Paul Pierce és Rajon Rondo megverte az Orlandót

Vágólapra másolva!
2010.05.19. 07:34
null
Paul Pierce (labdával) volt a Boston egyik vezére az Orlando ellen (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, a Keleti főcsoport döntőjében a Boston Celtics másodszor is megverte idegenben az Orlando Magicet, s ezzel 2–0-ra vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

A Boston Celtics a Keleti főcsoport döntőjének második találkozóján ismét a végletekig kiélezett meccset játszott Orlandóban, és ismét győzött. Az első meccsen négy, ezúttal pedig három ponttal.

A mérkőzés nagy részében a vendégek vezettek, igaz, végig szoros volt a küzdelem, még csak tízpontos különbség sem alakult ki egyszer sem a két csapat között.

És hogy mi döntött? Az, hogy a 30 ponttal (köztük látványos zsákolásokkal) és nyolc lepattanóval újra klasszisteljesítményt nyújtó Dwight Howard mellett az Orlandóban nem akadt olyan kosaras, aki igazán sokat hozzá tudott volna tenni együttese játékához.

Howard mellett a kezdő ötösből csak Vince Carter jutott tíz egység fölé (16 pontot szerzett, csakúgy, mint a padról beszálló Marcin Gortat) – hogy mást ne mondjunk, a hazaiaknál legtöbbet pályán lévő Rashard Lewis 41 perc alatt csak 5 pontot dobott, ami nagyon kevés egy főcsoportfináléban.

A másik oldalon a Paul Pierce, Rajon Rondo páros játszotta a főszerepet: ketten együtt a Boston pontjainak több mint a felét szerezték, összesen 53-at (Pierce 28-at, Rondo 25-öt). A Celtics így még azt is elviselte, hogy Kevin Garnettnek ezúttal nem ment, 16 mezőnykísérletéből mindössze ötször talált a gyűrűbe és elrontott két büntetőt is.

A Boston 95–92-es sikerével 2–0-ra vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban, és várhatja a folytatást – immár hazai pályán.

 NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ  
Orlando Magic (2.)–Boston Celtics (4.) 92–95
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Boston javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik