Nowitzki hiányzott, és Durantra sem volt ellenszer

Vágólapra másolva!
2011.01.07. 07:57
null
Az oklahomai Kevin Durant vezérhez méltó teljesítményt nyújtott a Dallas ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Mindkét péntek hajnali mérkőzésen meglepetés született az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a sérült Dirk Nowitzkit sorozatban hatodszor nélkülöző Dallas hazai pályán kikapott az Oklahomától, míg a Nyugati főcsoport sereghajtója, a Sacramento alaposan eltángálta a Denvert.

Nowitzki sorozatban hatodszor hiányzott a Mavs soraiból, márpedig ilyesmire még sohasem volt példa (a 2003–2004-es szezonbeli ötös széria volt eddig a leghosszabb kihagyás a játékos amerikai pályafutása során). A német már részt vett dobóedzésen, de végül nem kockáztatták meg a játékát. Shawn Marion pontszámban (25), Tyson Chandler lepattanóban (18) ért el egyéni szezoncsúcsot, de ez sem volt elég a vendégek megzabolázásához; a Mavs mérlege két győzelem és négy vereség a Nowitzki nélküli hat meccsen.

A Thunder az előző két mérkőzését elveszítette – ha megint bukik, ez lett volna az első hármas kudarcsorozata ebben a szezonban. Az első félidőben a hazaiak álltak jobban, azonban a harmadik negyed elején Kevin Durant riadót fújt: 11–4-es rohammal az Oklahoma felzárkózott, és a 28 pontig hatoló Durant remeklésével hamarosan átvette, majd a végéig meg is tartotta a vezetést. Az Oklahoma ezzel revánsot vett a széria első két meccsének elvesztéséért is.

A Sacramento a negyedik negyed elején 11–0-s szakaszt száguldott, ezzel tette biztossá a Denver elleni fölényes sikerét. Több szempontból is ünnepi volt az alkalom: egyfelől a gyenge szezont futó Kings most nyújtotta az idénybeli legeredményesebb támadójátékát (122 pont), másfelől Paul Westphal főedző a 300. alapszakaszbeli győzelméhez érkezett. Tyreke Evans a 27 pontja mellett idénycsúccsal felérő mennyiségű gólpasszt osztott ki (12), míg a 23 labdaeladással magukat mélyre ásó denverieknél Carmelo Anthony szerezte a legtöbb pontot (26).

NBA 
ALAPSZAKASZ, 72. JÁTÉKNAP
Sacramento Kings–Denver Nuggets 122–102
Dallas Mavericks–Oklahoma City Thunder 95–99

 

Legfrissebb hírek

A Porto hivatalosan is bejelentette Thiago Silvát

Minden más foci
11 perce

Szuperliga: OFK Beograd–Topolyai SC

Minden más foci
17 perce

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
1 órája

Marokkó házigazdaként nagy favorit – kezdődik az Afrikai Nemzetek Kupája

Minden más foci
1 órája

Milánó 2026: a FIS elnöke aggódik a livignói helyszín miatt

Téli sportok
1 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
1 órája

Gilding meglepődött, Van Duijvenbode elnézte az időt

Egyéb egyéni
1 órája

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik