Itt van Amerika
GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDO5.HU) 2019.12.29 10:01 Frissítve: 2019.12.29 10:06

Túlóra döntött a Heat–Sixersen, 120-at dobott a Clippersnek a Jazz

Idegenben vágott vissza a Bostonnak a Toronto, megtörte vereségsorozatát a Lakers, James Harden, Luka Doncic és Nikola Jokics is parádés teljesítménnyel vezette győzelemre csapatát, megint nyert a Milwaukee, megkezdte a szezont a New Orleans - közben elképesztő izgalmak után verte a Phillyt a Miami, a Jazz pedig parádézott a Clippers vendégeként. Ez történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

 

Luka Doncic megdöntötte Michael Jordan egyik rekordját (Forrás: Twitter)

 

Denver Nuggets–Memphis Grizzlies 119–110

Vissza a győztes útra. A kellemetlen karácsonyi pofon után most újra nyerni tudott a Denver, méghozzá úgy, hogy egy pillanatig sem volt hátrányban – az első negyedet 15 ponttal nyerte a gárda és bár később voltak hullámvölgyei, de elég nagynak bizonyult ez az előny ahhoz, hogy menedzselni lehessen. A siker kulcsa ezúttal Nikola Jokics volt, aki már az első negyedben egymaga 14 pontot szerzett (többet, mint a teljes Memphis), majd a záró etapban a passzaira helyezte a hangsúlyt és szebbnél szebb labdákat osztott szét – végül 31 ponttal, 10 lepattanóval és 10 gólpasszal tripla duplázott, ez utóbbit idén már hetedszer csinálta meg. Mellette jól mozgott a Paul Millsapet helyettesítő Mason Plumlee (15 pont, 7 lepattanó 20 perc alatt), illetve Will Barton (20 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) és bár a második félidei védekezésük abszolút pocsékra sikerült, de mindezt támadásban ellensúlyozni tudták, úgyhogy hozták a kötelező győzelmet.

Az első negyedben elment. Borzalmasan kezdte a meccset a Memphis, összesen 3/14 dobást süllyesztett el 11 pontért, ez pedig tulajdonképpen el is döntötte a sorsát, később hiába javult fel, nem tudta már utolérni ellenfelét. Pedig próbálkozott, az első félidei 23 pontos hátrányból már a nagyszünetig visszajött 11-re, majd a harmadik negyedben háromra, ám erre jött egy 16-4-es denveri futás és amikor később még egyszer felkapaszkodtak Jacksonék hét egységnyire, szintén „visszaütött” a Nuggets - pedig az utolsó negyedben már 42 (!) pontot dobtak, a második félidőben összesen 60.4 százalékkal céloztak mezőnyből a vendégek. Hiába, a rossz kezdés miatt ez csak a kozmetikázásra volt elég, a denveri magasemberekkel nem tudtak mit kezdeni, csak akkor, amikor faultgondok miatt a padon ültek, úgyhogy végül elmaradt a bravúr és vereséget szenvedtek.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 31/6, Barton 20/6, Plumlee 15, Murray 15
A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 20/6, Melton 17/3, Morant 16/3

Boston Celtics–Toronto Raptors 97–113

Magabiztosan vágott vissza a Raptors. Nem esett jól a karácsonyi hazai vereség a Torontónak, úgyhogy most idegenben próbált visszavágni a bajnok a back-to-backet játszó Bostonnak, ez pedig tökéletesen sikerült is: egy pillanatig sem voltak hátrányban a vendégek, a 11 ponttal nyert első negyed után végig ők jártak előrébb. A továbbra is három alapemberét nélkülöző gárdában többen is remek teljesítményt nyújtottak, Kyle Lowry (30 pont, 7 gólpassz, 10/17 mezőnyből) különösen jól játszott, de Fred VanVleet (18 pont, 5 gólpassz, 5 labdaszerzés) és Serge Ibaka (20 pont, 10 lepattanó) mellett most Pat McCaw (18 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz) is váratlanul felszívta magát, saját bevallása szerint őt azóta is nagyon bántja az a karácsonyi vereség – bármilyen rohammal próbálkozott a Celtics, valamelyikük mindig reagálni tudott, úgyhogy nem adták ki a kezükből a vezetést. A negyedik negyedben már igazából nem is voltak veszélyben, ott összesen 18 pontot engedélyeztek a Bostonnak és végül 50 százalék feletti mezőnymutatóval, 40 százalék feletti triplázással, valamint agyonnyert lepattanózással győztek egyik fő riválisuk otthonában.


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Nem volt elég friss a Celtics. Ugyan nyolc meccs után visszatért a Bostonba Marcus Smart, de azért meglátszott a csapaton az, hogy egy back-to-back második felén lépett pályára, sem elöl, sem hátul nem volt meg a kellő energia. Az előző este remeklő Jaylen Brown (5/12 mezőnyből, 1 gólpassz), Jayson Tatum (3/7 mezőnyből, 6 eladott labda), valamint Gordon Hayward (3/13 mezőnyből, 1/7 tripla) sem játszott igazán jól, a 30 pontos Kemba Walker is sok dobást rontott és különösen a tripláikkal akadtak gondok, csapatszinten 7/32-vel (21.9 százalék) zártak – összességében is 40 százalék alatt maradtak mezőnyből, így pedig csak futásokat tudtak összerakni, de tartósan nem vették át az irányítást. Brown szerint a Toronto intenzitása jelentette most a különbséget, ők egyszerűen nem pörögtek úgy, mint ellenfelük, úgyhogy sorozatban öt győzelem után kaptak ki, ebben a csarnokban pedig idén még csak a második vereségüket szenvedték el.

A Celtics legjobb dobói: Walker 30/9, Brown 17/3, Hayward 13/3
A Raptors legjobb dobói: Lowry 30/15, Ibaka 20/3, VanVleet 18/12, McCaw 18/6

New Orleans Pelicans–Indiana Pacers 120–98

Megkezdte a szezont a New Orleans? A liga egyik leggyengébb csapata volt nagyjából két hónapon keresztül a Pelicans, mostanában azonban valami megváltozott, ötből négy és sorozatban három győzelmet aratott a társaság úgy, hogy a sikerei alatt egyik ellenfelét sem engedte száz pont fölé, ami korábban nem nagyon fordult elő vele. Ezen a meccsen egy negyed előnyt adtak a hazaiak a Pacersnek, utána viszont begyújtották a rakétákat, a másodikat 16, a harmadikat 15 ponttal nyerték meg, levédekezték a pályáról az Indyt, közben pedig kiváló kinti dobóformát mutatva állva is hagyták ellenfelüket. Az alapot Brandon Ingram (24 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz) és Jrue Holiday (20 pont, 7 gólpassz) adta, de rajtuk kívül még öten érték el a tízpontos határt, összesen 18 triplát bombáztak be és mindössze 12 labdát adtak el, az első negyed után abszolút dominálni tudtak - ezzel megvan az idei tizedik sikerük és bár a tabellán még mindig messze vannak a többiektől, de az tény, hogy jó irányba haladnak...

Egy negyed és más semmi. A Pacers előző este Miamiban bukott el egy egypontos meccset az utolsó pillanatban, úgyhogy fáradtan érkezhetett meg erre a találkozóra, ezt pedig csak az első negyedben tudta feledtetni: azt egy 9–0-s futással és 13 pontos előnnyel zárta a vendégcsapat, ezzel azonban ellőtte minden puskaporát. A kisszünet után átvette az irányítást a sokkal gyorsabban játszó New Orleans, a Pacers 21 százalékkal triplázott, 24–10-re kikapott az eladott labdák után szerzett pontokat tekintve és a két középső játékrészben darabjaira hullott a játéka, ott semmi esélye nem volt ellenfelével szemben. A vége meglepően sima vereség lett, hiába Aaron Holiday (25 pont, 4/6 hármas), TJ Warren (20 pont, 6/12 mezőnyből) és Domantas Sabonis (15 pont, 16 lepattanó, 4 gólpassz) jó számai – december 31-én a Philly elleni hazai rangadón javíthatják ki ezt a back-to-back vereséget.

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 24/6, Jrue Holiday 20/6, Redick 15/9
A Pacers legjobb dobói: A. Holiday 25/12, Warren 20, Sabonis 15

Chicago Bulls–Atlanta Hawks 116–81

Papírforma. A back-to-backet játszó, ráadásul legjobb játékosát nélkülöző ligautolsó elleni hazai meccsnél nagyobb kötelező nem nagyon létezik, a Chicago pedig érvényesítette is a papírformát, méghozzá minden gond nélkül. A Bulls már az első negyedben jelezte, hogy nem akarja elrontani az estét, 16 ponttal nyerte a nyitó játékrészt és később sem adott esélyt ellenfelének, igaz, ennyire csak a 33–16-ra behúzott utolsó negyedben ütötte ki az Atlantát. Egyénileg többen is jól játszottak, Markkanen, LaVine, White, Satoransky vagy Carter Jr. is hozta az elvárt szintet, csapatszinten is klappoltak a dolgok, úgyhogy 30 percnél többet senkinek sem kellett játszani náluk – rájuk fért egy ilyen sima győzelem, ezzel és a Magic vereségével pedig másfél meccsre kerültek a keleti nyolcadik helytől.

Nincs mit írni a Hawksról. Az előző este megsérülő Trae Young hiányában most John Collins próbálta egyedül megoldani a helyzetet, dobott 34 pontot 14/26-os mezőnymutatóval, leszedett 8 lepattanót és kiosztott 3 blokkot, de olyannyira egyedül maradt, hogy más még a tízpontos határt sem tudta elkerülni, hat egységgel a csapat harmadik legeredményesebb játékosává lehetett válni ezen az estén. Semmilyen szinten nem volt esélyük, támadásban és védekezésben is szörnyűek voltak, ugyan a harmadik negyedben egyszer kicsit összeszedték magukat (ott csak 19 pontot kaptak és minimálisan, de közeledtek), ám ezzel sem mentek semmire, a tisztes helytállás sem jött össze – zsinórban tizedszer kaptak ki és továbbra is ők a sereghajtók Keleten, illetve az egész ligában.

A Bulls legjobb dobói: Markkanen 25/12, LaVine 19/9, White 18/6
A Hawks legjobb dobói: Collins 34/6, Len 10/6, Hunter 6/6, Huerter 6

Minnesota Timberwolves–Cleveland Cavaliers 88–94

Nem tudott pontot dobni a Minnesota. Karl-Anthony Towns mellett most már Andrew Wiggins sem állt rendelkezésre a hazaiaknál, úgyhogy a csapat végigszenvedte az estét, már ami a támadójátékot illeti – 35 százalékos mezőnymutatóval, 20 százalék körüli triplázással zártak és csak azért voltak partiban, mert a védekezést viszont jól művelték. A rengeteg labdaszerzés (vagy clevelandi eladott labda) jelentett nekik mankót, 17 alkalommal csenték el a játékszert, ami szezoncsúcs náluk, ezekből pedig 27 pontot szereztek, ennek köszönhették, hogy nem ment haza a publikum a félidőben – sőt, a negyedik negyedben, 78–77-nél még a vezetést is átvették egyszer azok után, hogy addig gyakorlatilag végig hátrányban voltak. Ilyen teljesítménnyel viszont nyerni természetesen nem tudtak, bár a Cavs is szörnyű meccset játszott, de annyit azért megoldott, hogy az utolsó percekben a maga javára döntse el a küzdelmet, úgyhogy a Wolves elszenvedte idei 20. vereségét is – továbbra is nagyon mélyen van a gárda és csak abban bízhat, hogy a hiányzók visszatérésével majd javul a helyzet.

Triplák nélkül nyert a Cavs. Csapatszinten összesen négy darab hárompontost tudott a gyűrűbe küldeni a Cleveland, talán itt érezték meg leginkább Kevin Love hiányát a vendégek, a gyakorlatilag totálisan hiányzó kinti tűzerőt pedig 29 eladott labdával tetézték – ha csak ezeket a számokat nézzük, komoly bravúr, hogy nyerni tudtak. Azonban egyrészt a Minnesota még lejjebb adta a szintet, másrészt a Cavs legalább a lepattanókat kontrollálta, 61–39-re nyertek Thompsonék ebben a tekintetben, ami nagyon kellett nekik ahhoz, hogy kézben tudják tartani a meccset, majd amikor fordított a Minny, akkor reagálni is tudtak - futottak egy 10–2-t, a legvégén pedig Collin Sexton két büntetőjével megnyerték a derbit. Akármilyen alacsony színvonalú, csúnya találkozó is volt ez, a Cleveland szempontjából csak a végeredmény számít, ötből négy sikerével pedig elérte a tíz győzelmet ebben a szezonban John Beilein csapata.

A Timberwolves legjobb dobói: Teague 18, Martin 17/9, Covington 14/9
A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 18, Garland 18/6, Thompson 12

Washington Wizards–New York Knicks 100–107

A végén a Knicks érvényesítette az akaratát. Tizenkilenc alkalommal változott a vezető kiléte a mérkőzés folyamán, hol egyik, hol másik csapat tudott fölénybe kerülni, ám a találkozó végén a New York került felülre a mérleghintán – az utolsó szűk nyolc percben már végig előrébb járt és nagyjából hat percen keresztül egyáltalán nem kapott pontot. A legutóbbi meccs után most is jó védekezés elengedhetetlen volt a vendégek sikeréhez, de emellett támadásban is igyekeztek, Julius Randle (30 pont, 16 lepattanó, 6 gólpassz) és Bobby Portis (17 pont, 8/12 mezőnyből) kihasználta, hogy magas poszton meglehetősen sovány volt a Wizards rotációja, besegített nekik az újonc RJ Barrett is és összességében egy fokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményének köszönhetően tudott nyerni a vendégcsapat. Mike Miller vezetőedzővel eddig 5–6-ra állnak, míg előtte Dave Fizdale-lel 4–18-at hoztak, most pedig sorozatban két mérkőzést is behúztak, amire eddig csak egyszer volt példa a szezon során.

Túl sok volt a hiányzó. Ha John Wallt nem számoljuk, akkor is megfelelő a „kórházválogatott” jelző a Wizardsra, hiszen Bradley Beal, Davis Bertans, Rui Hachimura, Mo Wagner és Thomas Bryant is hiányzott a meghatározó játékosok közül, így pedig ismét olyanok kerültek főszerepbe, mint Gary Payton II, vagy Jordan McRae, ez pedig sosem jelent jót. Így is tartották magukat a negyedik negyedig, de ott még jobban megálltak támadásban, mint addig, az utolsó nyolc perc alatt összesen nyolc pontot tudtak dobni, ami nem férhetett bele, úgyhogy 35 százalék alatti mezőnymutatóval szenvedtek újabb hazai vereséget – a rengeteg sérült miatt ez nem meglepő, teljesen felborult az egész csapat, mindenesetre a győzelmeket tekintve most már utolérte őket a New York.

A Wizards legjobb dobói: Thomas 20/6, McRae 20/12, Payton 15/6
A Knicks legjobb dobói: Randle 30/6, Portis 17/3, Barrett 14/9

Miami Heat–Philadelphia 76ers 117–116 – hosszabbítás után

Őrült meccset nyert a Heat. Fordulat fordulatot követett a rangadó végjátékában, a rendes játékidő utolsó két percében kétszer is volt ötpontos előnyben a Sixers, de aztán az oda-vissza hibákból annyival jobban jött ki a Miami, hogy hosszabbításra mentette a helyzetet. Jimmy Butler (25 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz) két büntetőt is kihagyott az utolsó 25 másodpercben, de ellopott egy labdát clutch helyzetben Joel Embiidtől, amelyből Tyler Herro dobott egy triplát, de éppen a kihagyott büntetője miatt nem nyert még itt a Heat. Egyetlen másodperccel az órán az exmiamis Josh Richardson büntetőzhetett kétpontos hazai előnynél, de az elsőt kihagyta, a másodikat így már szándékosan rontotta el, viszont Ben Simmons visszatette a lepattanót, úgyhogy végül a Philly volt az, aki megmenekült. Aztán jött a hosszabbítás, ami csak egy kicsit alakult egyszerűbben, itt végül két másodperccel a vége előtt, egálnál Al Horford faultolta Butlert, aki ezúttal is elrontott egy büntetőt, ám a másodikat már bedobta, ez pedig elégnek bizonyult a sikerhez – Tobias Harris még elemelhetett egy jónak tűnő hármast az utolsó pillanatban, de ez kimaradt, 117–116 lett a vége. Így mindkét csapat „megismételte” előző esti eredményét, a Miami ugyanis a back-to-back mindkét felén egypontos győzelmet, a Sixers pedig egypontos vereséget könyvelhetett el.

Második a Miami, továbbra is „hazai csapat” a Philly. A Heat 15–1-re javította a mérlegét saját csarnokában, ami a liga legjobbja, ezzel és a Boston vereségével pedig fellépett a keleti második helyre – oda, amely reálisan nézve a Sixers célja lehet az alapszakasz végéig. Brett Brown csapata azonban továbbra is képtelen átlépni saját árnyékán idegenben, az utóbbi 14 meccséből a 10.-et vesztette el vendégként, a back-to-back vereségekkel pedig csak ötödik a konferenciában, 2.5 meccsel lemaradva a Miamitól. Pedig ahogy egy nappal korábban, úgy most is elég lett volna egy jobban pattanó labda a Phillynek, Joel Embiid remekelt (35 pont, 11 lepattanó, 11/16 mezőnyből, levette a pályáról Adebayót), Ben Simmons dupla duplázott, Josh Richardson bevert 17 pontot, nem voltak rosszak, de valami apróság megint hiányzott – ezzel szemben a Heatnek nagyon jól állnak az ilyen meccsek, idén ezzel már 6–0-ra áll a hosszabbításokban és 8–1-re az öt pontnál szorosabb találkozókon.

A Heat legjobb dobói: Butler 25, Dragic 19/3, Robinson 16/12, Herro 16/12
A 76ers legjobb dobói: Embiid 35/6, Richardson 17/9, Simmons 15

Houston Rockets–Brooklyn Nets 108–98

Belefért a hullámvölgy. Parádésan kezdte a meccset a Houston és 42–20-ra (!) nyerte az első negyedet, ám nem tudta megroppantani ellenfelét és a hatalmas előnye már a második játékrészben jelentősen apadni kezdett – hogy aztán a harmadik játékrész végén egy 14–0-s brooklyni futással végérvényesen elolvadjon. A hazaiak komoly gödörbe kerültek, sorozatban tíz támadást rontottak el (nyolc kihagyott dobás, két eladott labda), ezzel pedig esélyt adtak ellenfelüknek a győzelemre, sőt, már hátrányba is kerültek a 20+ pontos előnyük után, ám még épp idejében tudták összeszedni magukat ahhoz, hogy a meccs végét a maguk javára döntsék el. James Harden újabb extra teljesítménye (44 pont, 17/27 mezőnyből, 10 lepattanó, 6 gólpassz) nagyon kellett a sikerükhoz, Szakáll a végén beverte a meccset lezáró hármast is, mellette pedig Russell Westbrook (23 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz, 11/28 mezőnyből) és Austin Rivers (14 pont, 4/9 tripla) kapott még komolyabb szerepet így, hogy Clint Capela nem tudta vállalni a játékot. Mike D'Antoni vezetőedző viszont inkább a védekezésüket emelte ki, szerinte az utolsó negyedben azzal tudták megnyerni a meccset, ez pedig nem sokszor fordult elő velük idén, úgyhogy komoly pozitívumnak számít – most mennek New Orleansba, a hírek szerint pedig azon a találkozón visszakapják Eric Gordont.

Több kellett volna támadásban. Nem igazán tudott „kiszabadulni” a Nets a meccs egészét tekintve, Spencer Dinwiddie 6/20-as mezőnymutatóval és 0/7 triplával zárt, csapatszinten alig érték el a 40 százalékos dobóteljesítményt, kintről pedig 30 százalék alatt maradtak, úgyhogy már az is nagy szó, hogy vissza tudtak jönni a kezdeti hátrányukból. A védekezést jól művelték, egy idő után sikerült kizökkenteniük Westbrookékat, de olyan mélyről indultak és a negyedik negyedben annyira nem találták ők maguk sem a ritmust támadásban, hogy ez végül nem lett elég a győzelemhez. Kenny Atkinson vezetőedző is arról beszélt, hogy nem érti a helyzetet, sorozatban másodszor játszottak formán kívül támadásban, úgyhogy bár az szép, hogy így is közel voltak a végén, de nem kosárlabdáztak jól és most ez a fő probléma – következőleg a szenvedő Minnesotához látogatnak, ott lesz esélyük újra felpörögni.

A Rockets legjobb dobói: Harden 44/18, Westbrook 23, Rivers 14/12
A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 17, Allen 16, Prince 16/12

San Antonio Spurs–Detroit Pistons 136–109

Újra remekelt a Spurs. Nemrég parádés dobóformával 145 pontot dobott a Memphisnek a San Antonio és bár azóta volt már gyengébb meccse, de most ismét azt a formát mutatta Gregg Popovich alakulata. A hazaiak 57 százalékkal tüzeltek mezőnyből és 51 százalékkal süllyesztettek el 18 darab triplát annak ellenére, hogy ez nem feltétlenül a fő műfajuk és hogy legutóbb éppen emiatt kaptak ki – a Gay, Forbes, Murray trió 9/15 hármasa mellett DeMar DeRozan (29 pont, 8 gólpassz, 13/16 mezőnyből) és LaMarcus Aldridge is extrát tett hozzá, utóbbi karriercsúcsot jelentő 5/6 alkalommal zörgetett be kintről. Mindez végül igazán a harmadik negyedben „ütött be”, hiszen a nagyszünetben még csak négy ponttal vezetett a gárda, a harmadik játékrészben azonban 42 pontos szezoncsúcsot szórt, volt, hogy egymás után négy támadásból dobott triplát és egy 25–9-es rohammal eldöntötte a meccset – onnantól már komolyabb előnyben volt és végül idei legnagyobb különbségű hazai győzelmét könyvelhette el. A SAS egyértelműen belendült az utóbbi időben, ennek köszönhetően pedig utolérte a nyugati nyolcadik Portlandet – most pihenhet, legközelebb 2020-ban lép pályára.

Elengedte a Detroit. Dwane Casey, a vendégek vezetőedzője szerint a harmadik negyedes triplaeső megtörte csapata hitét és ott mintha elkönyvelték volna a vereséget a játékosai, azt követően nem küzdöttek megfelelően és ez csalódás számára, de azt elismerte, hogy amikor a Spurs így játszik, akkor nagyon nehéz mit tenni. Andre Drummond igyekezett (már az első félidőben dupla-duplázott), Derrick Rose 24 pontot szórt a padról beszállva, voltak biztató dolgaik, de egy közel 30 pontos vereségnél azért nehéz pozitívumokat találni – hiába törték meg legutóbb a negatív szériájukat, most egy újabb komoly pofont kaptak, ráadásul legközelebb a Jazzhez látogatnak.

A Spurs legjobb dobói: DeRozan 29, Aldridge 25, Forbes 18/9
A Pistons legjobb dobói: Rose 24/6, Drummond 21, Galloway 15/9

Golden State Warriors–Dallas Mavericks 121–141

Russell sérülése nem fért bele. A harmadik negyed közepéig szoros meccset játszott a zsinórban négyszer győző Warriors, ekkor azonban az első félidőben 30 pontot (közte nyolc triplát) szóró D'Angelo Russell ütközött szerencsétlenül Luka Donciccsal, és percekre lent maradt – szerencsére a saját lábán hagyta el a játékteret, megúszta komolyabb gond nélkül. Az átmenetileg vezérét vesztett GSW pillanatok alatt 20 pont körüli hátrányba került, amin az sem segített, hogy eleve back-to-back meccset játszottak, Draymond Green is inkább ebben látta a vereség okát. Russell ugyan a negyedik negyedben vissza tudott térni, de addigra már túl nagy volt a különbség, ráadásul Eric Paschall és Omari Spellman is hiányzott, így hiába Damion Lee dupla-duplája, a padról egyaránt 16 pontig jutó Chriss és Burks jó játéka, egyszerűen elfogytak a végére. A győzelem-sorozatnak csúnya vége szakadt, most újat kezdhetnek San Antonióban.

Luka Doncic megdöntött egy Michael Jordan-rekordot. A szlovén klasszissal a Warriors „védekezése” sem tudott mit kezdeni, játszi könnyedséggel csinált egy bődületes tripla duplát (31 pont, 12 lepattanó, 15 gólpassz) mindössze 30 perc alatt – idén már a második 30–15-ös meccse volt ez, ezzel pedig a legfiatalabb játékos lett az NBA történetében, aki képes volt ilyen duplázásra, Michael Jordan 1984–1985-ös korrekordját adta át a múltnak. Doncic a Russell-ütközés mellett Marquese Chriss-szel is fizikai kapcsolatba került, a GSW játékosa elég csúnyán lökte ki a nézők közé, ezt leszámítva viszont nem sok gondja akadt ma, ahogyan a csapatnak sem: amikor Russell megsérült, már éppen kezdtek lendületbe jönni, végül pedig sima sikerrel erősítették meg helyüket a nyugati élmezőnyben. Tim Hardaway Jr. és Kristaps Porzingis közösen 10 hármast szórt be, a padról Seth Curry még négyet tett hozzá és összesen franchise-rekordot jelentő 24-ig (!) jutottak, ráadásul 21/21-gyel büntetőztek – a végén a húzóemberek pihenhettek egy kicsit, amire szükségük is van, hiszen most back-to-back mennek a Lakershez.

A Warriors legjobb dobói: Russell 35/27, Lee 18/9, Burks 16/6, Chriss 16
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 31/15, Hardaway Jr. 25/18, Porzingis 18/12

Milwaukee Bucks–Orlando Magic 111–100

Ez a menetrend nem esett jól. A Magic 24 órával azután, hogy végletekig kiélezett meccset játszott otthon a Philadelphiával, máris Milwaukee-ban volt kénytelen fellépni, és a meccs elején érződött is a tompaság, 37 pontot kaptak. A meccs derekán aztán Evan Fournier és Nikola Vucsevics tripláival, illetve Jonathan Isaac zseniális védőmunkájával (19 pont, 9 lepattanó, 7 szerzett labda, 1 blokk) szépen lassan kapaszkodtak vissza, azonban a fordításhoz kellett volna még egy-két jó teljesítmény. Ez azonban nem jött, Aaron Gordon borzalmasan (2/9 mezőnyből), Markelle Fultz vállalhatatlanul (1/10) dobott, a padról pedig csak DJ Augustin dicsérhető, így a vége vereség. Most hazamehetnek is fogadják az Atlantát, viszont valószínűleg Gordon nélkül, aki kicsit meghúzta az Achillesét, pihenő vár rá.

Ersan Ilyasova és a kispad szállította a győzelmet. Giannis Antetokounmpo hátfájdalmak miatt a mai összecsapást is kihagyta (a gond nem nagy, hamarosan visszatér), azonban a török veterán erőcsatár most is nagyszerűen helytállt, ezúttal is masszív dupla-duplát hozott (17 pont, 5/6 tripla, 14 lepattanó, 5 gólpassz), ráadásul a negyedik negyed elején az ő két hármasával szakította le végleg ellenfelét a Bucks. Khris Middleton ma átlagos napot hozott, Brook Lopez viszont gyengén játszott, szerencsére azonban ikertestvére, Robin Lopez segített (17 pont, 7/8 mezőnyből), vele és George Hill-lel a kispad 51–28-ra túldobta az ellenfelet. Érdemes kiemelni a kiegészítők meccsét is, a kezdőben DiVincenzo 9 pattanóval és 5 gólpasszal, a cseresorban Pat Connaughton 8 pattanóval és 5 gólpasszal tolta meg a gárdát, a veterán Kyle Korverrel pedig +20-ban volt a csapat. Egy újabb klasszikus Bucks-meccset láthattunk, legközelebb Chicagóban növelhetik tovább előnyüket a tabella élén.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 21/3, Ilyasova 17/15, Hill 17/9, R. Lopez 17/3
A Magic legjobb dobói: Fournier 23/12, Vucsevics 21/15, Isaac 19/3

Sacramento Kings–Phoenix Suns 110–112

Most szerencséje volt a Sunsnak. Utoljára december 9-én nyert a Phoenix, azóta nyolcszor buktak el, ebből az utolsó hármat szoros végjátékban, így ez a siker valahol már „járt” nekik. A legtöbbet ezért Devin Booker tette, aki ugyan a triplákkal ma hadilábon állt, de ezt hamar meg is értette, inkább támadta a gyűrűt és osztotta a gólpasszokat (32 pont, 14/19 kétpontos, 10 gólpassz), így nyitott némi területet Ricky Rubiónak (21 pont, 3/5 tripla, 8 gólpassz, 2-2 blokk és szerzett labda), ez a páros végig jó sebességben tudta tartani a vendégek támadásait. A sikerhez persze nagyon kellett Kelly Oubre Jr. félelmetes meccse (20 pont, 16 lepattanó, 5 gólpassz, 2 szerzett labda), Aron Baynes precíz munkája elöl-hátul, no meg a padról Mikal Bridges, aki Dario Saric teljes offját (0/7 mezőnyből) ellensúlyozni tudta. Félidőben 10 ponttal vezettek, és bár a végére felsejlett, hogy most is kiadják a kezük közül a győzelmet, végül mindent túléltek – most mennek Portlandbe, az sem lesz könnyebb.

A Kingsnél egyre nagyobb a baj. Dewayne Dedmon cserét kért, Buddy Hield nekiment az edzői stábnak, amiért ültetik a negyedik negyedekben, ráadásul Marvin Bagley néhány meccses „beugrása” után megint hosszabb időre kidőlt lábsérülés miatt, De'Aaron Fox sem bevethető – ezt tetézi a zsinórban hatodik vereség is, amivel a Sacramento megint elbúcsúzott a playoffhelyekről. Pedig a kezdőötösben mindenki elérte a legalább 10 pontot, Hield most kapott bőven percet és nem is játszott rosszul, Harrison Barnes 21 pontig és 10 pattanóig jutott, Richaun Holmes alig hibázott, ráadásul a kispad vezérének számító Bogdan Bogdanovics parádés játékkal (22 pont, 8/12 mezőnyből, 3 gólpassz) tért vissza. Hiába jöttek azonban vissza 14 pontos hátrányból, a végjátékban rengeteg büntetőt hagytak ki, a legvégén pedig az addig 0/3-mal álló Harrison Barnesra jött ki a tripladobás, amit az ebben a gárdában veteránnak számító kiscsatár annak rendje és módja szerint el is rontott – most ráadásul mennek azonnal Denverbe, kinéz egy újabb bukta...

A Kings legjobb dobói: Hield 23/12, Bogdanovics 22/15, Barnes 21
A Suns legjobb dobói: Booker 32, Rubio 21/9, Oubre Jr. 20/6

Portland Trail Blazers–Los Angeles Lakers 120–128

LeBron James odapörkölt, de a kispad hozta a sikert. A Lakers egyik vezére sérüléssel bajlódik, ám úgy döntött, hogy vállalja a meccset, mivel a nyugati listavezető összeszedett az utóbbi napokban zsinórban négy vereséget, az ötödik már nem nagyon fért volna bele. James 21 pontja mellett 16 gólpasszig jutott, de akadt 7 lepattanója, 2 szerzett labdája és blokkja is – szükség is volt rá, mert Anthony Davis átlagos meccset játszott, a kezdőötös többi tagja pedig tudása alatt teljesített, különösen védekezésben. Szerencsére azonban a kispad óriási energiát tett a parkettre, Kyle Kuzma 24 pontot szórt, Rondo és Caldwell-Pope közösen 28 ponttal segített, Dwight Howard pedig mindössze 19 perc alatt 11 pontot, 8 pattanót és 4 blokkot szállított, extra hatékonysággal dolgozott – összességében 72 pont jött a második vonaltól. A Lakers visszaült a lóra, de sokat nem pihenhetnek a babérjaikon, hiszen máris jön a Dallas.

Ennyi hiba nem fért bele. Nem játszott rosszul a zsinórban harmadszor bukó Portland, de a pontokért felelős trió ma egyszerűen túl sokszor rontott: Damian Lillard 4/13-mal, CJ McCollum 2/8-cal triplázott, Carmelo Anthony pedig 5/14-es mezőnymutatót rakott össze, de Lillard és McCollum hátul sem igazán működött. Hassan Whiteside mezőnymunkája (7/11 mezőnyből, 16 lepattanó, 4 blokk) és a Lakers padjától csúnyán kikapó, de még így hatékonynak számító kispad (39 egység, közte Tolliver 4/5, Bazemore 2/4 hármasával, Simons 14 pontjával) nem volt elég – végig ott volt a Lakers nyomában a Portland, de a kulcsjátékokat egyszerűen nem tudták végrehajtani. Még playoffhelyen állnak, de a Phoenix ellen nagyon össze kell most már kapniuk magukat.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 31/12, Whiteside 19, McCollum 18/6
A Lakers legjobb dobói: Kuzma 24/9, James 21/3, Davis 20/3

Los Angeles Clippers–Utah Jazz 107–120

Jordan Clarkson máris törleszt. Pár napja szerezte meg a kombóhátvédet a kispad vezérének a Jazz, első meccsén még kereste a távolságokat, de már akkor is tudott segíteni, ma pedig remekül ellensúlyozta a műfaj királyának számító Lou Williamst – úgy tűnik, hogy egy nagyon fontos puzzle a helyére került Salt Lake Cityben. A Mike Conleyt nélkülöző kezdőötös így komolyabb nyomás nélkül alkothatott: támadásban a 30 pontot, 7 pattanót és 9 gólpasszt jegyző Donovan Mitchellre, illetve az 5 hármast és 8 gólpasszt felíró Joe Inglesre építve 14 (!) hármast vert be a vendéggárda első sora, erre a tűzerőre pedig nem volt felkészülve a Clippers. Akkor sem estek kétségbe, amikor az első negyedben kétszámjegyű hátrányba kerültek, a két középső játékrészben fordítottak, a negyedik negyedben pedig mindössze 15 ponton tartották a LAC-ot: az utolsó bő 3 és fél percben nem engedtek pontszerzést ellenfelüknek. Ha még nem is köszönthetünk egy újabb bajnokesélyest Nyugaton, ez a meccs nagyon kemény üzenet volt a ligának...

Nem Montrezl Harrell hiánya döntött. Betegség miatt kellett kihagynia az összecsapást a Clippers parádés szezont futó magasemberének, és Patrick Beverley is kiszállt néhány percre a meccsből csuklósérülés miatt, de a túloldalon Conley hiányzott, szóval az esélyek nagyjából kiegyenlítődtek. A vereség okát nagyon nem kell keresni, a papíron rettegett periméter-védekezés úgy ahogy van, csődöt mondott, ráadásul a túloldalon szétkapta a Leonard-George párost a három kiscsatárral (Ingles, Bogdanovic, O'Neale) felálló Jazz: a két klasszis összesen 12 kosarat dobott 44 kísérletből, csak erőlködtek, semmi hatásuk nem volt a meccsre, pedig 36-37 percet játszottak. A kispadról beszálló Lou Williams és Landry Shamet legalább támadásban hozzá tudott tenni, de ők sem voltak kiemelkedőek, márpedig ez ellen a Jazz ellen a „jó átlag” édeskevés. A végjátékra teljesen lebontották a játékukat, így hiába a Lakers elleni győzelem karácsonykor, ezzel a buktával máris csak az ötödik helyen állnak Nyugaton – most pihenhetnek és legközelebb a Kings ellen javíthatnak.

A Clippers legjobb dobói: George 20/12, Leonard 19/3, Williams 16/3
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 30/12, Clarkson 19/3, Bogdanovic 17/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Denver Nuggets
–Memphis Grizzlies 119–110
Boston Celtics–Toronto Raptors 97–113
New Orleans Pelicans–Indiana Pacers 120–98
Chicago Bulls–Atlanta Hawks 116–81
Houston Rockets–Brooklyn Nets 108–98
Miami Heat–Philadelphia 76ers 117–116 – hosszabbítás után
Minnesota Timberwolves–Cleveland Cavaliers 88–94
Washington Wizards–New York Knicks 100–107
Golden State Warriors–Dallas Mavericks 121–141
Milwaukee Bucks–Orlando Magic 111–100
San Antonio Spurs–Detroit Pistons 136–109
Sacramento Kings–Phoenix Suns 110–112
Portland Trail Blazers–Los Angeles Lakers 120–128
Los Angeles Clippers–Utah Jazz 107–120

2020.03.19 22:00:35

Amerikai sportok MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Tom Brady eddig 227 millió dollárt keresett már az NFL-ben, de a Business Insider kimutatása szerint ez 60-100 millióval több is lehetett volna, ha kihasználja a lehetőségeit.

2019.02.25 21:02:02

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Az idei játékosbörze magyar idő szerint április 24-án, hajnali 2 órakor veszi kezdetét.

2020.03.12 08:20:08

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Boban Marjanovics szétszedte a Denvert, hosszabbításban győzött a Knicks.

NBA
2020.03.11 09:51:27

Amerikai sportok HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

San Antonióban kapott ki a Dallas, Memphisben nyert az Orlando.

NBA
2020.03.10 08:18:41

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Denver legyőzte a Bucks B-csapatát, kétszeri hosszabbítás döntött az Atlanta–Charlotte mérkőzésen.