NFL: ártatlanságukat bizonyítanák a rablással vádolt játékosok

Vágólapra másolva!
2020.05.16. 17:33
null
DeAndre Baker az ügyvédje szerint ártatlan (Fotó: AFP)
Ügyvédeik bejelentése szerint ártatlan a profi amerikaifutball-ligában (NFL) játszó DeAndre Baker és Quinton Dunbar, akiket fegyveres rablás miatt köröz a floridai rendőrség.

A Dunbart képviselő Michael Grieco elmondta, öten is eskü alatt vallották, hogy ügyfele nem vett részt a rablásban, míg a Bakert védő Bradford Cohen is szemtanúkra, valamint egy videofelvételre hivatkozik.

A rendőrök korábbi tájékoztatása szerint több szemtanú is állította, hogy a két futballista és két társuk egy kerti partin kifosztották a vendégeket, több ezer dollárt, illetve karórákat és egyéb értéktárgyakat zsákmányoltak, majd luxusautóikon elhagyták a helyszínt. A jelentések szerint érkezésükkor eleve úgy parkoltak le Mercedesükkel, Lamborghinijükkel és BMW-jükkel, hogy azonnal el tudjanak hajtani a rablást követően.

A fegyveres rabláson túl Bakert négy rendbeli fegyverrel okozott súlyos testi sértéssel is vádolják.

A 22 éves DeAndre Baker 2019-ben került az NFL-be, miután a drafton az első kör 30. helyén választotta ki a New York Giants. Első évében csapata mind a 16 meccsén játszott, 15-ször kezdőként és 61 szerelést produkált.

A 27 éves, Bakerhez hasonlóan szélső védő poszton szereplő Quinton Dunbar 2015-ben kezdte NFL-karrierjét a Washington Redskinsnél, melynek egészen idén márciusig a tagja volt. A fővárosból akkor a Seattle Seahawkshoz került. A tavalyi szezonban 11 találkozón szerepelt és 4 labdaszerzése volt.

Legfrissebb hírek

NFL: a félelmetes védelem újra előlépett – a Seahawks szerezte meg az NFC első kiemelését

Amerikai sportok
2026.01.04. 10:48

80 pontos meccsen verte a 49ers a Bearst, ezzel továbbra is harcban az első kiemelésért – videó

Amerikai sportok
2025.12.29. 08:33

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.12.23. 12:59

16 pontos hátrányból felállva a Seattle hosszabbítás után verte a Los Angelest az év meccsén – videó

Amerikai sportok
2025.12.19. 08:17

Egy félidő alatt elintézte a Giantset és továbbra is ligaelső a Patriots – videó

Amerikai sportok
2025.12.02. 10:17

Josh Allen rekordot döntött, a Bills Pittsburghben ütötte ki a Steelerst – videó

Amerikai sportok
2025.12.01. 01:48

Utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Denver, szoros meccset húzott be a Rams – videó

Amerikai sportok
2025.11.17. 02:45

A New York Giants elbocsátotta vezetőedzőjét

Amerikai sportok
2025.11.10. 20:49
Ezek is érdekelhetik