NHL: a Rangersnek a döntőjébe kerülhet az újabb hazai vereség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.25. 07:04
null
Steven Stamkosék tizenegy év után vezethetik Stanley-kupa-döntőbe a Tampa Bayt (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) Keleti főcsoportdöntőjének ötödik mérkőzésén a címvédő New York Rangers hazai közönség előtt 2–0-ra kikapott a Tampa Baytől, így ismét elveszítette a pályaelőnyét, és 3–2-es hátrányba került az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

 

A Tampa Bayt egy győzelem választja el attól, hogy tizenegy év után ismét bejusson a Stanley-kupa döntőjébe. A Lightning a második harmad második felében döntötte el a New York Rangers elleni harmadik idegenbeli meccset.

A vendégek 33.29-nél Valtteri Filppula góljával szerezték meg a vezetést, majd kevesebb mint öt perccel később az első találatnál asszisztot jegyző Steven Stamkos vette be emberelőnyből a címvédő kapuját.

A harmadik harmadban már a Rangers minden igyekezete ellenére sem változott az eredmény, így a Tampa Bay másodszor nyert a rájátszás során a Madison Square Gardenben, és egy lépésre került attól, hogy megnyerje a Keleti főcsoportot.

A Lighning sikeréből Ben Bishop kapus is kivette a részét, aki 26 lövést hárított, és második alkalommal nem kapott gólt a 2015-ös playoffban.

A párharc hatodik meccsét magyar idő szerint szerda hajnalban az Amalie Arenában, a Tampa Bay otthonában rendezik, ahol Jon Cooper csapata a legutóbbi két meccsén egyaránt öt gólt kapott a Rangerstől – de ha nyer, ünnepelhet.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
New York Rangers–Tampa Bay Lightning 0–2
(0–0, 0–2, 0–0)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Tampa Bay javára

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01