NFL: brutális sérülése után zöld utat kapott Alex Smith

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 10:04
null
Alex Smith zöld utat kapott a visszatéréshez (Fotó: Getty Images)
Zöld utat kapott az orvosoktól Alex Smith, az NFL-ben szereplő Washington Football Team irányítója.

 

Mint ismert, a 36 éves játékos 2018 novemberében, a Houston Texans elleni mérkőzésénsérült meg súlyosan,amikor a harmadik negyedben két védő esett rá. A sokkoló felvételeken jól látszik, ahogy Smith jobb lába egyből eltört az ütközésnél.

Alex Smitht lábát a sérülést követő egy évben 17-szer megműtötték, rehabilitációját végigkísérte egy stáb, amely az egyik jelenetet most megmutatta – a tavaly szeptemberi felvételen a quarterback elárulta, nem sokon múlt, hogy amputálni kelljen a lábát, ennek elkerülése érdekében a combjából egy részt ki kellett vágni, s az orvosok ezt átoperálták a sípcsontjába.


Smith megfogadta, hogy visszatér a pályára, ennek érdekében az elmúlt hónapokban keményen edzett, aminek úgy tűnik, hogy meg is lett az eredménye: az orvosok pénteken hivatalosan is játékra alkalmasnak nyilvánították az irányítót, aki napokon belül jelentkezik is a Washington edzőközpontjában, ahol még a csapat doktorai is külön kivizsgálják, és az is elképzelhető, hogy ő is ott lesz a gárda hamarosan kezdődő felkészülésén.

„Ami az életem folytatását illeti, nem vagyok korlátozva, holnap akár már síelhetnék vagy snowboardozhatnék is, ha akarnék – idézi Alex Smitht az ESPN. – A csúcsa az egésznek, hogy még a zöld utat is megkaptam, edzhetek, a kontakt is engedélyezett már. Felgyógyultam, amit elég durva volt hallani, nem voltam biztos benne, hogy valaha is megkapom ezeket a szavakat.”

A játékos elmondta, lépésről lépésre halad a visszatéréssel – a következő lépcsőfok a tervek szerint az lesz, hogy visszatér az edzésekre.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2020. szeptember 11., 2.20 Kansas City Chiefs–Houston Texans
2020. szeptember 13., 19.00 Atlanta Falcons–Seattle Seahawks
2020. szeptember 13., 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns
2020. szeptember 13., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets
2020. szeptember 13., 19.00 Carolina Panthers–Las Vegas Raiders
2020. szeptember 13., 19.00 Detroit Lions–Chicago Bears
2020. szeptember 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
2020. szeptember 13., 19.00 Minnesota Vikings–Green Bay Packers
2020. szeptember 13., 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins
2020. szeptember 13., 19.00 Washington Football Team–Philadelphia Eagles
2020. szeptember 13., 22.05 Cincinnati Bengals–Los Angeles Chargers
2020. szeptember 13., 22.25 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers
2020. szeptember 13., 22.25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals
2020. szeptember 14., 2.20 Los Angeles Rams–Dallas Cowboys
2020. szeptember 15., 1.15 New York Giants–Pittsburgh Steelers
2020. szeptember 15., 4.10 Denver Broncos–Tennessee Titans
A TELJES MENETREND ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik