Nincs söprés, otthon visszavágott a Raptors a Cavsnek

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.05.22. 09:25
null
Kyle Lowry összekapta magát a harmadik meccsre (Fotó: Action Images)
Nagyot javított a védekezésén a Toronto Raptors az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) keleti döntőjének harmadik meccsére, ennek köszönhetően végig kézben tartotta a találkozót és szépített a párharcban – a Cleveland Cavaliers az első vereségét szenvedte el az idei rájátszásban.

Toronto Raptors–Cleveland Cavaliers 99–84

Óriási fordulat. Az első két mérkőzéshez képest hatalmasat javult a Toronto és azt a játékot tudták hozni, ami elvárható tőlük. Kyle Lowry összekapta magát és beszórt húsz pontot (7/13 mezőnyből, 4/8 tripla), DeMar DeRozan végig rendkívül agresszív volt (32 pont, 12/24 mezőnyből), Bismack Biyombo pedig parádézott a palánk alatt: 26 (!) lepattanót szedett le, illetve kiosztott négy blokkot. Elsősorban azonban a nagyot fejlődő védekezésüknek köszönhették a győzelmet, az első negyedtől kezdve kézben tartották a meccset – a másodikban egy 16–2-es futással, a negyedikben pedig egy 6–0-s Biyombo-sorozattal léptek meg. Ezzel a sikerrel elkerülték a söprést és életben maradtak, erre a játékra pedig mindenképpen építhetnek a következő találkozón is.

Nagyon gyenge volt a Cleveland. Nem sokban emlékeztetett az idei rájátszás során látott önmagára a Cavs, a hasonlóság annyiban merült ki, hogy sok triplát vállalt és dobott be a gárda – de ezt is csak 34.1 százalékkal művelték. Összességében bőven 40 százalék alatt tüzeltek mezőnyből, a festékben nagyon simán nyert a Raptors, elöl pedig Kyrie Irving illetve Kevin Love is csődöt mondott: az irányító 3/19-et, az erőcsatár pedig 1/9-et szenvedett össze mezőnyből. Irving egyébként a hajrában nagyon nehezen hagyta el a pályát, úgy festett, hogy egy kisebb sérüléssel bajlódott, Love pedig a teljes negyedik negyedet kihagyta, de nem sérülés miatt... Ezzel megtört a Cavaliers sorozata és idei első vereségét szenvedte el a rájátszás során.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 32, Lowry 20/12, Joseph 14/6
A Cavaliers legjobb dobói: James 24/3, Smith 22/18, Irving 13/3

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Toronto Raptors
–Cleveland Cavaliers 99–84
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Cleveland javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik