NFL: szűken nyert a Patriots; kiütéses Ravens-siker

Vágólapra másolva!
2018.09.09. 22:33
null
Tom Brady 3 TD-vel és 277 yarddal zárt a Texans ellen (Fotó: Twitter)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) első fordulójában a New England Patriots hazai pályán 27–20-ra legyőzte a Houston Texanst.

 

A New England Patriots az első félidőben megállíthatatlannak tűnt, Tom Bradyék 21–6-ra vezettek a szünetben. A fordulás után azonban összeállt a Houston Texans védelme, s elöl mind a két negyedben érkezett egy-egy touchdown, így az egyenlítésre is megvolt az esély, ez azonban végül nem sikerült.

A Baltimore Ravens kiütéses győzelmet aratott a Buffalo Bills ellen. A Ravens már 40–0-ra is vezetett, lenulláznia azonban végül nem sikerült az ellenfelét – igaz, a 47–3-as siker után aligha szomorkodnak a baltimore-i szurkolók. Joe Flacco három touchdownpasszt is kiosztott.

Az Indianapolis Colts jól kezdett a Cincinnati Bengals ellen, ám hiába vezetett már 23–10-re is a harmadik negyedben, a Bengals a parádés utolsó negyedbeli játékával 34–23-ra fordított.

New Orleansban pontesőt láthattak a nézők, igaz, ennek végül a legkevésbé sem örülhettek a Saints-szurkolók, hiszen a Tampa Bay Buccaneers 48–40-re nyert.

A Miami Dolpinhs–Tennessee Titans mérkőzés a második negyed végén, 7–3-as hazai vezetésnél a villámlás miatt félbeszakadt, nagyjából négy óra várakozás után azonban folytatódhatott a játék – a Dolphins az előnyét növelve 27–20-ra nyert.

A Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers mérkőzésen 21–21-gyel zárult a rendes játékidő. A ráadásban mindkét csapat kihagyott egy-egy mezőnykísérletet, így maradt a döntetlen – közel két után először lett ismét döntetlen egy meccs az NFL-ben.

NFL, 2018, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2018. 9. 7., 2.20 Philadelphia Eagles–Atlanta Falcons 18–12
2018. 9. 9., 19.00 Baltimore Ravens–Buffalo Bills 47–3
2018. 9. 9., 19.00 Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers 21–21 (h.u.)
2018. 9. 9., 19.00 Indianapolis Colts–Cincinnati Bengals 23–34
2018. 9. 9., 19.00 Miami Dolphins–Tennessee Titans 27–20
2018. 9. 9., 19.00 Minnesota Vikings–San Francisco 49ers 24–16
2018. 9. 9., 19.00 New England Patriots–Houston Texans 27–20
2018. 9. 9., 19.00 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers 40–48
2018. 9. 9., 19.00 New York Giants–Jacksonville Jaguars 15–20
2018. 9. 9., 22.05 Los Angeles Chargers–Kansas City Chiefs 28–38
2018. 9. 9., 22.25 Arizona Cardinals–Washington Redskins 6–24
2018. 9. 9., 22.25 Carolina Panthers–Dallas Cowboys 16–8
2018. 9. 9., 22.25 Denver Broncos–Seattle Seahawks 27–24
2018. 9. 10., 2.20 Green Bay Packers–Chicago Bears 24–23
2018. 9. 11., 1.10 Detroit Lions–New York Jets
2018. 9. 11., 4.20 Oakland Raiders–Los Angeles Rams
A TELJES MENETREND ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik