Nincs megegyezés, veszélyben a következő NBA-szezon

MTI MTIMTI MTI
2011.06.30. 22:53
null
Egyelőre Nowitzkiéké volt az NBA utolsó örömteli dobása (Fotó: Action Images)
Címkék
A csütörtöki, több mint háromórás tárgyalást követően sem jutottak egyezségre az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vezetői, valamint a játékosok szakszervezetének (NBPA) képviselői, s mivel lejár a felek között korábban létrejött kollektív szerződés, 0 órától életbe lép az úgynevezett lockout.

Ez azt jelenti, hogy a klubtulajdonosok gyakorlatilag kizárják a játékosokat, akik például még az edzőterembe se mehetnek be, ezzel pedig veszélybe kerül a következő szezon is.

Az NBA statisztikái szerint a 30 csapatból 22 veszteséggel zárta az elmúlt évadot, összesen 300 millió dollár értékben, az NBPA mindazonáltal kétségbe vonja ezt az adatot. David Stern főigazgató 700-800 millió dollárral csökkentené a játékosok fizetését – akik természetesen elutasítják ezt az ötletet –, a bérmaximumot pedig klubonként 45 millió dollárban határozná meg a jelenlegi 58 millió helyett. A klubok költségvetése széles skálán mozog: a tavalyi bajnok Los Angeles Lakersé 92 millióra rúg, a Sacramento Kingsé viszont csak 44 milliót tesz ki.

A legutóbbi lockoutra az 1998–1999-es idényben került sor, akkor október helyett csak februárban kezdődött meg a 50 mérkőzésesre rövidített alapszakasz. Összesen 464 meccs maradt el a bérvita miatt, a játékosok több mint tízmillió dollárt veszítettek, a tulajdonosok pedig ennek legalább a tízszeresét.

A jelenlegi legrosszabb forgatókönyv szerint a kosarasok – ha engedélyt kapnak rá – várhatóan máshol, leginkább Európában próbálnak szerencsét a következő idényben.

Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
1 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
1 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
1 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
2 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
3 órája