NFL: felkavarta az állóvizet a liga lúzere, újjáépítés Seattle-ben

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2018.04.19. 08:29
null
Újjáépítés zajlik Seattle-ben, Richard Sherman a csoportrivális 49ersnél folytatja a pályafutását (Fotó: The News Tribune)
Egy hét múlva – magyar idő szerint április 27-én hajnali 2 órakor – lesz a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) holt szezonjának legfontosabb eseménye, a 2018-as játékosbörze. A draftot megelőzően összeszedtük a februári Super Bowl óta történt leglényegesebb eseményeket.

 

TOPCSERÉK – AKTÍV BARNÁK ÉS KOSOK, RABOLTAK A CSIKÓK

A 0–16-tal záró Cleveland és a Los Angeles-i piacot meghódítani kívánó Rams is rendkívül aktív volt, a Browns többek között Tyrod Taylort (irányító), Jarvis Landryt (elkapó) és Demarious Randallt (szélső hátvéd) is megszerezte – miközben azért a távozók listája sem éppen rövid –, a Kosok pedig gyakorlatilag mindent egy lapra tettek fel: érkezett két kiváló, egyben balhés szélső hátvéd is Marcus Peters és Aqib Talib személyében, a villámgyors elkapó Brandin Cooks a Patriotstól – illetőleg szabadügynökként Ndamukong Suh –, a sémaváltás után visszaeső Alec Ogletree és Robert Quinn viszont távozott.

A legmagasabb draftjogot érintő cserét a Colts és a Jets bonyolította le, a New York-i csapat a két veterán irányító szerződtetése után meglepően sokat feláldozott azért, hogy a hatodik helyről a harmadikra előrejöjjön – várhatóan ugyancsak egy irányítóért.

A nevesebb játékosok közül távozott a Giants-klasszis Jason Pierre-Paul, míg Alex Smith Washingtonban folytatja a pályafutását.

A TOP 20 (DRAFTJOGOT) ÉRINTŐ CSERE
1. Indianapolis Colts New York Jets
1/3 1/6+2/37+2/49+2017/2
2. Cincinnati Bengals Buffalo Bills
1/12+6/187 1/21+5/158+Cordy Glenn, támadófalember
3. Los Angeles Rams New England Patriots
1/23+6/198 4/136+Brandin Cooks, elkapó
4. Cleveland Browns Buffalo Bills
3/65 Tyrod Taylor, irányító
5. Tampa Bay Buccaneers New York Giants
3/69+4/108 4/102+Jason Pierre-Paul, irányítósiettető
6. Washington Redskins Kansas City Chiefs
3/78+Kendall Fuller, szélső hátvéd Alex Smith, irányító
7. Cleveland Browns Green Bay Packers
4/101+5/138+DeShone Kizer, irányító 4/114+5/150+Demarious Randall, szélső hátvéd
8. Denver Broncos Washington Redskins
4/109+5/142+5/163 4/113+5/149+Su'a Cravens, söprögető
9. Miami Dolphins Los Angeles Rams
4/111+6/183 Robert Quinn, irányítósiettető
10. Cleveland Browns Miami Dolphins
4/123+2019/7 Jarvis Landry, elkapó
11. Los Angeles Rams Kansas City Chiefs
4/124+2019/2 6/196+Marcus Peters, szélső hátvéd
12. New York Giants Los Angeles Rams
4/135+6/176 2019/7+Alex Ogletree, linebacker
13. Cleveland Browns New England Patriots
5/159+Danny Shelton, védőfalember 2019/3
14. New England Patriots Oakland Raiders
5/159 6/210+Cordarrelle Patterson, elkapó
15. Los Angeles Rams Denver Broncos
5/160 Aqib Talib, szélső hátvéd
16. Denver Broncos Arizona Cardinals
6/182 Jared Veldheer, támadófalember
17. Washington Redskins Cleveland Browns
6/188 6/205+Kevin Hogan, irányító
18. New England Patriots Cleveland Browns
6/205 7/219+Jason McCourty, szélső hátvéd
19. Miami Dolphins San Francisco 49ers
7/223 7/227+Daniel Kilgore, támadófalember
20. Denver Broncos Minnesota Vikings
7/225+Trevor Siemian, irányító 2019/5
Kirk Cousins 84 millió dollárért szerződött Minnesotába – az övé a legjobb átlagfizetés a liga történetében (Fotó: Spin Zone)
Kirk Cousins 84 millió dollárért szerződött Minnesotába – az övé a legjobb átlagfizetés a liga történetében (Fotó: Spin Zone)



TOP 25 SZABADÜGYNÖK – IRÁNYÍTÓKERINGŐ, LERABOLT PATRIOTS, ÚJJÁÉPÜLŐ SEAHAWKS, KÖLTEKEZŐ JETS

Természetesen az irányítók játszották a főszerepet a szabadügynökpiacon, Kirk Cousins három évre 84 millió dollárért került a fővárosból Minnesotába – és ezt az összeget garantáltan teljesen meg is kapja! Drew Brees diszkontáron hosszabbított a Saintscel, a korábbi minnesotai irányítók közül Sam Bradford Arizonába (1 év, 20 millió dollár), Case Keenum Denverbe (2/36) szerződött.

A még mindig csupán 24 éves Sammy Watkins meglepően drágán, évi 16 millióért írt alá a Kansas Cityhez (3/48), korábbi csapata, a Rams pedig egy évre 14 millióért kaparintotta meg Ndamukong Suh játékjogát.

Idén már nem kerülte el a Patriots a lerablást, Nate Solder évi 15.5 millió dollárért a Giants ajánlatát fogadta el (4/62), míg Malcolm Butler egy év késéssel követte Tennessee-be New England-i poszttársát, Logan Ryant (5/61,25).

A Pantherstől Andrew Norwell Jacksonville-be ment csúcsgázsiért (5/66.5), Star Lotulelei pedig Buffalóba (5/50), igaz, utóbbi helyére legalább érkezett Dontari Poe az Atlantától (3/28).

A Seahawksnál újjáépítés zajlik, Paul Richardson, Jimmy Graham, Richard Sherman (49ers, 3/27.15) és Sheldon Richardson (Vikings, 1/8) is távozott, a csoportrivális San Francisco pedig a kiváló szélső hátvéd mellett Weston Richburgöt (center, 5/47.5) és Jerick McKinnont (futó, 4/30) is megszerezte a hosszabbító Jimmy Garoppolo (5/137.5) örömére.

Alaposan kinyílt a pénztárca a Jetsnél, érkezett Trumaine Johnson (5/72.5), Spencer Long (4/27.4), Avery Williams (3/22.5), Isaiah Crowell (3/12), Teddy Bridgewater (1/6) és Terrelle Pryor (1/4.5) is, összesen pedig 18 játékosra 191.6 milliót költött el a New York-i csapat, amivel a legnagyobb költekezőnek bizonyult.

A TOP 25 SZABADÜGYNÖK (ÁTLAGKERESET ALAPJÁN RANGSOROLVA)
JÁTÉKOS POSZT KOR HONNAN HOVA FIZ.* ÉV ÁTLAG*
1. Kirk Cousins QB 29 Redskins Vikings 84 3 28
2. Trumaine Johnson CB 28 Rams Jets 72.5 5 14.5
3. Andrew Norwell OG 26 Panthers Jaguars 66.5 5 13.3
4. Nate Solder LT 29 Patriots Giants 62 4 15.5
5. Malcolm Butler CB 28 Patriots Titans 61.25 5 12.25
6. Drew Brees QB 39 Saints Saints 50 2 25
7. Star Lotulelei DT 28 Panthers Bills 50 5 10
8. Sammy Watkins WR 24 Rams Chiefs 48 3 16
9. Weston Richburg C 26 Giants 49ers 47.5 5 9.5
10. Justin Pugh OG 27 Giants Cardinals 45.025 5 9.005
11. Anthony Hitchens LB 25 Cowboys Chiefs 45 5 9
12. Allen Robinson WR 24 Jaguars Bears 42 3 14
13. Ryan Jensen C 26 Ravens Buccaneers 42 4 10.5
14. Nigel Bradham LB 28 Eagles Eagles 40 5 8
15. Paul Richardson WR 26 Seahawks Redskins 40 5 8
16. Chris Hubbard OT 26 Steelers Browns 36.5 5 7.3
17. Case Keenum QB 30 Vikings Broncos 36 2 18
18. Aaron Colvin CB 26 Jaguars Texans 34 4 8.5
19. Marqise Lee WR 26 Jaguars Jaguars 34 4 8.5
20. Trey Burton TE 26 Eagles Bears 32 4 8
21. Travis Carrie CB 27 Raiders Browns 31 4 7.75
22. Jimmy Graham TE 31 Seahawks Packers 30 3 10
23. Jerick McKinnon RB 25 Vikings 49ers 30 4 7.5
24. Dontari Poe DT 27 Falcons Panthers 28 3 9.33
25. Zach Fulton OG 26 Chiefs Texans 28 4 7
*az összegek millió dollárban értendők
Adatok: spotrac.com
Joe Thomas tavaly októberig minden játékban pályán volt a Clevelandben (Fotó: USA Today)
Joe Thomas tavaly októberig minden játékban pályán volt a Clevelandben (Fotó: USA Today)



TOP VISSZAVONULÓK – VÁRJA A HÍRESSÉGEK CSARNOKA

A Browns történetében véget ért egy korszak. A 2000-es évek talán legjobb irányítóvédője, a bal oldali tackle Joe Thomas bejelentette a visszavonulását. A korábbi 1/3-as választott a draftolását követően sorozatban 10 363 játékot töltött a pályán, tavaly október 22-én viszont megsérült, és ezt követően már nem is láthatjuk az NFL-ben. Az viszont biztos, hogy bekerül a Hírességek Csarnokába.

A napokban lett hivatalos James Harrison visszavonulása is; a Pittsburghgel kétszeres bajnok, és a 2009 februári döntőn 100 yardos visszahordott touchdownt szerző játékos utolsó meccsét a New England színeiben játszotta, az Eagles elleni vesztes Super Bowlon.

Rajtuk kívül szögre akasztotta a sisakját többek között Martellus Bennett, Richie Incognito, Danny Woodhead, Zach Strief és Paul Posluszny is.

Minden, ami az NFL 2018-as szezonjával kapcsolatban történik, egy helyen!

NFL-DRAFT 2018
1. KÖR
1. Cleveland Browns
2. New York Giants

3. New York Jets
4. Cleveland Browns
5. Denver Broncos

6. Indianapolis Colts
7. Tampa Bay Buccaneers

8. Chicago Bears

9. San Francisco 49ers

10. Oakland Raiders
11. Miami Dolphins

12. Buffalo Bills
13. Washington Redskins

14. Green Bay Packers

15. Arizona Cardinals

16. Baltimore Ravens
17. Los Angeles Chargers

18. Seattle Seahakws
19. Dallas Cowboys
20. Detroit Lions

21. Cincinnati Bengals
22. Buffalo Bills

23. New England Patriots

24. Carolina Panthers

25. Tennessee Titans

26. Atlanta Falcons
27. New Orleans Saints
28. Pittsburgh Steelers
29. Jacksonville Jaguars
30. Minnesota Vikings
31. New England Patriots
32. Philadelphia Eagles
CSERÉK
1/3.:
Az Indianapolis Colts adta a New York Jetsnek az 1/6.+2/37.+2/49.+2019/2-ért cserébe
1/4.:A Houston Texans adta a Cleveland Brownsnak a 2017-es drafton
1/6.:A New York Jets adta az Indianapolis Coltsnak az 1/3-at érintő cserében
1/12.:A Cincinnati Bengals adta a Buffalo Billsnek a Cordy Glennt érintő cserében
1/21.:A Buffalo Bills adta a Cincinnati Bengalsnak a Cordy Glennt érintő cserében
1/22.:A Kansas City Chiefs adta a Buffalo Billsnek a 2017-es drafton
1/23.:
A Los Angeles Rams adta a New England Patriotsnak a Brandin Cookst érintő cserében
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik