Továbbjutott a Blues, előnyben a Capitals, a Senators és a Panthers

Vágólapra másolva!
2012.04.22. 10:35
null
Alex Pietrangelo mosolyoghat, a Blues továbbjutott (Fotó: Reuters)
Címkék
A St. Louis Blues 3–1-re legyőzte a San Jose Sharksot az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság Keleti főcsoport-negyeddöntőjének ötödik meccsén, ezzel 4–1-re megnyerte az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcot.

 

A Nashville Predators után újabb csapat jutott tovább a rájátszás első köréből. A St. Louis ismét legyőzte a San Josét, ezzel 4–1-re megnyerte a párharcot. Pedig a találkozón a harmadik harmad kezdetekor még a Sharks vezetett, de az utolsó játékrészben fordított a Blues – Jamie Langenbrunner és David Perron góljával. Végül Andy McDonald üres kapus találata tette biztossá a győzelmet, és a továbbjutást.

A Blues legutóbb 2002-ben jutott tovább egy párharcból a playoffban.

A másik nyugati párharcban továbbra is öli egymást a Phoenix és a Chicago. A két csapat ma hajnali meccsén is csak a hosszabbítás hozott öntést – mint ahogy az első négy mérkőzésen is.

Ezúttal a 11 nappal ezelőtt, a párharc első gólját szerző, de azóta magáról nem sokat hallató Jonathan Toews ütötte a győztes találatot a ráadásban. Ezzel a Chicago 3–2-re szépített, de még továbbra is a Coyotes vezet. Igaz, a hatodik meccsen Chicagóba kell utazniuk a prérifarkasoknak.

25 MECCSES ELTILTÁS

A Phoenix Coyotes játékosa, Raffi Torres 25 mérkőzéses eltiltást kapott, mert a rájátszásban a Chicago Blackhawks elleni harmadik találkozón durván beleszállt Marián Hossába. A szlovák csatár sérülése miatt így kénytelen kihagyni a hátralévő meccseket. Torres sem játszhat már az idényben, sőt a következő szezonban ki kell hagynia felkészülési és néhány alapszakaszbeli meccset is. Torres, mivel visszaeső – az elmúlt 13 hónapban ez már a harmadik kihágása –, 21 341 dollárt is köteles fizetni.

 

Tekintse meg a videót az esetről!

Keleten minden párharc, amelyben ma mérkőzést játszottak, 2–2-re állt a hajnali találkozók előtt. Így a győztes csapat mindenhol óriási lépést tett a továbbjutás felé.

A harmadik helyen kiemelt Florida immár harmadszor nyert a hatodik New Jersey Devils ellen. A Panthers elsősorban Jose Theodore 29 védésének köszönhetően 3–0-s sikert aratott. Ez volt a kapus pályafutása második kapott gól nélkül megvívott mérkőzése a rájátszásban.

A Florida 1996 után juthat ismét tovább playoffpárharcból. De ehhez még egy győzelemre szüksége lesz.

Hiába zárta keleten élen az alapszakaszt a New York Rangers, mai vereségével a kiesés szélére sodródott. A mindössze nyolcadik pozícióban kiemelt Ottawa Senators 2–0-ra győzött az ötödik meccsen. Ezúttal is a győztes csapat kapusát illik megemlíteni: Craig Anderson 41 lövést hatástalanított a mérkőzésen.

A Washington a hajrában szerzett Troy Brouwer-gólnak köszönhetően győzött 4–3-ra Bostonban, és készülhet a hatodik meccsre, amelyen akár továbbjuthat.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Boston Bruins (2.)–Washington Capitals (7.) 3–4
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–3
Florida Panthers (3.)–New Jersey Devils (6.) 3–0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2
New York Rangers (1.)–Ottawa Senators (8.) 0–2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–3
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
St. Louis Blues (2.)–San Jose Sharks (7.) 3–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1
Phoenix Coyotes (3.)–Chicago Blackhhawks (6.) 1–2 – h. u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2
Legfrissebb hírek

Női röplabda MK: elődöntős a Nyíregyháza és a Békéscsaba

Röplabda
5 perce

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Atlétika
18 perce

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
39 perce

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
41 perce

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
42 perce

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
53 perce

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
55 perce

Izraelé a hetedik hely a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
55 perce
Ezek is érdekelhetik