San Antonióban is győzött, és 3–2-re vezet az OKC

Vágólapra másolva!
2016.05.11. 09:19
null
Izgalmas csatában az Oklahoma City legyőzte a San Antoniót (Fotó: Reuters)
Higgadtabb volt az utolsó percben, így nagyon fontos győzelmet aratott az Oklahoma City Thunder San Antonióban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában – Russell Westbrookék 95–91-es győzelmükkel 3–2-es előnyhöz jutottak a párharcban.



San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 91–95


Jobban jött ki a végjátékból a Thunder. Kevin Durant büntetői után 92–90-re vezettek a vendégek az utolsó percbe lépve, majd jöttek a hibák: előbb Tony Parker hibázott büntetőt, majd Durant eladta a labdát a túloldalon, tíz másodperccel a vége előtt pedig ismét Parker rontott, ezúttal középtávolit. Az utolsó OKC-támadásnál Waitersnek ezúttal sikerült szabályosan bedobnia a labdát oldalról Ginobili mellett, Westbrook pedig nem teketóriázott: faulttal együtt szerzett duplát, ezzel eldöntötte a mérkőzést. Durant eladott labdáját leszámítva higgadt volt a hajrában a Thunder, a San Antonio pedig inkább erőlködött, ez most döntőnek bizonyult – Westbrookék saját közönségük előtt lezárhatják a párharcot. Lábjegyzetben azért jegyezzük meg, hogy bírói hiba is akadt: Kawhi Leonard még bőven a mezőnyben faultolta Westbrookot, mielőtt az OKC hátvédje megindult volna a gyűrű felé a fent említett 2+1-es játéka előtt – ha lefújják a játékvezetők, akkor két büntető következett volna. Nem fújták le, így három helyett négy pontos hátrányba került a Spurs hat másodperccel a vége előtt…

Többet hoztak az OKC sztárjai. Russell Westbrook végig komoly nyomás alatt tartotta a Spurs védekezését, 12/27-es mezőnymutatója és nyolc eladott labdája mellett 35 pontot, 11 lepattanót és 9 gólpasszt is feljegyezhettünk a neve mellé, Kevin Durant pedig 23 ponttal, közte nagyon fontos kosarakkal jelentkezett. A San Antoniónál ellenben Kawhi Leonard parádézott az első félidőben (ekkor 17-ig jutott, csapata pedig vezetett is 13 egységgel), rajta kívül viszont csak a 6/8 triplát elsüllyesztő Danny Greent emelhetjük ki – Aldridge (6/21 mezőnyből) és Parker is rengeteget rontott, ráadásul a fordulás után már Leonard sem dominált. Ennek köszönhetően a második félidőben felzárkózott, majd kiegyenlített a Thunder, az utolsó percet pedig megnyerte Bill Donovan csapata – így karnyújtásnyira került a nyugati döntőtől.

A Spurs legjobb dobói:
Leonard 26/3, Aldridge 20, Green 20/18
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 35/9, Durant 23/6, Adams 12

A párharc állása: 3–2, a Thunder javára.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ
NYUGATI FŐCSOPORT

San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 91–95
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2, az Oklahoma City javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik