Továbbra sem szól a Jazz a Staples Centerben

Vágólapra másolva!
2010.05.05. 08:27
null
Carlos Boozer (balra) néha szóhoz sem jutott Pau Gasol mellett (Fotó: Action Images)
Címkék
Az NBA rájátszásában a Keleti főcsoport elődöntőjét kiütéses győzelemmel kezdte az Orlando Magic, amely 114–71-re nyert az Atlanta Hawks ellen. A Los Angeles Lakers ismét megverte a Utah Jazzt, így már 2–0-ra vezet a párharcban.

Csakúgy mint az előző két idényben, a Lakers most is behúzta az első két hazai mérkőzését a Utah ellen a rájátszásban. A Jazz mintha meg lenne babonázva a Staples Centerben: legutóbbi 16 fellépésén vesztesen hagyta el az aranysárga-lilák pályáját, ebből nyolcszor a rájátszásban.

Kobe Bryant szülei elégedettek lehettek fiuk teljesítményével (Fotó: Reuters)
Kobe Bryant szülei elégedettek lehettek fiuk teljesítményével (Fotó: Reuters)

Most (is) Kobe Bryant (30 pont) és Pau Gasol (22 pont, 15 lepattanó) volt a Lakers sikerének fő letéteményese. A vendégeknél ezúttal is hiányzott a bal lábát fájlaló Andrej Kirilenko, akinek további pihentetéséről a meccs előtti bemelegítés után döntöttek a Jazz illetékesei. Az orosz játékos minden bizonnyal a Salt Lake Cityben sorra kerülő harmadik meccsen térhet vissza.

Az összecsapás előtt Phil Jackson úgy nyilatkozott, kilencven százalék, hogy a Lakerst irányítja a következő idényben is, már amennyiben folytatja az edzősködést. A Los Angeles-i klub állítólag hajlandó 12 millió dollárt fizetni a szeptemberben a 65. életévét betöltő mesternek a következő szezonra.

Csalódniuk kellett azon Atlanta-szurkolóknak, akik esetleg abban bíztak, hogy a nyolc napot pihenő Orlando kiesett a ritmusból, a Magic ugyanis elsöpörte a Hawks együttesét. Az első negyed még rendben volt a vendégek szempontjából, ezt követően viszont támadásban teljesen szétestek – a meccsen 34.6 százalékkal dobtak mezőnyből, 13 triplakísérletükből pedig csak kettő volt sikeres –, így a Magic 46 pontos előnyre tett szert.

Dwight Howardék a végére kicsit kiengedtek, így nem döntötték meg a rájátszásbeli klubcsúcsot, amelyet az elődök 1995-ben állítottak fel a Boston elleni 47 pontos sikerrel. Orlandóban egyébként már a találkozó előtt volt miért örülni, ugyanis David Stern, az NBA főigazgatója bejelentette, hogy 2012-ben a csapat új csarnokában rendezik meg az All Star-gálát.

NBA 
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Orlando Magic (2.)–Atlanta Hawks (3.) 114–71
A párharc állása: 1–0, az Orlando javára
   
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Los Angeles Lakers (1.)–Utah Jazz (5.) 111–103
A párharc állása: 2–0, a Lakers javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik