Örökrangadókkal rajtol az NHL-idény - fókuszban a Keleti főcsoport

Vágólapra másolva!
2010.10.06. 21:13
null
A Montreal és a Toronto rivalizálása immár 93 évre tekint vissza
Csütörtök este 18 órakor a hagyományoknak megfelelően Európában indul útjára az NHL-idény. Helsinkiben a Minnesota Wild és a Carolina Hurricanes csap össze egymással, mielőtt a tengerentúlon további négy találkozóval beinduljon a nagyüzem. Idénybeharangozónk első részében a nagy rivalizálások mellett a Keleti főcsoport kerül fókuszba.

Miközben Európa Helsinkire figyel, a tengerentúlon rangadók sorát játsszák csütörtökről péntekre virradóra. Keleten két nagy múltú rivalizálás legújabb fejezete veszi kezdetét, s garantálható, hogy a Toronto és a Montreal, illetve a Pittsburgh és a Philadelphia is kőkemény ütközetben dönt majd a szezon első pontjainak sorsáról.

 FOLYT. KÖV.
A Nyugati főcsoportról készült beszámolónkat a csütörtöki nap folyamán olvashatja.
A nyár elején Stanley-kupa-döntőt játszó Philadelphia esete (az alapszakasz utolsó játéknapján elért szétlövéses győzelmével jutott be a playoffba) bizonyítja, hogy hiába 82 meccses az alapszakasz, esetenként minden egyes pontnak kulcsszerepe lehet, azaz már az első játéknapon oda kell tenniük magukat a játékosoknak. Persze a fent említett csapatokat már csak a múlt is kötelezi arra, hogy ellenfelük legyőzésével örvendeztessék meg szurkolóikat.

A Montreal és a Toronto rivalizálása a legrégebbi, az NHL 1917-es megalapítása óta gyűri egymást a két klub – a két város pedig még régebb óta. Montreal a francia-kanadai, Toronto az anglo-kanadai régiót képviseli, ami plusz pikantériát ad a párharcnak. (A hetvenes években az is megesett, hogy Torontóban nem az Oh, Canada szólt a meccs előtti himnusz gyanánt, hanem a brit God Save the Queen… A két csapat 1981 és 1998 között más főcsoportban játszott, és ezalatt kevesebbet találkoztak, de mostanában újra él a heves ellentét. Még annak ellenére is, hogy a Maple Leafs 1967 óta nem nyert Stanley-kupát.

A pittsburgh-i Jevgenyij Malkinnal ezután sem fognak kesztyűs kézzel bánni (Fotók: Action Images)
A pittsburgh-i Jevgenyij Malkinnal ezután sem fognak kesztyűs kézzel bánni (Fotók: Action Images)

A Pittsburgh és a Philadelphia 1967-ben csatlakozott az NHL-hez, Pennsylvania állam két legnagyobb városaként már az első pillanatokban adott volt az ellentét. A Flyers az összes mérkőzést figyelembe véve uralja a párharcot (132 győzelem, 83 vereség és 30 döntetlen a mérlege), de a Pittsburgh az elmúlt húsz évben, Mario Lemieux, illetve Sidney Crosby megjelenésével erősített, a 2006–2007-es idényben mind a nyolc egymás elleni derbit megnyerték a „pingvinek".

Az NHL további rivalizálásának nagy része más sportágakból ered. A St. Louis Blues 1967-es megjelenésekor megszületett az ellentét a csapat és a Chicago Blackhawks között, köszönhetően a St. Louis Cardinals és a Chicago Cubs baseball-csapatának ellenséges viszonyának. Ed Belfour, a Chicago kapusa egy 1993-as vereség után tombolni kezdett az öltözőben,és több ezer dolláros kárt okozott. A játékos azóta nem hajlandó jégre lépni St. Louisban, csak  egyszer, 1999-ben törte meg fogadalmát, amikor társa sérülés miatt nem játszhatott.

A Keleti főcsoport csapatairól készített összeállításunkban rövid írásban elemezzük a három divíziót, illetve bemutatjuk a 15 együttes általunk legerősebbnek vélt 5+1-es felállását. (Az első sorban a csatárok, a másodikban a védők, míg a harmadikban a kapus szerepel)

ATLANTI CSOPORT

Nem véletlenül tartják a legerősebb csoportnak az NHL-ben: a legutóbbi tizenhat nagydöntőből kilencben (közte az utolsó háromban) ennek a kvintettnek a tagja képviselte a Keleti konferenciát. Az előző rájátszásban hárman is részt vehettek, s nagy meglepetésre nem a csoportgyőztes New Jersey vagy a címvédő Pittsburgh jutott a fináléba, hanem az alapszakasz utolsó játéknapján a playoff-szereplésért a Rangers ellen ki-ki meccset játszó, azt szétlövéssel megnyerő Philadelphia.

Az idén is óriási csata várható a csoportban, az Ilja Kovalcsuk szerződését a liga vigyázó szemeitől kísérve (és eredeti, 17 éves ajánlatáért hárommillió dollárost büntetést fizetve) 15 évvel százmillióért meghosszabbító Devils új edzővel, John MacLeannel a kispad mögött vág neki a bajnokságnak. A Philadelphia a rájátszásban szerzett önbizalmával könnyebben juthat be a playoffba, mint tavaly, és a Pittsburgh-gel sem lehet gond. A Rangersnek viszont annál nehezebb feladata lesz, és ez vonatkozik az évek óta felzárkózni vágyó Islandersre is.

NEW JERSEY DEVILS
Zach Parise (USA) Travis Zajac (CAN) Ilja Kovalcsuk (RUS)
Henrik Tallinder (SWE)   Anton Volcsenkov (RUS)
  Martin Brodeur (CAN)  
NEW YORK ISLANDERS
Matt Moulson (CAN) John Tavares (CAN) Kyle Okposo (USA)
James Wisniewski (USA)   Mar Streit (SUI)
  Dwayne Roloson (CAN)  
NEW YORK RANGERS
Václav Prospal (CZE) Chris Drury (USA) Marián Gáborík (SVK)
Dan Girardi (CAN)   Michal Rozsíval (CZE)
  Henrik Lundqvist (SWE)  
PHILADELPHIA FLYERS
Jeff Carter (CAN) Mike Richards (CAN) Nikolaj Zserdev (UKR)
Kimmo Timonen (FIN)   Chris Pronger (CAN)
  Michael Leighton (CAN)  
PITTSBURGH PENGUINS
Chris Kunitz (CAN) Sidney Crosby (CAN) Jevgenyij Malkin (RUS)
Zbynek Michálek (CZE)   Brooks Orpik (USA)
  Marc-Andre Fleury (CAN)  

 DÉLKELETI CSOPORT

A liga egyik legnagyobb talánya, hogy miért nem képes a Stanley-kupa döntőjébe jutni a Washington. Alekszandr Ovecskinnel a soraiban évről évre jobb az alapszakaszban a fővárosi klub, 70-ről 94-re, majd 108-ra növelte idény végi pontszámát, de a rájátszásban nem ment. Ovecskin szerint az a fő probléma, hogy minden párharc hét meccsig tart a Capitals számára, ez pedig lutrivá teszi a széria végkimenetelét.

A csoportellenfelek közül a Carolina 2006-ban, a Tampa Bay 2004-ben nyerte meg a Stanley-kupát, de egyik csapat sem volt képes tartósítani remek formáját. A Florida és az Atlanta a nyáron több játékost is igazolt annak érdekében, hogy felzárkózzon, és ezáltal a csoport lerázhassa magáról a nézetet, amely szerint az NHL legrosszabb divíziójának tartják.

ATLANTA THRASHERS
Andrew Ladd (CAN) Nyikolaj Antropov (KAZ) Bryan Little (CAN)
Tobias Enström (SWE)   Dustin Byfuglien (USA)
  Chris Mason (CAN)  
CAROLINA HURRICANES
Tuomo Ruutu (FIN) Eric Staal (CAN) Erik Cole (USA)
Tim Gleason (USA)   Joni Pitkanen (FIN)
  Cam Ward (CAN)  
FLORIDA PANTHERS
David Booth (USA) Stephen Weiss (CAN) Michael Frolík (CZE)
Brian McCabe (CAN)   Dennis Wideman (CAN)
  Tomás Vokoun (CZE)  
 TAMPA BAY LIGHTNING
Simon Gagne (CAN) Vincent Lecavalier (CAN) Martin St. Louis (CAN)
Pavel Kubina (CZE)   Mattias Öhlund (SWE)
  Dan Ellis (CAN)  
WASHINGTON CAPITALS
Alekszandr Ovecskin (RUS) Nicklas Bäckström (SWE) Alekszandr Szjomin (RUS)
Jeff Schultz (CAN)   Mike Green (CAN)
  Szemjon Varlamov (RUS)  

 

ÉSZAKKELETI CSOPORT

Tavasszal négy csapat vághatott neki a rájátszásnak a csoportból, mégsem számít olyan rettenetesnek a társaság,mint az Atlanti csoport ötöse. A hoki iránti szenvedély által fűtött kanadaiak bármikor bárkit meglephetnek, tavasszal a Montreal előbb az alapszakaszt megnyerő Washingtont, majd a címvédő Pittsburghöt ütötte ki, mielőtt a főcsoport döntőjében kikapott a hetedik kiemelt Philadelphiától.

Mégsem lehet kerek perec kijelenteni, hogy a Canadiens lesz az a gárda, amely megtöri Kanada 1993 óta tartó Stanley-kupa-ínségét. Elsősorban nyugaton működnek nagy csapatok (a Vancouver és a Calgary), a keletiek közül az Ottawa öregedő sztárjaiban, míg a Toronto sokadik megújulási kísérletében bízhat.

BOSTON BRUINS
Milan Lucic (CAN) David Krejcí (CZE) Nathan Horton (CAN)
Dennis Seidenberg (GER)   Zdeno Chára (SVK)
  Tuukka Rask (FIN)  
BUFFALO SABRES
Thomas Vanek (AUT) Derek Roy (CAN) Jason Pominville (CAN)
Jordan Leopold (USA)   Tyler Myers (USA)
  Ryan Miller (USA)  
MONTREAL CANADIENS
Andrej Kosztyicin (BLR) Scott Gomez (USA) Brian Gionta (USA)
Roman Hamrlík (CZE)   Andrej Markov (RUS)
  Carey Price (CAN)  
OTTAWA SENATORS
Milan Michálek (CZE) Jason Spezza (CAN) Daniel Alfredsson (SWE)
Chris Phillips (CAN)   Szergej Goncsar (RUS)
  Pascal Leclaire (CAN)  
TORONTO MAPLE LEAFS
Kris Versteeg (CAN) Mihail Grabovszkij (BLR) Phil Kessel (USA)
Tomás Kaberle (CZE)   Dion Phaneuf (CAN)
  Jean-Sebastien Giguere (CAN)  

 

 NHL
AZ ELSŐ JÁTÉKNAP PÁROSÍTÁSA
Minnesota–Carolina (Helsinki)
Toronto–Montreal
Pittsburgh–Philadelphia
Colorado–Chicago
Edmonton–Calgary
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik