MLB: rekord rekord hátán – igazi hollywoodi sztori az idei World Series

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.26. 11:09
Sosem látott melegben és teljesítménnyel kezdődött az MLB nagydöntője, a World Series. Az első találkozó a Dodgers sikerét hozta, a másodikon azonban egy klasszikusba illő győzelemmel egyenlített az Astros.

Könnyed, negyedórás autóútnyira van a Hollywood-jeltől a Dodgers Stadium, következésképp nem csoda, hogy úgy kezdődött el a World Series, mintha a filmesek írták volna.

Az észak-amerikai baseballbajnokság, az MLB nagydöntőjébe a közmegegyezés szerint az idei két legjobb csapat került, és ha már a Los Angeles Dodgers volt a kicsivel még jobb, másképpen az alapszakaszgyőztes, hát nála a pályaelőny, nála kezdődött a finálé, amelyen az ünnepélyes első dobást (ez volna a „ceremonial first pitch” eredetiben) az 1972. október 24-én elhunyt Jackie Robinson családja végezte el. Robinson nemcsak a Dodgers klublegendája (kilenc évig játszott ott), hanem az egész MLB-é (volt bajnok, az év újonca, a főcsoportja MVP-je és hatszoros All Star-válogatott), a sportágé (a Hírességek Csarnoka tagja), a sportoké úgy általában és persze a fekete közösségé, hiszen ő volt az első afroamerikai a major ligákban, ezért a 42-es mezszámát vissza is vonultatták.

Az észak-amerikai baseballbajnokság, az MLB nagydöntőjébe a közmegegyezés szerint az idei két legjobb csapat került, és ha már a Los Angeles Dodgers volt a kicsivel még jobb, másképpen az alapszakaszgyőztes, hát nála a pályaelőny, nála kezdődött a finálé, amelyen az ünnepélyes első dobást (ez volna a „ceremonial first pitch” eredetiben) az 1972. október 24-én elhunyt Jackie Robinson családja végezte el. Robinson nemcsak a Dodgers klublegendája (kilenc évig játszott ott), hanem az egész MLB-é (volt bajnok, az év újonca, a főcsoportja MVP-je és hatszoros All Star-válogatott), a sportágé (a Hírességek Csarnoka tagja), a sportoké úgy általában és persze a fekete közösségé, hiszen ő volt az első afroamerikai a major ligákban, ezért a 42-es mezszámát vissza is vonultatták.


Az ünnepelt família után jöttek azok, akiket négy győzelem után szeretnének ünnepelni Los Angelesben – ők volnának a Dodgers-játékosok, nyilván –, ahol 39.4 Celcius fokos hőségben kezdődött a játék – ilyen melegben sosem indult még World Series: mondtuk, hogy a filmesek keze benne lehet a történetírásban…

Clayton Kershaw történelmi teljesítménnyel nyitott a nagydöntőben
Clayton Kershaw történelmi teljesítménnyel nyitott a nagydöntőben

Mert aztán jött az MVP-esélyes Dodgers-dobó, Clayton Kershaw, aki World Series-nyitányok történetének 12. leghatékonyabb dobóteljesítményével 3–1-es győzelemre vezette az LA-t a Houston Astros ellen, méghozzá alig 2 óra 28 perc alatt, ami 1992 óta a legrövidebb döntőbeli meccset jelenti, és kivált érdekes, miután idénre sosem látott hosszúságúra, 3 óra 5-6 percesre nőttek az MLB-meccsek...

De most Kershaw gyorsan kézbe vette az irányítást: 11 „strike out”-ot ért el (azaz ejtett ki ütőjátékost arra a játékrészre), „walk”-ot pedig egyet sem csinált (ez azt jelentette volna, hogy négyszer egymásután érvénytelent dob, így az ütő tovasétálhat az első bázisra), és csak három labdáját tudták elütni (nyilván az egyikből lett az Astros egyetlen pontja) – ilyen összetett és magas színvonalú teljesítményt pedig még sosem nyújtott senki a nagydöntőben.

„Piszok meleg volt, így viszont a bemelegítés nem tartott sokáig – mondta Kershaw, aki egyébként az ellenfél, a Houston csapatának államából, Texasból származik, úgyhogy nem szokatlan neki az őszi hőség. – Aztán csak igyekeztem az első dobáson túlesni, és szerencsére jól alakultak a dolgok. Az Astros kiválóan ütő csapat, sok hazafutást ér el, és kevés strike outot csinálnak rajta, úgyhogy kevés a hibalehetőség. Ezért nagyon fontos, hogy a dobásaimmal megalapozzam a játékot, szerencsére most sikerült.”

Nem sokkal maradt el Kershaw-tól a Houston dobója, Dallas Keuchel sem („Csak egy-két dobással volt gyengébb” – mondta az edzője, A. J. Hinch), viszont a Dodgers ütői jobban muzsikáltak, mint az astrosos kollégák.

Ugyanakkor az ünneplésnek még korántsem volt itt az ideje, csütörtök hajnalban már le is játszották a második meccset (erről bővebben a keretes írásunkban olvashat), aztán jön három Houstonban, és utána még akár egy-kettő jöhet LA-ben, szóval, bőven jut a szórakozásból.

Tudják, Hollywood, Amerika…

IDEGENBEN EGYENLÍTETT AZ ASTROS
A Houston Astros fordulatos, két ráadásszakaszt hozó mérkőzésen 7–6-ra győzött a Los Angeles Dodgers vendégeként, ezzel 1–1-re egyenlített a World Seriesben.

A mérkőzésen a vendégek szereztek vezetést, a Dodgers azonban az ötödik szakaszban (inning) egyenlített, majd a következőben 3–1-es előnyhöz jutott. Az alapszakasz legeredményesebb támadóegységével rendelkező Houston azonban az első meccsel ellentétben ezúttal jól bírta a végjátékot, s az utolsó, 9. inningben egyenlített, majd az első és a második extraszakaszban négy pontot szerzett, míg a hazaiak csak hármat – így győzött, és elvette a Dodgers pályaelőnyét.

Tengerentúli szakírók már közvetlenül a mérkőzés után „klasszikusnak” titulálták az összecsapást, melyen összesen nyolc hazafutást ütöttek a csapatok, amire még nem volt példa a World Series történetében.

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó döntő pénteken, Houstonban folytatódik.

MLB, NAGYDÖNTŐ (WORLD SERIES)
1. mérkőzés

Los Angeles Dodgers–Houston Astros 3–1
2. mérkőzés
Los Angeles–Houston 6–7
Az állás: 1–1
3. mérkőzés
szombat, 2.00:
Houston–Los Angeles
4. mérkőzés
vasárnap, 2.00:
Houston–Los Angeles
5. mérkőzés
hétfő, 2.00:
Houston–Los Angeles
6. mérkőzés – ha szükséges
szerda, 2.00:
Los Angeles–Houston
7. mérkőzés – ha szükséges
csütörtök, 2.00:
Los Angeles–Houston

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik