NHL: 4/3 - idegenbeli sikerek a rájátszás első meccsein

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.16. 06:58
null
Győzött a Montreal (Fotó: Action Images)
Elkezdődött az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszása, melyben izgalmakban ezúttal sem volt hiány. Egyedül a New York Islanders nyert könnyedén, de a másik három párharcban is meg kellett izzadniuk a győztes csapatoknak az előny megszerzéséért. A Nashville kétszeri hosszabbításban gyűrte le a Chicagót, míg a két kanadai párharcban is csak egy-egy gól döntött a felek között.

Az Ottawa Senators csak az alapszakasz végén biztosította be helyét a rájátszásban, amit a Montreal Canadiens otthonában kezdett meg. A vendégeknek a vezetést is sikerült megszerezniük az első húsz percben. A második harmadban igazi gólesőt láthattak a Centre Bellbe kilátogató nézők, hat találat is született, négy a hazaiak, kettő a vendégek oldalán. A harmadik játékrészben a hoki helyett főleg a verekedésé volt a főszerep, a Canadiens 4–3-ra nyert.

A Keleti főcsoport másik negyeddöntőjén a Washington Capitals fogadta a New York Islanderst. Az idei négy találkozójukon mindkét együttes két-két győzelmet aratott, így szoros párharcra volt kilátás. Az első harmad döntetlenje után csak Braden Holtby és 23 védése tartotta meccsben a Capitalst. A második harmadban, viszont Holtby sem segíthetett a fővárosiakon, mivel előbb Ryan Strome, majd Josh Bailey is bevette a kapujukat. A mérkőzés 4–1-es végeredményét Brock Nelson állította be egy üres kapus góllal.

Annak ellenére, hogy az alapszakaszban háromszor is a Chicago Blackhawks győzött a Nashville Predators elleni összecsapásokon, remekül kezdtek a hazaiak. Az első harmadban Colin Wilson két találata között Viktor Stalberg is gólt lőtt, így rögtön a mérkőzés elején nagy bajba kerültek a chicagóiak. A második harmadban a Blackhawks szerzett zsinórban három gólt. További találat már nem esett a rendes játékidőben, sőt még az első hosszabbításban sem. A győztes találatot végül Duncan Keith szerezte, egy kék vonalról eleresztett bombával.

A Nyugati főcsoport másik negyeddöntője, a Vancouver Canucks–Calgary Flames mérkőzés is izgalmakat hozott. A gól nélküli első harmad után Bo Horvat szerzett vezetést a hazaiaknak, míg a vendégek nem tudták feltörni a vancouveri védelmet. Az utolsó harmadban azonban felébredt a Calgary, hiszen David Jones egy gyors támadás végén egalizálni tudott. Fél perccel a dudaszó előtt, amikor már úgy tűnt, hogy itt is jöhet a hosszabbítás, Kris Russell lőtt óriási gólt a hazaiak kapujába, megszerezve ezzel a győzelmet a Calgary Flames számára.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT
Montreal Canadiens–Ottawa Senators 4–3
Washington Capitals–New York Islanders 1–4

NYUGATI FŐCSOPORT
Nashville Predators–Chicago Blackhawks 3–4 – hosszabbítás után
Vancouver Canucks–Calgary Flames 1–2

Legfrissebb hírek

NHL: a Pittsburgh újabb „meccslabdát” hárított a Philadelphia ellen

Amerikai sportok
7 órája

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
Tegnap, 12:35

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
Tegnap, 9:04

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2026.04.26. 10:05

NHL: az Anaheim elképesztő meccs után került előnybe az Edmonton ellen

Amerikai sportok
2026.04.25. 09:07

NHL: Tuch döntött Bostonban, a Hurricanes és az Avalanche a söprés kapujában

Amerikai sportok
2026.04.24. 07:50

NHL: a Flyers közel került a söpréshez; drámai hosszabbítás a Minnesota–Dallason

Amerikai sportok
2026.04.23. 09:03

NHL: egyenlített a Tampa, a Boston és a Utah, második meccsét is megnyerte a Colorado

Amerikai sportok
2026.04.22. 08:42
Ezek is érdekelhetik