Öt játékos, akinek összeszorul a gyomra, ha Michael Jordanre gondol

A mérvadó szakvélemények többsége szerint Michael Jordan volt minden idők legjobb kosárlabdázója, a nyolcvanas, de főleg a kilencvenes évek modern sportolójának prototípusa, aki hatszor nyerte meg a Chicago Bullsszal az NBA-t és számtalan egyéni címet söpört be csodálatos pályafutása során. A legnagyobbak közül Scottie Pippen, Dennis Rodman, vagy éppen Toni Kukoc is rengeteget köszönhet Jordannek, de vannak olyan kosarasok, akik kellemetlen, vagy egyenesen rossz emlékeket őriznek a legendás 23-asról. Nézzük, kik azok, akiket esetenként kiráz a hideg a Jordan név hallatán!

1. ISAIAH THOMAS

Az ellenfelek nagyon nem szerettek a Detroittal mérkőzni a nyolcvanas évek második felében. A köznyelv csak „Rossz fiúknak” nevezte a Pistonst, amelynek vezére, agya, irányítója egy chicagói születésű zseni, Isiah Thomas volt. Nos, a Detroit 1989-ben és 1990-ben is megnyerte a bajnokságot, a Keleti főcsoportban pedig a legnagyobb vetélytársa a Bulls (és a húszas éveinek közepén járó Jordan) volt. A detroiti taktika szerint Thomasnak és Joe Dumarsnak az volt a feladata, hogy a festék felé tereljék Jordant, ott pedig már várták a nagyfiúk, Dennis Rodman, Rick Mahorn, Bill Laimbeer, és ők már nem válogattak az eszközökben, hogy megállítsák a riválist. Csak aztán 1991-ben fordult a kocka: Jordan elkezdte kiosztani a labdákat, a Bulls meg kisöpörte a rájátszásból a Pistonst, ezt Thomas annyira zokon vette, hogy a negyedik mérkőzés után nem fogott kezet ellenfelével. Egy évvel később összeállt a barcelonai olimpiára utazó Dream Team, amelybe a minden idők egyik legjobb irányítója, Isiah Thomas nem fért be – illetve befért volna, ha Jordan nem jelenti ki, hogy nem akar vele egy csapatban játszani. A Pistons kiválósága így maradt le egy olimpiai aranyról és a Dream Team történelemkönyvekbe bekerülő szárnyalásáról.

2. DIKEMBE MUTOMBO

Néha jobb, ha csendben marad az ember, és meghúzza magát a nála többet az asztalra letevő sportági legenda árnyékában. Dikembe Mutombo, a kongói származású, nyolcszoros All Star-válogatott center az Atlanta Hawks delegáltjaként szerepelt az 1997-es All Star-gálán, és az öltözőben tévékamerák jelenlétében magyarázta Michael Jordannek, hogy hatéves NBA-pályafutása alatt őt még nem zsákolta át. Jordan jót mosolygott ezen, a New York Knicks centere, Patrick Ewing hitetlenkedve kérdezett vissza, de Mutombo csak hajtogatta az igazát.

Néhány hónap múlva elkezdődött a rájátszás, és a Keleti főcsoport elődöntőjében a Bullst éppen a Hawksszal sodorta össze a szél. Az ötödik meccsen eljött a revans ideje, Jordan egy Luc Longley-tól kapott passzal indult a gyűrű felé, és hiába repült vele szemben a 218 centiméter magas blokk-király Mutombo, könnyedén húzta a gyűrűbe a labdát, majd a parkettre érkezés után felemelt ujjal, épp Mutombo emblematikus mozdulatát mutatta a hencegőnek: „Ez is megvolt, öcsi!”.

3. BYRON RUSSELL

Mindenki tudta, hogy az 1998-as döntő lehet Michael Jordan utolsó nagy dobása – és végül nem csak képletesen lett az.

A Bulls a nagydöntőben 3–2-re vezetett a Utah ellen, a hatodik meccset a Jazz otthonában rendezték. Elképesztően izgalmas volt az összecsapás, húsz másodperccel a zárás előtt még a hazaiak vezettek egy ponttal és náluk volt a labda, méghozzá legjobbjuk, Karl Malone kezében, csak éppen Jordan előpattant mögüle, és megszerezte azt. Többé pedig már ki sem adta a kezéből, szó sem lehetett arról, hogy más fejezze be az utolsó akciót egy ilyen éles helyzetben. Szegény Byron Russell maradt egy az egyben vele, aztán Jordan jobbra indult, de abban a pillanatban már vissza is lépett, Russell lábai összeakadtak és eldőlt, mint a zsák, a vége pedig nem is lehetett más, mint egy pontos tempó, amellyel a Bikák megnyerték a bajnokságot. Russellnek még volt egy erőtlen kísérlete a játékvezetőknél, mondván, Jordan az indulócsel közben a bal kezével meglökte, ezért vesztette el az egyensúlyát, de az érvelést a sporik szinte meg sem hallgatták. Minden idők legjobb Jazze Malone-nal, John Stocktonnal, Jeff Hornacekkel a soraiban sohasem lett bajnok, Russell meg talán még most is leizzad, ha a mindent eldöntő jelenetet visszanézi valamelyik videomegosztón.

4. SAM BOWIE

Sam Bowie bevonult a történelembe, csak épp nem úgy, ahogy szerette volna, ami csak közvetve Jordan hibája.

Bowie kétségtelenül az amerikai egyetemi bajnokság egyik legnagyobb centertehetsége volt a nyolcvanas évek elején, pechjére nagyon sérülékenynek is bizonyult. Ettől függetlenül az NBA-klubok láttak benne fantáziát. Ezt az is bizonyítja, hogy az 1984-es drafton második helyen kelt el, pedig ekkor már korábbi sérülései miatt óriási volt a kockázat, elég csak annyit mondani, hogy egy teljes év is kimaradt a pályafutásából térdproblémák miatt. A Houston Rockets elsőként elvitte Hakeem Olajuwont – ez eddig rendben volt. Következett a Portland, amelynek szintén magas emberre volt szüksége rövid távú céljai eléréséhez, és kiválasztotta Bowie-t, aki az első tüzetes orvosi vizsgálaton minden fájdalmát letagadta, pedig vonyítani tudott volna egy-egy érintésnél. Ezután Bowie nem is futotta be azt a pályát, amit jósoltak neki, tíz évet töltött az NBA-ben, visszavonulásakor tízpontos, és 7.5 lepattanós átlaga volt.

De leginkább arról maradt híres, hogy ő volt, akit az 1984-es drafton Michael Jordan helyett választottak ki – rá harmadikként csapott le a Bulls.

5. KWAME BROWN

Egy tininek nagy áldás lehet, ha olyan ember védőszárnyai alá kerül, mint Michael Jordan, de a 2001-es drafton elsőként kiválasztott Kwame Brown lemondott volna erről a megtiszteltetésről. Jordan ekkor már a Washington elnökeként igyekezett nagy csapatot építeni, lényegében az ő találmánya volt, hogy a 19 éves, a középiskoláról épp csak kikerülő centert, Brownt elsőként szerezze meg a játékosbörzén a Wizards. Ám Jordan nemcsak az elnöki irodából instruálta az ifjú tehetséget, hanem úgy döntött, két szezonra újra szerelést ölt, így pártfogoltja minden mozdulatát véleményezhette, javítgathatta. Michael mindig is vezéregyéniség volt, aki társait is szigorral ösztökélte a jobb teljesítményre, de Brown esetében túlzásokba esett, szavai bénítólag hatottak. Ennek is tulajdonítható, hogy „fogadott fia” 2005-ben nem fogadta el a Wizards hosszabbítási ajánlatát, és Los Angelesig menekült. Sokan úgy vélik, Kwame Brown és Jordan nem túl szerencsés kapcsolata gátolta meg a centert abban, hogy kiteljesedjen. Sohasem vált meghatározó játékossá a ligában, 31 évesen vissza is vonult.

Végezetül nézzük meg Michael Jordan legszebb rájátszás-megmozdulásait: