vagy sem), a francia támadó higgadtan büntetett, úgy tűnt tehát, hogy következhet a hosszabbítás.

Csakhogy Ameobi a 90. percben nagyszerű fejessel ismét megszerezte a vezetést a vendégeknek, és a Chelsea erejéből nem futotta már az újbóli egyenlítésre. A bajnoki címvédő tehát nagyszerű, fordulatos mérkőzésen már a legjobb 32 között búcsúzott a további küzdelmektől, és a Newcastle jutott tovább a negyedik fordulóba.

Owen kétszer volt eredményes
Owen kétszer volt eredményes

A címvédő Manchester United a másodosztályú Scunthorpe otthonába látogatott, és Sir Alex Ferguson három csatárral küldte pályára csapatát: Federico Macheda, Michael Owen és Javier Hernández alkotta az MU támadószekcióját. Ehhez képest mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést Josh Wright bombájával.

A United hamar válaszolt Darron Gibson nagyszerű góljával: a fiatal középpályás éles szögből emelte át a labdát a hazaiak kapusa fölött. A „vörös ördögök" a középhátvéd Chris Smalling találatával a vezetést is megszerezték, és a második félidőben el is döntötték a továbbjutás kérdését: Michael Owen kétszer, Pak Dzsi Szung egyszer volt eredményes, így még az is belefért, hogy a hajrában Martyn Woolford 5–2-re alakítsa az állást.

Az MU-ban egyébként bemutatkozott a nyáron igazolt Bébé: a portugál játékos a 74. percben csereként lépett pályára. Az érdekességek közé tartozik, hogy egy szurkoló gondoskodott némi botrányról: meztelenre vetkőzve a pályára szaladt, és a biztonságiaknak kellett eltávolítani a játéktérről.

A másik manchesteri együttes már nem volt ilyen eredményes: a City 2–1-es vereséget szenvedett a West Bromwich Albion vendégeként. Roberto Mancini együttese egyébként Jo révén még vezetést szerzett a meccsen, de a második félidőben a birminghamiek megfordították a találkozót.

A Chelsea-hez és a Manchester Cityhez hasonlóan a Liverpool is „megégett", csakhogy míg az előbb említett csapatok élvonalbeli riválistól szenvedtek vereséget, addig a „vörösök" számára a negyedosztályú Northampton Town jelentett megoldhatatlan feladatot.

Pedig a meccs elején még ünnepelt az Anfield közönsége, miután Milan Jovanovics megszerezte a vezetést Roy Hodgson együttesének, csakhogy a Pool nem tudta növelni előnyét, sőt. A Northampton a második félidőben egyenlített, így következhetett a hosszabbítás.

A ráadásban a negyedosztályú kiscsapat szerzett először újabb gólt, de erre David N'gog révén még válaszolni tudott a Liverpool, így következhettek a tizenegyesek, amelyek végül a Northampton sikerét hozták. A „vörösök" így hatalmas meglepetésre búcsúztak a további küzdelmektől.

CHELSEA–NEWCASTLE UNITED 3–4 
 
SCUNTHORPE UNITED–MANCHESTER UNITED 2–5 
 

 

ANGOL LIGAKUPA
3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Aston Villa–Blackburn Rovers 3–1 (Heskey 59., Young 75., 77., ill. Givet 34.)
Chelsea–Newcastle United 3–4 (Aanholt 6., Anelka 70., 86. – 11-esből, ill. Ranger 27., Taylor 32., Ameobi 49., 90.)
Scunthorpe United (II.)–Manchester United 2–5 (Wright 19., Woolford 90., ill. Gibson 23., Smalling 36., Owen 49., 71., Pak Dzsi Szung 54.)
Wigan–Preston North End (II.) 2–1 (Gomez 87., N’Zogbia 90.,  ill. Treacy 23.)
West Bromwich Albion–Manchester City 2–1 (Zuiverloon 55., Cox 57., ill. Jo 19.)

Liverpool–Northampton Town (IV.) 2–2 – tizenegyesekkel 2–4 (Jovanovics 9., N'gog 116., ill. McKay 56., Jacobs 98.)

Hodgson mozdulata beszédes: kiesett a Liverpool
Hodgson mozdulata beszédes: kiesett a Liverpool

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik