NFL: nagy csatában győzött, továbbra is hibátlan a Rams

2018.10.08. 07:38
null
Útban az ötödik győzelem felé (Fotó: therams.com)
Továbbra is százszázalékos a Los Angeles Rams a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL): a kaliforniaiak ötödik ellenfele a Seattle Seahawks volt, és hiába a házigazdák próbálkozása a végjátékban, a 9–0-s utolsó negyedet produkáló vendégek 33–31-re megnyerték a fordulatos csatát.

 

A Rams annak ellenére tudott nyerni, hogy irányítója, Jared Goff kétszer is eladta a labdát. A futó Todd Gurley II viszont három touchdownt is szerzett.

Győzött a másik Los Angeles-i csapat, a Chargers is, méghozzá egymás után másodszor – akárcsak a hosszabbításban a Dallas fölé kerekedő Houston, amely három zakóval kezdte a szezont.

A Philadelphia Eagles harmadik vereségét szenvedte el a szezonban: a címvédő két ponttal kapott ki a vendég Minnesota Vikingstól. Az Eagles támadóegysége ezúttal is hullámzóan teljesített, fontos pillanatokban veszített labdát, így a csapat nem tudott nyerni a Vikings ellen, melyet januárban a Nemzeti főcsoport (NFC) fináléjában magabiztosan győzött le.

Az eddig nyeretlen Arizona elkönyvelte első győzelmét.

NFL, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
2018. 10. 7., 22.05Los Angeles Chargers–Oakland Raiders26–10
2018. 10. 7., 22.25Philadelphia Eagles–Minnesota Vikings21–23
2018. 10. 7., 22.25San Francisco 49ers–Arizona Cardinals18–28
2018. 10. 7., 22.25Seattle Seahawks–Los Angeles Rams31–33
2018. 10. 8., 2.20Houston Texans–Dallas Cowboys19–16 – h.u.
Korábban közölt eredmények
2018. 10. 5., 2.20New England Patriots–Indianapolis Colts38–24
2018. 10. 7., 19.00Buffalo Bills–Tennessee Titans13–12
2018. 10. 7., 19.00Carolina Panthers–New York Giants33–31
2018. 10. 7., 19.00Cincinnati Bengals–Miami Dolphins27–17
2018. 10. 7., 19.00Cleveland Browns–Baltimore Ravens12–9 – h.u.
2018. 10. 7., 19.00Detroit Lions–Green Bay Packers31–23
2018. 10. 7., 19.00Kansas City Chiefs–Jacksonville Jaguars30–14
2018. 10. 7., 19.00New York Jets–Denver Broncos34–16
2018. 10. 7., 19.00Pittsburgh Steelers–Atlanta Falcons41–17
2018. 10. 9., 2.15New Orleans Saints–Washington Redskins
Szabadnaposok: Chicago Bears, Tampa Bay Buccaneers
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Broncos visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2026.11.02. 01:52

A Super Bowl MVP-je súlytalan volt, a címvédő Seattle vette el a Chiefs veretlenségét – videó

Amerikai sportok
2026.10.26. 04:17

NFL: a Houston 0–4 után is megcélozza a rájátszást

Amerikai sportok
2026.10.20. 13:08

NFL: az Arizona a Chargers után a Ramst is legyőzte

Amerikai sportok
2026.10.19. 01:40

Josh Allen és a Buffalo hosszabbítás után húzta be az MVP-k csatáját Los Angelesben – videó

Amerikai sportok
2026.10.13. 07:27

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
2026.09.22. 15:45

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
2026.09.22. 07:50

Retteghetnek a riválisok, a Kansas City csodafegyvert talált

Amerikai sportok
2026.09.15. 16:46