Torontóban is nyert a Bucks, James 40-esével győzött a Lakers

Vágólapra másolva!
2020.02.26. 10:24
null
A Milwaukee felőrölte a címvédő Torontót (Fotó: Twitter/Toronto Raptors)
A back-to-back ellenére fő keleti riválisa otthonából is győztesen távozott a listavezető Milwaukee az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapjának kiemelt rangadóján. LeBron James szezoncsúcsot dobott a Pelicans ellen, Jayson Tatum a Portlandet is megszórta, a Bulls pontgyárosainak remeklése ellenére győzött a Thunder, hozta a kötelezőt a Nuggets, a Pacers és a Kings.

 

Indiana Pacers–Charlotte Hornets 119–80

Ez nagyon sima volt. A méretes torontói vereség után most egész más hozzáállással lépett pályára az Indiana és ezúttal az ellenfél is partner volt ehhez, hiszen a Hornets nem nehezítette meg túlságosan a hazaiak dolgát, könnyű volt lendületbe jönni és önbizalmat szerezni. Ennek megfelelően a Lamb-Oladipo páros nélkül sem adott esélyt a vendégeknek a Pacers, Nate McMillan legénysége tíz ponttal nyerte az első negyedet, a félidőben pedig már 25-tel (!) vezetett, de még a harmadik negyedben is rátett egy lapáttal, amikor mindössze 11 egységet engedélyezett ellenfelének – vezettek már 43 ponttal is Sabonisék és végül idei legkevesebb kapott pontjukkal, kiütéses győzelemmel zárták az estét. A szezoncsúcsot jelentő 35 gólpassz és Myles Turner nyolc kiosztott blokkja kiemelendő statisztika, ezzel a magabiztos sikerrel pedig megerősítették keleti hatodik helyüket, következőleg a Trail Blazers ellen bizonyíthatnak.

Nincs mit írni a Hornetsről. Teljesen reménytelen produkciót mutatott be a Charlotte, sem támadásban, sem védekezésben nem ütötte meg az elfogadható szintet a társaság, így egy másodpercig sem volt esélye még a szoros meccsre sem. Nincs is kit kiemelni, annyit hozzátehetünk, hogy Devonte' Graham most nem lépett pályára annak ellenére, hogy nevezték a meccsre – szörnyű teljesítménnyel kaptak ki, ráadásul ez a 80 dobott pont negatív szezoncsúcsot jelent számukra.

A Pacers legjobb dobói: Sabonis 21/3, Warren 19/3, J. Holiday 16/6
A Hornets legjobb dobói: Bridges 17/6, Ca. Martin 11/9, Washington 9/9, Zeller 9, Co. Martin 9

Toronto Raptors–Milwaukee Bucks 97–108

Ez nagy győzelem a Bucksnak. Egy hosszabbításos back-to-back második felén a parádés formában lévő Torontóhoz látogatni nem épp üdítő feladat, a ligaelső azonban ezt is megoldotta annak ellenére, hogy támadásban bizony érződött vagy a fáradtság, vagy az, hogy a Raptors mennyire jól kontrollálta az eseményeket. Mike Budenholzer alakulata végül 40% alatti mezőnymutatóval tudott nyerni úgy, hogy az első félidőben volt már 12 pontos hátrányban is, amikor a második negyedben 1/11 triplát tudott bedobni, de aztán még a szünet előtt futott egy 11-1-et, amellyel visszajött szinte egálra, majd a harmadik játékrészben begyújtotta a rakétákat: Khris Middleton kilenc pontjával megléptek a vendégek és kereken 15 ponttal nyerték ezt az etapot. Itt ők kerültek kényelmesebb előnybe, amit aztán a végéig meg is tudtak őrizni, a hajrában ugyan igyekezett a Raptors, de amikor nagyon kellett, akkor mindig villant a Bucks, nem sokkal a vége előtt például Antetokounmpo pörkölt be egy clutch triplát, amellyel romba döntötte a kanadai álmokat. A Milwaukee végül támadásban meglehetősen harmatos teljesítménnyel, de 10 kiosztott blokkal, 10 labdaszerzéssel, megnyert lepattanózással és a Raptors eladott labdáit könyörtelenül megbüntetve nyert meg egy kiemelt idegenbeli rangadót úgy, hogy egyéni extrát nem is hozott nála senki – Middleton (22 pont, 7/14 mezőnyből) és Antetokounmpo (19 pont, 19 lepattanó, 8 gólpassz, 3 blokk) sem dobta le a csillagokat, de ezúttal ez is elég volt a nagyon fontos sikerhez.

Nem estek be a triplák. Azt már megszokhattuk, hogy ha valaki megveri a Milwaukee-t, akkor az kiválóan dob kintről, hiszen a listavezető védekezése egészen parádés a gyűrű körül, de a triplákat előszeretettel engedi át az ellenfélnek – ezt viszont most a Toronto abszolút nem tudta megcsinálni. Valóban akkor ment jobban a szekér, amikor ültek a távoli dobások, akkor tudtak előnybe kerülni, vagy rohamozni, amikor betaláltak kintről, de összességében Serge Ibaka 1/10-et, Kyle Lowry 1/7-et dobott a vonalon túlról és csak 35%-os hatékonysággal zártak csapatszinten – ráadásul mindezt franchise-rekordnak számító 52 kísérletből, érezhető volt, hogy nagyon gyúrnak erre a fegyverre. Nick Nurse vezetőedző szerint ez most egyszerűen nem jött be, van ilyen, Ibaka például szerinte zsinórban 21 remek meccs után játszott először gyengébben, ennek bele kell férnie – azt is hozzátette, hogy az 52 kísérletükből nagyjából 40 teljesen rendben volt, ezeket el kellett vállalni. Január 12-e óta először kaptak ki otthon, nem tudták kihasználni a Bucks fáradtságát, de azért ne felejtsük el, hogy a Gasol-Powell páros továbbra is hiányzik az alapembereik közül – így is őrzik második helyüket Keleten, következőleg a Hornets ellen pedig abszolút kötelező lesz nyerniük.

A Raptors legjobb dobói: Siakam 22/15, VanVleet 14/9, Anunoby 11/6
A Bucks legjobb dobói: Middleton 22/6, Antetokounmpo 19/6, Bledsoe 17/6

Chicago Bulls–Oklahoma City Thunder 122–124

Pedig majdnem elrontotta az OKC. Parádésan kezdte a meccset a Thunder, rögtön egy 20-4-gyel csaptak a lovak közé Chris Paulék, az első félidőben 11/17 triplát küldtek a gyűrűbe, vezettek már 24 ponttal is, a nagyszünetben pedig végül 72-55 állt az eredményjelzőn a javukra – talán elhitték, hogy ezzel le is tudták a feladatot erre a napra, mert a fordulás után jelentősen visszavettek. Ezt viszont kis híján megbüntette a Chicago, mert a hazaiak a két, nagy formában lévő dobógépük játékával váratlanul hamar eltüntették a különbséget, csak a harmadik negyedet 19 ponttal nyerték meg és átvették a vezetést, úgyhogy ismét fel kellett pörögnie a vendégcsapatnak, ami mindig különösen nehéz, ha valaki egyszer már leeresztett előtte. Viszont ha van specialitása az idei OKC-nek, akkor az az idegenbeli szoros végjáték, ebben nagymester a társaság és most is megoldotta a helyzetet: másfél perccel a vége előtt Gallinari zsákolásával visszavették a vezetést, majd Schröder kiharcolt egy támadóhibát, Paul dobott egy kettest, aztán Adams blokkolt, majd Gilgeous-Alexander talált be a vonalról – egy perc alatt egy 7-0-t futott a társaság és megnyerte a meccset. Ismét akadt több jó egyéni teljesítmény is náluk, de a lényeg megint az volt, hogy fejben az egész csapat erősnek bizonyult, amikor kellett – sorozatban kilencedik idegenbeli mérkőzésüket húzták be és a győzelmek számát tekintve utolérték a Jazzt.

Hiába a két extra. Sorozatban harmadszor jutott 30 pont fölé a Chicago padról érkező újonca, Coby White, aki ezúttal is parádés estét produkált, 35 ponttal új karriercsúcsot szórt 13/21-es mezőnymutatóval és 6/9 triplával – mellette pedig Zach LaVine is nagyon élt, ő 41 pontot szerzett 19/35 jó dobással, ráadásul ebből a 41-ből 27 a második félidőben érkezett. Nem csoda, hogy a kicsit leülő OKC-t pillanatok alatt szétdobta ez a két játékos és hogy a harmadik negyedben nagyon hamar eltüntették a teljes különbséget, de a szenzációs egyéni teljesítmények végül nem értek győzelmet, a clutch játékokat mégis Paulék csinálták meg a túloldalon – viszont legalább Chicagóban örülhetnek, hogy két játékos show-t csinál, akik közül az egyik ráadásul újonc, ha már a győzelmeknek nem nagyon lehet tapsolni.

A Bulls legjobb dobói: LaVine 41/9, White 35/18, Harrison 11
A Thunder legjobb dobói: Gallinari 24/15, Gilgeous-Alexander 21/6, Schröder 21/6

Denver Nuggets–Detroit Pistons 115–98

Ennyi kellett. Nem szakadt meg ezért a győzelemért a Nuggets, annyit adtak ki magukból a hazaiak, amennyit kellett, a 30 perces határt végül csak Jamal Murray és Gary Harris érte el, Paul Millsap például csak 19 percet kapott. Az első félidőt 13 ponttal nyerte a gárda, vezetett hússzal is, majd kicsit belealudt és tíz alá csökkent a különbség, de a negyedik negyedben még egy kicsit rá tudott kapcsolni, így igazából komoly veszélyben nem forgott a győzelme. Emeljük ki Jerami Grant teljesítményét, aki 29 ponttal karriercsúcsot tett a közösbe, 12/15 dobása jó volt és az utolsó negyedben egymaga 14 egységet szórt, az ő kosarai kellettek ahhoz, hogy eldőljön a találkozó – behúzták a kötelezőt, most pedig Los Angelesbe utaznak, hogy idegenbeli rangadót vívjanak a Clippersszel.

Kapaszkodott a Detroit. El azért nem engedte a meccset a Pistons és Derrick Rose (20 pont, 5 gólpassz), Christian Wood (20 pont, 10 lepattanó), valamint Brandon Knight (14 pont, 6 gólpassz, 4/9 tripla) vezetésével sokáig kellemetlenkedtek a Denver nyomában, próbálták nyomás alatt tartani ellenfelüket. Igazán nagy veszélyt azonban nem tudtak jelenteni, amikor a Nuggets kicsit feljebb kapcsolt, akkor mindig egyértelmű lett a különbség és a vendégek végül csak 40%-kal dobtak mezőnyből, a lepattanózást is elvesztették, védekezésben abszolút nem értek oda a Denver játékaira (58% mezőnyből, 47% tripla Harriséknél), úgyhogy a szorosabb küzdelem volt a maximum számukra. Ezzel sorozatban hetedik meccsüket bukták el, most pedig utaznak tovább Phoenixbe, ahol szintén nem nekik áll a zászló.

A Nuggets legjobb dobói: Grant 29/9, Jokics 16/3, Murray 16/6
A Pistons legjobb dobói: Rose 20/3, Wood 20, Knight 14/12

Portland Trail Blazers–Boston Celtics 106–118

Jobb volt a Boston. Damian Lillard nélkül támadásban sem volt az igazi a Blazers, de ott azért CJ McCollum (28 pont, 10 gólpassz) próbálta menteni a helyzetet és a Whiteside-Ariza-Anthony trió segítségével elfogadható szintet hoztak a hazaiak, a védekezésre viszont már nem nagyon maradt energia, úgyhogy igazából egyértelmű Celtics-siker született. A vendégek már az első félidőt megnyerték nyolc ponttal, a harmadik negyedben ehhez még hozzátettek hetet, úgyhogy itt már magabiztos fölénybe kerültek és vezettek 19-cel is, mielőtt a végén ezen kicsit kozmetikázott a Portland. A vendégek még Kemba Walker nélkül is érvényesítették akaratukat, a remeklő Jayson Tatum mellett Jaylen Brown is beszórt 24 pontot, csapatszinten 19 hármast küldtek a gyűrűbe 49%-os hatékonysággal, megint működött a rendszer, úgyhogy közelítettek a vereséget szenvedő Torontóhoz, most viszont back-to-backet játszanak a Jazz vendégeként.

Tatum szintet lépett? Talán éppen most válik tehetséges fiatalból szupersztárrá a Boston játékosa, aki 23 pontot és 7 lepattanót átlagol ebben a szezonban, jól védekezik és például a real plus-minus szerint abszolút ligaelit évet hoz – emellett jó pár fontos dobása, nagy meccse volt már, amikor ő volt a döntő faktor. Legutóbb a Lakersnek dobott 41 pontja nem ért győzelmet, de most megint hasonló formát mutatott: 36 ponttal, 14/22-es mezőnymutatóval, 8/12 triplával (karriercsúcs), kiharcolt büntető nélkül vezette sikerre Kemba Walkert ismét nélkülöző csapatát, védőoldalon pedig két blokkot tett be a közösbe. Tatum februárban már ötödször jutott 30 pont fölé és a hónap során eddig 29,7 egységet átlagol úgy, hogy 47%-kal triplázik meccsenként közel 9 kísérletből – ezek azért már erősen szupersztár-számok, a szezon korábbi szakaszához képest is feljebb kapcsolt és ha ezt a formát tudja állandósítani, akkor biztos, hogy a Celticsnek a playoffban sem lesz kitől tartania...

A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 28/15, Whiteside 18/3, Ariza 17/6
A Celtics legjobb dobói: Tatum 36/24, Brown 24/9, Wanamaker 13/6

Los Angeles Lakers–New Orleans Pelicans 118–109

James most a pontszerzéssel törődött. Ezúttal kevésbé szervezett és kevésbé a gólpasszokat osztotta LeBron James, a Kobe Bryant elbúcsúztatása utáni első hazai mérkőzésen inkább a pontszerzést helyezte előtérbe a Lakers klasszisa, aki be is szórt kereken 40-et 17/27 jó dobással, 5/11 triplával – ez a 40 pont egyébként szezoncsúcsnak számít nála, mint ahogy hosszabbítás nélküli meccsen a 27 mezőnykísérlet is, ez is jelzi, hogy most azért agresszívebben kosárlabdázott. Mellette nem dobott jól, de így is sokat tett hozzá Anthony Davis (21 pont, 6/21 mezőnyből, 14 lepattanó, 6 blokk), a kiegészítők közül pedig Danny Green (17 pont, 5/9 tripla), Kentavious Caldwell-Pope (15 pont, 6/11 mezőnyből) és Alex Caruso (8 pont, 8 gólpassz, 1 nagy blokk) említhető komolyabban – a Los Angeles nagyrészt végig vezetett, volt már 14 pontos előnyben is, bár a hajráig harcolnia kellett a sikerért. A végjátékban aztán megőrizték párpontos fórjukat, Jamesnek volt több fontos dobása és gólpassza is, az utolsó szót Green ötödik triplája mondta ki, úgyhogy bár akadtak hullámvölgyeik, amikor egy-két ponttal hátrányba kerültek, de összességében biztosan hozták sorozatban hatodik sikerüket és továbbra is utcahosszal vezetik Nyugatot.

Ez még egy lépéssel arrébb van. Jó csapat a Pelicans, remek formában is van, reális esélye lehet arra, hogy megcsinálja a nagy hajrát és valahogy odaérjen a playoffba, de a Lakers egy kicsit még nagy falat volt ennek a gárdának. Jó meccset játszott Brandon Ingram (34 pont, 12/20 mezőnyből, 7 lepattanó, 4 gólpassz) és Zion Williamson is (29 pont, 8/18 mezőnyből), de utóbbi azért kihagyott hat büntetőt és a negyedik negyedben már csak egy kosarat szerzett, előbbi eladott hét labdát és bár egyszer-egyszer átvették a vezetést azok után, hogy 4-17-tel kezdtek, de mindig jött válasz a Los Angeles részéről. A hajrában megint próbáltak rohanni ellenfelük után, de Jamesszel nem tudtak mit kezdeni, úgyhogy maradt a viszonylag szoros vereség – a 30% alatti triplamutató, a húsz eladott labda és a 12 kapott blokk így együttesen nem fért bele, a LAL legyőzéséhez egy kicsit még javulni kell.

A Lakers legjobb dobói: James 40/15, Davis 21, Green 17/15
A Pelicans legjobb dobói: Ingram 34/9, Williamson 29, Holiday 11/3, Melli 11/3

Golden State Warriors–Sacramento Kings 94–112

Megvan, haladjunk. Abszolút kötelező feladat volt a sereghajtó legyőzése a playoffért kapaszkodó Kings számára és Luke Walton együttese végül ki is pipálhatta ezt a mérkőzést, bár a remek kezdés után azért nem sikerült hamar eldönteni a küzdelmet. A vendégek 11 ponttal nyerték az első negyedet, de utána megtorpantak, sőt, a harmadik játékrészben csökkent is a különbség, úgyhogy végül például Harrison Barnes 38 percet töltött parketten, nem lehetett igazán pihenni – el viszont azért nem rontották a meccset, a záró etapban megint ráerőltették akaratukat ellenfelükre és végül többé-kevésbé biztosan hozták a győzelmet. Nagy csodák itt nincsenek, megtették, amit kellett, előttük kikapott a Blazers és a Pelicans is, úgyhogy jó napot zártak, egyetlen meccsre megközelítették a nyugati kilencedik Portlandet, a célkeresztben lévő Memphis pedig négy mérkőzéssel van előttük.

Curryre várva. Nem lehet különösebb panasz a Golden State-re ezzel a meccsel kapcsolatban, a kezdeti nagyobb hátrányukból visszaküzdötték magukat, a harmadik negyedben többször is csak négy pont volt közte, de a tudáskülönbséget mindig nem lehet ellensúlyozni, amikor a Kings kicsit megint összekapta magát, akkor ismét szétnyílt az olló. Ezzel sorozatban hetedszer kaptak ki otthon, amire utoljára a 2000/2001-es szezonban volt náluk példa, úgyhogy az új aréna debütáló éve azért messze van a jótól, viszont Steph Curry szeme előtt továbbra is az lebeg, hogy már most vasárnap visszatérjen a csapatba, az ő jelenléte pedig biztosan hoz némi izgalmat a GSW mérkőzéseibe. Steve Kerr vezetőedző szerint Curry hetek óta edz, jó állapotban van, de szombaton még lesz egy végső vizsgálata, amelyen eldől, hogy valóban pályára léphet-e a hétvégén.

A Warriors legjobb dobói: Chriss 21, Wiggins 16, Lee 14/9
A Kings legjobb dobói: Barnes 21/6, Fox 21/3, Hield 19/15

NBA, ALAPSZAKASZ
Golden State Warriors–Sacramento Kings 94–112
Indiana Pacers–Charlotte Hornets 119–80
Toronto Raptors–Milwaukee Bucks 97–108
Chicago Bulls–Oklahoma City Thunder 122–124
Denver Nuggets
–Detroit Pistons 115–98
Los Angeles Lakers–New Orleans Pelicans 118–109
Portland Trail Blazers–Boston Celtics 106–118

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik