Tehetetlen volt a GSW, a döntő kapujában a Thunder

Vágólapra másolva!
2016.05.25. 08:36
null
Ibaka 17 ponttal szomorította Curryéket (Fotó: Action Images)
Nem tudott válaszolni a Golden State, a negyedik mérkőzésen is átrohant a címvédőn az Oklahoma City, így 3–1-es, döntőnek tűnő előnybe került az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati fináléjában.

A siker kapujában az OKC. Gyakorlatilag semmi sem változott a harmadik meccshez képest, a Thunder elképesztő tempót diktált és darabokra szedte a Golden State védekezését. Az első negyed végén 30, félidőben 72 (!) pontnál tartott a hazai alakulat és a különbség a húsz egységet karcolta - mindezt úgy, hogy nem is dobtak igazán jól Ibakáék.

Russell Westbrook első tripla dupláját jegyezte a playoff során (36 pont, 11 lepattanó, 11 gólpassz), szenzációsan játszott Andre Roberson és bár Kevin Durant sokat hibázott elöl, ezt védekezésben lepattanózásban maximálisan ellensúlyozta az OKC. Ezzel a győzelemmel 3–1-re vezet a párharcban Donovan csapata és egyetlen lépésre van attól, hogy a San Antonio után a Warriorst is kiejtse – pályahátrányból.

Összeomlott a Golden State. Semmit nem tudott változtatni az előző meccs után a címvédő, továbbra is alacsonyabb sebességi fokozatban dolgoztak, mint az OKC. Az eltiltást megúszó Draymond Green szörnyen játszott (6 pont, 6 eladott labda), de Steph Curry is csak erőlködött (6/20 mezőnyből, 6 eladott labda) – egyedül a faultgondokba kerülő Klay Thompsont lehet dicsérni, az ő 17 pontos harmadik negyedével egyszer tízen belülre zárkózott a Warriors.

A GSW először szenvedett vereséget kétszer egymás után a szezon során és hatalmas változásoknak kell bekövetkezni, hogy innen megfordítsák a párharcot – sem védekezésben, sem támadásban nem állnak egy szinten a felek.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ
NYUGATI FŐCSOPORT

Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 118–94
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 az Oklahoma City javára
A Thunder legjobb dobói:
Westbrook 36/12, Durant 26/3, Ibaka 17/3, Roberson 17/3
A Warriors legjobb dobói: Thompson 26/12, Curry 19/6, Barnes 11/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik