NHL: chicagói győzelmével előnyben az Anaheim

2015.05.22. 07:23
Az Anaheim Ducks 2–1-re nyert Chicago Blackhawks otthonában az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) Nyugati-főcsoportdöntőjének harmadik mérkőzésén, így 2–1-re vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

Két nappal azután, hogy a második meccset háromszori hosszabbításban elveszítette az Anaheim, elment Chicagóba, és megnyerte a harmadikat. Ezzel is bizonyítva az amerikai sajtó által körbejárt témát, hogy mentálisan ez már egy másik csapat, mint az elmúlt években. Két esztendővel ezelőtt a rájátszás első, legutóbb a második körében búcsúzott a Ducks.

„A média dolga, hogy összehasonlításokat tegyen, nem az enyém. Sokat tanultunk az elmúlt néhány évben a különböző playoff-helyzetekben. Volt minden, győzelem vereség, de csapatként fejlődtünk" – mondta az anaheimi Ryan Getzlaf, aki két gólpasszal segítette csapatát a fontos győzelemhez. Ez volt a center 14. asszisztja ebben a rájátszásban.

A Ducks Patrick Maroon találatával szerezte meg a vezetést, de Patrick Kane még az első harmadban egyenlített. A második játékrészben Simon Despres lőtt gólt ismét anaheimi részről. Később kiderült, hogy utóbbi a győztes gól is volt egyben. A Penguinstől a szezon közben érkező kanadai hokis pályafutása első gólját ütötte a rájátszásban.

Frederik Andersen, a Ducks kapusa 27 védéssel járult hozzá csapata sikeréhez, ebből tízet az utolsó játékrészben mutatott be.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks–
Anaheim Ducks 1–2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, az Anaheim javára.

Legfrissebb hírek

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
Tegnap, 5:59

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.06.10. 07:10

NHL: rekordokat hozó őrült meccsen került előnybe a Vegas a döntőben

Amerikai sportok
2026.06.07. 07:25

NHL: hosszabbításban dőlt el, egyenlített a Carolina a Vegas ellen

Amerikai sportok
2026.06.05. 07:30

NHL: idegenbeli Vegas-sikerrel indult a csata a Stanley-kupáért

Amerikai sportok
2026.06.03. 07:25

NHL: ismét győzött, így bejutott a döntőbe a Carolina Hurricanes

Amerikai sportok
2026.05.30. 08:21

Gyász: elhunyt a négyszeres Stanley-kupa-győztes Claude Lemieux

Jégkorong
2026.05.28. 21:04

Négygólos montréali sikerének köszönhetően egy lépésre a nagydöntőtől a Hurricanes – videó

Amerikai sportok
2026.05.28. 07:06
Ezek is érdekelhetik