NFL: bemutatkozhat a ligában a Tottenham új stadionja is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.30. 16:14
Az NFL keddi bejelentése szerint a mostani szezonban rendezett három találkozó iránti nagy érdeklődés miatt döntöttek úgy, hogy a következő idényben eggyel emelik az európai mérkőzések számát. Egyelőre csak a Jacksonville Jaguarsről tudni biztosan, hogy jövőre is pályára lép a brit fővárosban, ugyanis a klubnak szerződése van erről a ligával.

A meccsek közül kettőnek a Wembley Stadion, kettőnek pedig a Tottenham Hotspur épülő új arénája ad majd otthont.

Az NFL először 2007-ben rendezett mérkőzést Nagy-Britanniában, azóta összesen 24 összecsapást bonyolítottak le Londonban. Mostanáig három együttes, a Green Bay Packers, a Carolina Panthers és a Houston Texans nem játszott európai találkozót, igaz, utóbbi 2016-ban Mexikóvárosban már pályára lépett.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik