Itt van Amerika
MTI 2020.03.06 07:30 Frissítve: 2020.03.06 09:15

NHL: Zibanejad öt góljával nyert a Rangers

A New York Rangers svéd támadója, Mika Zibanejad öt góljával hosszabbításban nyert a Washington Capitals ellen és két pontra került a keleti főcsoport már rájátszást érő helyezésétől az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján.    

A svéd Mika Zibanejad öt góljával hosszabbításban nyert a Rangers a Capitals ellen

A 26 éves játékos több mint két év után az első, aki ötször volt eredményes egy mérkőzésen, 2018. november 24-én a finn Patrik Laine a Winnipeg Jets színeiben érte el a bravúrt. Ráadásul a detroitiak legendás orosz jégkorongozója, Szergej Fjodorov óta (1996. december 26.) neki sikerült először úgy ezt véghez vinnie, hogy az öt gól közül az utolsó a ráadásban döntött.

A Washington a legutóbbi 13 mérkőzését tekintve kilencedik alkalommal szenvedett vereséget, ráadásul sorozatban a tizedik találkozóján kapott legalább három gólt. Ilyen rossz szériája 2007 óta nem volt.

A Buffalo Sabres egymást követő ötödik mérkőzését veszítette el, ezúttal hazai pályán a Pittsburgh Penguinstől kapott ki, amely a legutóbbi 12 mérkőzésén szerzett itt pontot, ezzel a leghosszabb ilyen sorozata van NHL-riválisai közül.

Ebben a szezonban először nyújtott hibátlan teljesítményt Jonathan Quick, a Los Angeles Kings kapusa, aki 36 védéssel járult hozzá a Toronto Maple Leafs legyőzéséhez. A mérkőzés szétlövéssel dőlt el.

Nagyszerű formában van a Philadelphia Flyers, amely csütörtökön a vendég Carolina Hurricanest győzte le és sorozatban a nyolcadik sikerét aratta. A Flyers ezeken a találkozókon mindig legalább négyszer volt eredményes, ilyen szériája legutóbb 1993. január 7. és 24. között volt az együttesnek.

NHL, ALAPSZAKASZ

Buffalo Sabres–Pittsburgh Penguins 2–4
Florida Panthers–Boston Bruins 1–2
New York Rangers–Washington Capitals 6–5, hosszabbítás után
Philadelphia Flyers–Carolina Hurricanes 4–1
Tampa Bay Lightning–Montréal Canadiens 4–0
Ottawa Senators–New York Islanders 4–3
Nashville Predators–Dallas Stars 2–0
Chicago Blackhawks–Edmonton Oilers 4–3
Los Angeles Kings–Toronto Maple Leafs 1–0, szétlövés után
San José Sharks–Minnesota Wild 2–3

2020.04.03 19:19:40

Amerikai sportok BORBÉLY LÁSZLÓ

A két elit elkapón, a minőségi tight endeken és a jól szereplő támadófalon túl van az igazi válasz.

2020.04.02 09:24:54

Amerikai sportok H. K.

Javon Kinlaw útja igen kalandos volt, de kitartásának köszönhetően hamarosan örökre megváltozik az élete.

2020.04.01 22:04:12

Amerikai sportok MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A tudásalapú gondolkozás egyike azon meglepő ismérveknek, amelyeknek köszönhetően az Egyesült Államok egyik legrégibb városa szállítja a sportsikereket.

2020.03.19 22:00:35

Amerikai sportok MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Tom Brady eddig 227 millió dollárt keresett már az NFL-ben, de a Business Insider kimutatása szerint ez 60-100 millióval több is lehetett volna, ha kihasználja a lehetőségeit.

2019.02.25 21:02:02

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Az idei játékosbörze magyar idő szerint április 24-án, hajnali 2 órakor veszi kezdetét.