NHL: kiütéses győzelemmel egyenlített a New York Rangers

2015.05.23. 07:32
null
Henrik Lundqvist kapus főszerepet játszott a Rangers sikerében (Fotó: Reuters)
Az észak amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, a keleti főcsoportdöntő negyedik meccsén a New York Rangers nagyon simán, 5–1-re győzött a Tampa Bay Lightning vendégeként, ezzel 2–2-re alakította az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állását.

 

A Lightning–Rangers csata eddig nagyon változatos. Láthattunk már szoros New York-i győzelmet (az első mérkőzésen 2–1-re nyert az együttes), illetve kiélezett Tampa Bay-sikert (a harmadik találkozón hosszabbítás után 6–5), idegenben fölényes, 6–2-es Lightning-diadalt, most pedig szintén idegenben, ugyancsak sima, 5–1-es Rangers-győzelmet.

Pedig közel fél óráig semmi jele nem volt annak, hogy ilyen sima lesz a vége. A New York-iak Rick Nash révén ugyan az első harmad végén megszerezték a vezetést, de erre a második játékrész 12. percében Steven Stamkos még válaszolni tudott.

Ezt követően azonban már csak a vendégek szereztek gólt. A második szünetig további kettőt, majd a harmadik harmadban kétszer is emberelőnyben még kettőt.

Nash kezdte, és ő is fejezte be a gólgyártást, ám a meccsről szóló tudósítások leginkább Henrik Lundqvist New York-i kapust méltatják, aki 39 lövésből 38-at hárított (miközben az ezt megelőző két találkozón 66 lövésből 12-szer kapitulált). A másik oldalon 24 lövés ment kapura, de a Lightning kapusa, Ben Bishop csak 19-szer tudott védeni.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

Tampa Bay Lightning–New York Rangers 1–5
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

 

Legfrissebb hírek

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
Tegnap, 5:59

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.06.10. 07:10

NHL: rekordokat hozó őrült meccsen került előnybe a Vegas a döntőben

Amerikai sportok
2026.06.07. 07:25

NHL: hosszabbításban dőlt el, egyenlített a Carolina a Vegas ellen

Amerikai sportok
2026.06.05. 07:30

NHL: idegenbeli Vegas-sikerrel indult a csata a Stanley-kupáért

Amerikai sportok
2026.06.03. 07:25

NHL: ismét győzött, így bejutott a döntőbe a Carolina Hurricanes

Amerikai sportok
2026.05.30. 08:21

Gyász: elhunyt a négyszeres Stanley-kupa-győztes Claude Lemieux

Jégkorong
2026.05.28. 21:04

Négygólos montréali sikerének köszönhetően egy lépésre a nagydöntőtől a Hurricanes – videó

Amerikai sportok
2026.05.28. 07:06
Ezek is érdekelhetik