Ron Artest megnyerte a meccset a Lakersnek

Vágólapra másolva!
2010.05.28. 07:49
null
Bryant volt a Lakers vezére, de Artest nyerte meg a meccset (Fotó: Action Images)
A Los Angeles Lakers Ron Artest a dudaszó pillanatában dobott kosarával 103–101-re megverte a Phoenix Sunst az NBA Nyugati főcsoportjának fináléjában, így egy győzelemre került a nagydöntőtől.

Bár Kobe Bryant fantasztikus teljesítményt nyújtva 30 pontig és 11 lepattanóig jutott a Lakers Suns elleni ötödik mérkőzésén a Nyugati csoport döntőjében, a Los Angeles-i találkozó hőse Ron Artest volt a nagy izgalmakkal záruló meccsen.

A mérkőzés utolsó pillanataiban 101–101 volt az állás, és Bryant két másodperccel a vége előtt hárompontossal próbálkozott, de elhibázta, ám Artest szerezte meg a lepattanót, majd a dudaszó pillanatában kétpontost dobott, amellyel a Los Angeles 103–101-re győzött.

„Egy csomó kétpontos elhibáztam az alapszakasz során, de megpróbáltam összeszedett lenni és összpontosítani. Tudtam, hogy Kobet megütötték a hárompontos kísérlet előtt, ezért arra számítottam, hogy egy kicsit rövid lesz a dobás. És az is lett" – mondta Artest, aki néhány pillanattal győztes találata előtt két dobást is elhibázott.

A Phoenix egyébként 18 pontos hátrányt dolgozott le a második félidőben a 29 pontig és 11 asszisztig jutó Steve Nash vezetésével, de nem sikerült győznie, így magyar idő szerint szombat éjjel a mindent eldöntő, hetedik összecsapás eléréséért harcol hazai pályán.

„Minden rendben van. Nem üthettük meg a Lakers óriási erőfeszítését. Azt hiszem, megérdemeltük ezt a meccset" – mondta Nash.

NBA
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 103–101
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állás: 3–2, a Los Angeles javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik