NFL: inspiráció mindenkinek – félkezű játékos tart a ligába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.09. 20:47
null
Nehezen lehet Shaquem Griffinen átjutni
A gyermekkorában a bal kezét elveszítő Shaquem Griffin egész életében gond nélkül gázolta le az elé kerülő akadályokat, a hétvégi, indianapolisi újoncfelmérésen mutatott, mindenkit leköröző teljesítményét követően pedig szinte biztossá vált, hogy 1945 óta ő lesz az első félkezű játékos az NFL-ben.

Egy anya sem szeretne arra ébredni, hogy a négyéves ikrei szobája felől hangos dörömbölés és fájdalmas üvöltés hallatszik. Amikor 1999-ben Tangie Griffin az artikulátlan hangokra riadt fel, ő is egyből tudta, hogy nem a fiai által újonnan kieszelt játék hangjai csengenek a fülében, hanem valamelyikük komoly bajban van. Mire átért a lurkók zugába, már csak a testvérénél 60 másodperccel idősebb Shaquillt találta az emeletes ágyban, aki sokkos állapotban, mozdulatlanul feküdt a paplan alatt – öccsének nyoma sem volt.

„Fájdalmas volt… úgy értem, ez az a fájdalom, amit sosem fogok tudni elfelejteni” – Shaquem Griffin.

Az anyaméhben a születésekor a keze köré csavarodó amnion szalag miatt állandóan sajgó bal kézzel élő Shaquem ugyanis azon az estén elégelte meg az őt kínzó fájdalmat, s mivel az ágy veszett ütlegelése nem segített, kirontott a konyhába, hogy a keze ügyébe eső első késsel levágja a saját végtagját. Miután tehetetlenül zokogó fiát hosszú órák alatt sikerült valamelyest megnyugtatnia, Tangie, aki egyébként nővérként kereste a kenyerét, azonnal riasztotta az orvosismerőseit, hogy valamelyikük már másnap amputálja Shaquem bal kezét.

TÖBB MINT 70 ÉVE AZ ELSŐ LEHET

Nos, itt állunk 19 évvel később, a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) csapatai pedig éppen most gyűltek össze Indianapolisban, hogy elbeszélgessenek az egyébként ugrástól futásig mindenféle atlétikai számban is a tudásukat megvillantó legjobb egyetemista játékosokkal, s információt gyűjtsenek az április végén sorra kerülő draft előtt, ahol ezeket a spílereket majd elosztják egymás közt.

Igen, kitalálták, a hétvégi cirkusz egyik legnagyobb sztárja bizony nem más volt, mint Shaquem Griffin, aki az 1945-ben a Boston Yanks színeiben nyolc meccset lehúzó Ellis Jones óta elsőként egy kézzel játszana a profik közt. Ha csak abból indulunk ki, hogy 2016-ban a maga egyetemi bajnoksága legjobb védőjének választották, s hogy a felméréseken többször nyomott ki több mint száz kilót az egyébként makkegészséges bátyjánál, illetve gyorsabban futotta le a 40 yardot, azaz a 36 métert, mint bárki a posztján az elmúlt 15 évben, azt kell gondolnunk, nem is reménytelen a küldetése.

Griffin a Combine-on



Az, hogy bárki egy kézzel játsszon a modernkori NFL-ben egészen eddig annyira elképzelhetetlen volt, mint a szerény Zlatan Ibrahimovic. Griffint azonban nem olyan fából faragták, hogy bármi megállíthatná, ha az álmaiért kell küzdenie.

EGY NAPPAL A MŰTÉT UTÁN MÁR FOCIZOTT

Shaquem egy nappal műtéte után már ott volt az óvodában, de édesanyja megkérte az óvó nénit, hogy a cirka nyolckilós kötéssel a kezén lófráló gyereket ne engedje ki az udvarra, és ne vegyen részt olyan játékokban, amelyek veszélyeztethetnék a sebét. Persze, mire az anyuka délután érte jött, Shaquem már véres karral, egy tojáslabdával, és a legőszintébb mosollyal várta őt az udvaron. A műtét megszabadította a hasogató fájdalomtól, most már nem tarthatta vissza semmi a futballtól, pláne nem a könnyen kijátszható óvó néni.

Hősünket az sem hozta zavarba, hogy a többi kisgyerek szerint ugyan furán festett, ő mégis jól elviccelődött saját magán a társaival, s egyhamar a barátai lettek azok is, akik egyébként eleinte ferde szemmel néztek rá. A bátyja, Shaquill már nem volt ennyire béketűrő, ő minden körülmények közt óvni szerette volna az öcsköst, amikor egy fiatalabb lány gúnyolta a szerinte uborkakarú Shaquemot, a bátyus akkor is simán felborította az agresszort.

Fotó: Chris Zuppa/Tampa Bay Times/Zuma Press
Fotó: Chris Zuppa/Tampa Bay Times/Zuma Press


Azóta sem hagyja nyugodni, ha bárki hecceli a testvérét: hiába választja el őket csupán 60 másodperc, ő megmaradt az oltalmazó báty szerepében. És pont ez a mások számára felfoghatatlanul mély kötődés az oka annak, hogy nem azt írjuk, egy perc telt a kettejük születése közt: mindketten ragaszkodnak ahhoz, hogy a világ minél kisebb egységben fordítsák a számok nyelvére, mennyi van kettejük közt, tudja csak meg mindenki, hogy ők ketten tulajdonképpen egyek!

Shaquem legjobb megmozdulásai az egyetemi bajnokságból

CSAK EGYÜTT MENTEK EGYETEMRE

Az egyetemek sem kezelhették őket külön, amikor a két fiatal titán a gimnázium utolsó évében azon törte a fejét, hova tova. Már a kamaszkoruk elején eldöntötték, hogy ők márpedig egyazon egyetemre járnak majd, sőt, ha szerencséjük lesz, találnak maguknak a lányok között is egy ikerpárt, és négyesben élnek boldogan, amíg meg nem halnak. Tangie feltételezte, hogy a fiai csak komolytalan terveket szőnek, de amikor az egyetemi megfigyelők csak a kétkezű Shaquillért álltak sorba ő meg nemet mondott mindenkinek, rá kellett eszmélnie, a srácok nem viccelődtek. Végül a Közép-Floridai Egyetem ajánlott mindkettejüknek sportösztöndíjat, s nem csak a báttyal, hanem az öcsivel is komoly futballistaként számolt.

„Úgy érkeztem a UCF-re, hogy meg voltam győződve róla, rögtön első évemben játszani fogok, mindenki megismeri a nevem. Annyira magabiztos voltam! De minden másképp alakult. Megkérdeztem az edzőimet, miért soroltak vissza ennyire a csapaton belül, de tulajdonképpen sosem kaptam választ. Mindig csak azt mondogatták: »Dolgozz tovább!«, »Koncentrálj a feladatodra!«, »Majd eljön a te időd is«.”

Legalábbis a két tojás azt gondolta, hogy majd együtt rombolhatnak a védelem hátsó tengelyében, de idővel csak kiderült, hogy George O’Leary edző tulajdonképpen csak díszként tekintett a fiatalabb ígéretre. Mire az egyetem második éve elkezdődött, Shaquill már bőven a kezdő csapat oszlopos tagja volt, míg Shaquem nemcsak a cserepadról szorult le, hanem még a harmadik sorból is kitúrták olyanok, akik éppen akkor érkeztek csak a suliba. A tréner azonban nem csak emberileg, szakmailag sem volt a csúcson, így miután az együttes mind a tizenkét meccsét elbukta, O’Learynek nem volt más választása, vissza kellett vonulnia.

„Frost edző volt az, aki visszarántott engem a fénybe. Megadta azt a lehetőséget, amire már az egyetemre érkezésem óta vártam. S én megragadtam az esélyt.”

A helyére érkező Scott Frostot ellenben csak az érdekelte, hogy ki mit mutat a pályán, márpedig az egy évvel korábban már a pályafutását feladni készülő Shaquem ott bárkit lepipál. Nem elég, hogy bekerült a kezdőbe, de az év védőjátékosának járó díjat is elnyerte 2016-ban, ráadásul a végzős éve előtt a draftra jelentkező és a Seattle Seahawks által kihalászott bátyja távozása után a 2017-es szezonban az első osztályú egyetemi ligák egyedüli veretlen csapatának vezéralakjává vált. Addig küzdött, amíg hétvégén oda nem ülhetett a nagyfiúk asztalához Indianapolisban, ahol ismét megmutatta, egy kéz ide vagy oda, neki bizony az NFL-ben a helye.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik